ERŐSÖDIK A KERESKEDELEM INDIA ÉS MAGYARORSZÁG KÖZÖTT

Új platform köti össze az indiai gyártókat és a magyar kereskedőket.

Újdelhiben és Budapesten egyidőben nyitott irodát 2023. februárjában a Radiiantt Europa Life Pvt. Ltd. madeinindia.hu nevű új platformja, melynek célja a két ország közötti kereskedelem élénkítése. A platform egyedülálló módon segíti az India különböző részein gyártott áruk globalizációját az európai piacra, elsőként Magyarországra fókuszálva. 

A Radiiantt Europa Life Pvt. Ltd. néhány nappal ezelőtt Újdelhiben jelentette be, hogy elindította európai export platformját. Első körben a magyar piac számára teszik könnyebben elérhetővé az Indiában gyártott termékeket, beleértve az élelmiszer, gép, fa, informatikai, ruházati, autóipari, szépségipari, wellness, táplálék kiegészítő és sok más iparágat is.

A cég hazai képviselője, Dr. Marczali Tamás azt mondta,

CÉLJUK, HOGY 2023-BAN LEGALÁBB 100 INDIAI CÉGET KÖSSENEK ÖSSZE LEGALÁBB UGYANENNYI MAGYAR PARTNERREL.

Ennek első lépéseként elindították a madeinindia.hu weboldalt, valamint május 8-án egy rendezvényt is tartanak Budapesten, amelyen 25-50 cég indiai mutatkozhat majd be potenciális magyar partnereknek.

“Indiát a könnyű üzletkötés országaként ismerik, ugyanakkor még sokszor van bizonytalanság az üzletkötések során. Mi megpróbálunk egyszerű átjárót biztosítani az indiai gyártó vállalatok számára egy végponttól végpontig tartó kereskedelmi megoldással. Olyan platformot építettünk, ami megbízható, gyors és kevés dokumentációval jár mindkét fél számára” – nyilatkozta Dr. Marczali Tamás.

A cég indulását ünnepelve Sophia Garg, a Radiiantt Europa Life Pvt. Ltd. igazgatója elmondta: “Az évek során az indiai gyártású termékek iránti kereslet meglehetősen megnőtt. A különböző termékek minősége és bonyolultsága lenyűgözte az embereket és jelentős európai piaci részesedést hozott. A cégünk törekvése a lehető legstresszmentesebb módon behozni az indiai gyártású termékeket, s szeretnénk Magyarországon keresztül segíteni a problémamentes terjeszkedést egész Európában.”

Az indiai és a magyarországi két tulajdonos közötti kapcsolatot nagyban segítette a BNI nemzetközi üzleti szervezet, mely bizalmi alapú kapcsolatépítésről híres. Ugyanennek a szervezetnek köszönheti a Radiiantt Europa Life Pvt. Ltd. az első magyar együttműködését is, a Vasáruház Kft. múlt héten csatlakozott a platformhoz.

A sikeres indiai rendezvény után a Radiiantt Europa Life Pvt. Ltd. megkezdi magyarországi terjeszkedését. Mivel a februári eseményen számos kis- és középvállalkozással sikerült megállapodást kötni, akik a magyar piacban látják a potenciált, a cég olyan partnereket, viszonteladókat keres jelenleg Magyarországon, akiket ez az együttműködés hozzásegíthet a piaci rések kitöltéséhez egy átlátható, egyszerű rendszer részeként.

Dr. Marczali Tamás hozzátette: számos szakmai szervezettel, iparkamarával és érdekképviselettel vennék fel a kapcsolatot, valamint disztribútorok, forgalmazók, kis és nagykereskedők jelentkezésére is számítanak.
( onBRANDS )