Az UNESCO (az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete) szellemi kulturális örökség listájára az emberiség nemzedékről nemzedékre hagyományozódó közösségi tudását gyűjtik össze. A listára kerülésről az egyes országok felterjesztései alapján a Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottsága dönt, amelynek tizenhetedik ülésszakát hétfőtől vasárnapig Marokkó fővárosában, Rabatban rendezik meg – tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatósága.
A magyar világörökségi elemek nemzetközi felterjesztésének előkészítéséért felelős intézmény közölte: Magyarország önálló felterjesztésként nyújtotta be az UNESCO-listára a magyar vonós zenekari hagyományok örökségelemet, a lipicai lótenyésztés hagyományát pedig nyolc ország – Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Magyarország, Olaszország, Románia, Szlovénia és Szlovákia – közösen terjesztette az UNESCO elé.
A közleményben emlékeztettek arra, hogy a vonós zenei formáció évszázadok folyamán alakult ki az úri vonós zenei gyakorlat alapján. A hegedű-brácsa-bőgő alapfelállású paraszti vonósbandák meghatározó elemei voltak a hétköznapok és ünnepek közösségi és családi alkalmainak, táncos és énekes mulatságainak.
Az 1970-es években elindult táncházmozgalom a vonós zenei hagyomány számára is fordulatot hozott, és segítette annak fennmaradását, napjainkban pedig virágzását. A hivatalos képzések beindulásának köszönhetően ma több száz népzenész számára életforma, hivatás a vonós zene gyakorlása és tudatos továbbörökítése.
A magyar népi vonószenekar változatos hangszeres összetételével, társadalmi és kulturális funkcióival és sokszínű repertoárjával egész Európára, de különösen a szomszédos térségekre kisugárzó hatással bír, így napjainkban az egyik legnagyobb hatású zenei jelenség a térségben – mutattak rá a közleményben.
A Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóságának közleménye a lipicai lótenyésztésről szólva felidézte, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia idején a császári udvari feladatokra kitenyésztett lófajtát a mai Szlovénia területén található Lipica település császári ménesében tartották. Magyarországnak kiemelkedő szerepe volt a fajta fenntartásában, a napóleoni háborúk idején ugyanis a veszélybe került ménest Mezőhegyesre menekítették, innen terjedt el a lipicai lótenyésztés az egykori monarchiához tartozó országokban. Ma Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Magyarország, Olaszország, Románia, Szlovénia és Szlovákia rendelkezik a lipicai lovakat tenyésztő ménesgazdaságokkal.
Mint hangsúlyozták, Magyarország kiemelkedik a lipicai lóval gyakorolt fogathajtás nemzetközi eredményeivel.
A felterjesztés elkészítésében Magyarországról az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad és a Magyar Lipicai Lótenyésztők Országos Egyesülete volt a Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóságának szakmai partnere.
Az UNESCO szellemi kulturális örökségének reprezentatív listáján jelenleg a magyarországi örökségelemek közül a mohácsi busójárás, a matyó hímzés, a közös felterjesztésként benyújtott solymászat és a kékfestés hagyománya szerepel. A jó megőrzési gyakorlatok regiszterében a táncházmódszer és a Kodály-metódus képviseli a modell értékű megőrzési programokat.
( onBRANDS )