6 MILLIÓ FORINT FOLYT BE A MÚLT HÉTVÉGI SZUPERKONCERTEN

Hátrányos helyzetű gyermekeknek gyűjtöttek.

Foto: MTI/Lakatos Péter

A tavalyinál nagyobb összeg, mintegy 6 millió forint folyt be a múlt hétvégi Szuperkoncerten értékesített szerencsejátékokból, az összeget a Szerencsejáték Zrt. az Ökumenikus Segélyszervezetnek ajánlotta fel.

Rekordot döntött az idei, negyedik alkalommal megrendezett Szuperkoncert, amelyre minden eddiginél többen voltak kíváncsiak. A 65 éves Ötöslottó születésnapját is ünneplő eseményen a hazai zenei élet ismert előadói léptek színpadra a Puskás Aréna Szoborparkban, ahol a ValMar, a Follow The Flow és Rúzsa Magdi koncertjére összesen 50 ezren látogattak ki személyesen is a helyszínre.

A résztvevők a szórakozás mellett idén is támogathattak egy jó ügyet, hiszen a helyszínen vásárolt szerencsejáték termékekből befolyt összeget a Szerencsejáték Zrt. az Ökumenikus Segélyszervezetnek ajánlotta fel, akik a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatását segítő, országosan 20 helyszínen működő Kapaszkodó programon keresztül több mint három ezer nehéz körülmények között élő hátrányos helyzetű gyereknek biztosítanak a többek közt iskolán kívüli korrepetálást vagy éppen fejlesztő foglalkozást.

“A Szerencsejáték Zrt. a hazai kultúra elkötelezett támogatójaként nem csak arra törekszik, hogy játékosainak új élményt biztosítson, hanem arra is, hogy ezeken az alkalmakon megismerhessék társadalmi felelősségvállalásunk célkitűzéseit, partnereink tevékenységét és akár támogathassák célkitűzéseiket is” – mondta Mager Andrea, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Rúzsa Magdi, Foto: MTI/Lakatos Péter

A tavalyi Szuperkoncerten 4 millió forinttal támogatták a segélyszervezet munkáját, idén pedig összesen 6 millió forint folyt be a koncerten értékesített termékekből.

Az esemény alatt nem csak a küzdőtér, hanem a színpad közvetlen közelében felállított akadálymentes lelátó is megtelt. A koncertekről azok sem maradtak le, akik nem tudtak személyesen eljönni, ők az online közvetítésen keresztül követhették az eseményeket.
( onBRANDS )