DKT: 2022 DECEMBERI TOP10-ES LÁTOGATOTTSÁGI LISTÁK

Az ünnepi készülődés jelentősen megdobta a gasztro tartalmú oldalak forgalmát.

Ez alkalommal azt is áttekintjük, hogy az egy évvel korábbihoz képest hogyan alakult ez az ünnepi hatás. De a speciális téma mellett most is a hazai internetes oldalak látogatottsági toplistái állnak a fókuszban.

Ahogy egy évvel ezelőtt, úgy most is az öt, legtöbb látogatót vonzó gasztro oldalt mutatjuk be. Hogy éppen a TOP5-öt, annak az az oka, hogy nagyságrendi különbség van a TOP5 és az őket követő gasztro oldalak látogatottságában. A kiválasztás tehát kizárólag a látogatószámon alapult. Miközben a TOP5-be tartozó gasztro oldalak legalább 1,1 millió, de akár több mint 3 millió látogatót vonzottak tavaly decemberben, addig a lista további helyein szereplők legfeljebb 120 ezret.

Első pillantásra feltűnik, hogy minden vizsgált gasztro tematikájú oldal jelentősen javított pozícióján decemberre. Igaz, akik eleve jó helyen voltak, azok kevesebbet tudtak javítani, ami érthető. Mindenesetre az összes hazai internetes oldal TOP10-es listájába most két gasztro oldalnak is sikerült bekerülnie: a Mindmegette a 6., a Nosalty a 7. helyen végzett, mindkét oldal hat helyet lépett előre novemberhez képest. Bár nem került be a TOP10-be, de a Sóbors 11, a Streeetkitchen 18, a Receptneked pedig 19 hellyel lépett feljebb egy hónap alatt.

De ennél is vannak nagyobb ugrások. Ha a hatodik-hetedik legtöbb látogatót bevonzó gasztro oldalakat is bevonjuk a vizsgálatba, akkor megállapíthatjuk, hogy a Vidékíze 13, a Recepttár pedig 47(!) hellyel került feljebb a listán novemberhez képest. Igaz, ezen oldalak látogatottsága lényegesen alacsonyabb, mint a TOP5 gasztro site-oké.

Az összevetés kedvéért egy pillanatra érdemes ránézni arra is, hogy egy évvel ezelőtt, hogyan alakultak ezek a számok. A TOP5 gasztro oldalban nincs változás, a szereplők ugyanazok, bár a sorrend már nem ugyanúgy alakul. De ennél talán érdekesebb, hogy tavaly a „karácsony-hatás” 3-15 helyet dobott ezen oldalak látogatottságán, most viszont 6-19 helyet. Bár a jelenség mögötti összefüggések feltárása nem lehet egy ilyen gyorselemzés témája, de az első benyomásunk akár az is lehet, hogy az idei év bizonytalanságai és kockázatai felértékelték az olyan ünnepi hagyományok értékét, mint a szeretteinkkel, barátainkkal megosztott étkezés öröme.

A gasztronómiai oldalak után fordítsuk figyelmünket a szokásos havi toplistáinkra.

Novemberhez képest nem változott a napi átlagosan leglátogatottabb oldal neve: most is az Origó foglalja el ezt a helyet. De azért kisebb nagyobb változások történtek novemberhez képest. Most az Index a második, a Blikk a harmadik – egy hónappal korábban éppen fordított volt a helyzet. A 24.hu megőrizte negyedik helyét. A Portfolió meg tovább folytatta felfelé menetelését: egy évvel korábban, 2021 decemberében a kilencedik helyen volt a toplistán, 2022 novemberében a hatodik helyen állt, míg év végére az ötödik helyre jutott. Ez azért különösen értékelendő, mert a top pozíciók ugyan gyakran, akár hónapról hónapra változnak, de ritka, hogy egy oldal ebbe a körbe be tud kerülni. Decemberben a napi átlagos látogatószám alapján hatodik volt a Telex, és ezzel egy időre véget is ér a hírsite-ok uralma, mert jönnek a női oldalak. A hetedik-nyolcadik helyen a Femina és az nlc.hu áll. A tízes listát a Borsonline és a promotions.hu zárja.Ha nem site, hanem brand alapon állítjuk össze a napi átlagos látogatószámmal mért toplistát, akkor részben más sorrendet láthatunk, mint az előzőben. Rögtön a lista elején az Index és Origó sorrendje megfordul, a brand-listát az Index vezeti. Utánuk viszont nincs változás a harmadik-negyedik helyen, a Blikket a 24 követi. Viszont utána nagyon látványos az eltérés a két lista között. Az Időkép sokadszorra bizonyította, hogy milyen fontos egy applikáció a felhasználók, olvasók elérésében: jelenleg az ötödik helyen áll a brand-listán, miközben be sem került a TOP10 weboldal közé. A Telex ezen a listán is a hatodik, amit a Portfólió, a Femina és az NLC követ. A tízes brandlistát a Borsonline zárja.Az egyes oldalak látogatói eltérő szokásainak, aktivitásának köszönhetően a havi összesített egyedi látogatószám alapján készített domain-toplista jelentősen eltér a napi látógatószám alapján összeállítottól. Ezért is tartjuk fontosnak mindkét listát közölni. Most például egyetlen esetben, a mindkét listán nyolcadik helyezett NLC-ről mondható el az, hogy ugyanazon a pozíción áll napi átlagos és havi összes látógatószám alapján. De itt is a nagy híroldalak vezetik a listát, még ha más is az egymáshoz viszonyított helyzetük, mint a napi átlagos látógatószám szerint nézve. Havi látogatottság alapján első a 24.hu, amit a Blikk, majd az Origó követ. A negyedik helyen az Index áll, maga után átadva a terepet könnyedebb oldalaknak. Merthogy sorban egymás után jönnek a gasztro és női site-ok: a Mindemegette, a Nosalty és az NLC. A listát a Portfólió és a Borsonline zárja.A brandek havi látogatószám alapján összeállított toplistája többnyire megfelel a brandekhez tartozó (fő) weblapok listájának. De fontos megemlíteni, hogy havi szinten összességében kevésbé érvényesülnek azok a különbségek, amik napi szinten még megjelennek. Jelen esetben a lista első-második, valamint az ötödik-tizedik helyezett esetében nincs eltérés a domain- és a brandlista között. Az egyetlen különbség a site-ok és a brandek listája között az, hogy brandként az Index megelőzi az Origót, míg weboldalként utána áll. Egyébként a napi átlagos látógatószám alapján is ugyanez a viszonya a két online híroldalnak – csak annyi a különbség, hogy napi szinten ők vannak az első-második helyen, míg havi szinten akár site-ként, akár brandként nézzük, a 24 az első és a Blikk második és ezeket követi az Index és az Origó eltérő sorrendben.Az adatok értelmezése során most is érdemes figyelembe venni, hogy a látogatottsági toplisták gyakran és könnyen változnak egyik hónapról a másikra, amelyik oldalnak vagy brand-nek most romlott a pozíciója, annak akár már a következő hónapban javulhat – és ez persze fordítva is igaz.
( onBRANDS )