A POSITIVE ADAMSKY CSAPATA KÉPVISELI MAGYARORSZÁGOT A NEXT GENERATION PR VERSENYEN

Második alkalommal szervezte meg a Magyar PR Szövetség az ICCO által meghirdetett globális PR verseny előselejtezőjét, amelyre bármely 35 év alatti PR szakember jelentkezhetett.

Az idei megmérettetésen a Coca-Cola Magyarország egy valós kommunikációs feladatára kellett megoldást szolgáltatniuk a csapatoknak. A legjobbnak a Positive Adamsky csapata, Gesztesi Anna és Kanicsár Ádám bizonyultak. 

13 csapat indult az előselejtezőn, akik

reggel, online formában ismerték meg a briefet, majd délután személyesen kellett prezentálniuk a Telekom székházában a koncepcióikat, illetve válaszolni a zsűri kérdéseire.

A 6 fős szakmai zsűri ezt követően értékelte a pitch-eket és hirdette ki a három nyertes csapatot:

  1. Positive Adamsky – Gesztesi Anna, Kanicsár Ádám
  2. PRomance – Sosztarits András, Vető Dániel
  3. Egy csipet (só) – Tóth Szilvia, Benyovszky Ádám Barnabás

„Nagy örömünkre szolgál, hogy az ICCO tagjaként mi szerveztük meg a Next Generation PR verseny előselejtezőjét. Szakmai szervezetként igyekszünk lehetőséget biztosítani a fiatalabb generáció bevonására, hiszen létszámban ők dolgoznak legtöbbet a PR szakmában. Reméljük, hogy ez a verseny érdekes kihívás nekik, büszkeség és tapasztalat a munkahelyeiknek és a győztes csapat pedig nemzetközi környezetben is megméretheti magát” – mondta Sztaniszláv András, a Magyar PR Szövetség elnöke.

A szakmai zsűri minden tagja, azaz Varga-Nagy Eszter a Coca-Cola Magyarország kommunikációs vezetője, Panulin Ildikó a Szerencsejáték Zrt. vállalati kommunikációs főosztályvezetője, Németh Flóra a Magyar Telekom kommunikációs szakértője, Kőszegi András márkatanácsadó, Papp-Váry Árpád a Magyar Marketing Szövetség alelnöke és Sztaniszláv András az MPRSZ elnöke egyaránt felajánlotta a verseny résztvevőinek, hogy mentorként bármikor szívesen látják el őket tanácsokkal.

A fiatal szakambereknek a Coca-Cola egy valós kommunikációs problémájára kellett megoldási javaslatokat tenniük,

így a feladat jelenleg még nem publikus. Ettől függetlenül Varga-Nagy Eszter a Coca-Cola Magyarország kommunikációs vezetője is megosztotta a verseny kapcsán a tapasztalatait: „Az a szakmai felkészültség és jó értelemben vett laza magabiztosság, ami sugárzott minden csapatról, még ha utólag többen is mesélték, hogy izgultak, fantasztikus energiákat hozott a terembe. Hálás vagyok, hogy részese lehettem annak a folyamatnak, hogy miként választunk a nemzetközi versenybe küldötteket. Ezen felül megerősített abban is, hogy a mi szakmában lehet eredeti ötletet és megoldásokat hozni mind társadalmi, mind márkareputációs témákban, sőt akár komoly kihívásokra is. Nagyon remélem, hogy jövőre is találkozunk sok tehetséges fiatallal.”

A Next Generation PR Word Cup nemzetközi döntőjét 2022. november 7-10. között szervezi az ICCO, ahol egy civil szervezet problémájára kell kommunikációs választ adniuk a fiatal PR szakembereknek. A kidolgozott koncepciót egy maximum 10 oldalas prezentációban és egy 3-5 perces videóban kell bemutatniuk a csapatoknak. Ezt követően november 16-án hirdetik ki a nyertes csapatot, aki részt vehet a 2023-as ICCO Global Summit-on, továbbá bekerülnek az ICCO fiatalokat összefogó elnökségébe is.

Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ)

A magyarországi PR szakma érdekképviseleti, szakmafejlesztő és szolgáltató szerve. A szövetség 1990-ben alakult, közel 100 tagja között szabadúszók, ügynökségi munkatársak, vállalati kommunikációs csapatok, valamint egyetemi oktatók és társadalomkutatók is megtalálhatók.

Az MPRSZ a PR-szakemberek érdekvédelmét nemzetközi szinten ellátó, a közönségkapcsolati munka elismertségének növelésén munkálkodó szervezet. Tagjai és elnöksége kiállnak a fenntartható fejlődés, az üzleti etika és a társadalmi felelősségvállalás fontossága mellett, tevékenységük során pedig törekednek rá, hogy az együttműködésre törekvő, transzparens kommunikáció a versenypiaci gyakorlatban is megvalósuljon. Az MPRSZ határozottan fellép az ezeket az irányelveket korlátozó intézkedések ellen és szakmai rendezvényekkel, állásfoglalásokkal, képzésekkel, illetve kiadványokkal támogatja a Public Relations területe iránt érdeklődők fejlődését.

Az MPRSZ szakmai munkáját az Etikai Bizottság segíti. A szövetség a PR Excellence Hungary és az Employer Branding Award elnevezésű szakmai elismerések hivatalos odaítélője. Az MPRSZ az International Communication Consultancy Organisation (ICCO) tagja, valamint stratégiai partnere a Chartered Institute of Public Relations (CIPR) és az International PR Association (IPRA) szervezeteknek is.
( onBRANDS )