MEGVANNAK AZ IAB 2022-ES LEGJOBB SZAKDOLGOZAT PÁLYÁZATÁNAK NYERTESEI

Indul a 2023-as pályázat is!

Az IAB Hungary digitális reklámszakmai szervezet március 24-én a GroupM Akadémia bázisán adta át a 2022-es évi Legjobb szakdolgozat a digitális marketingről című pályázat nyerteseinek járó díjakat. Az elmúlt három évben kivétel nélkül (először, másodszor, harmadszor) a Budapesti Corvinus Egyetem diákjai nyertek a pályázaton, idén először azonban egy szegedi és egy debreceni egyetem hallgatója vihette haza a legjobb pályamunkáért járó díjat.

A versenyre beérkezett 25 nevezésből nyolc alkotás került a döntőbe, közülük két pályázó és konzulensei részesültek pénzbeli jutalommal járó elismerésben. A pályázatot szponzoráló Atmedia, GroupM Akadémia és OMD munkatársaiból, illetve az IAB Hungary képviselőiből álló zsűri döntése alapján az alábbi szakdolgozatok lettek a 2022-es év legjobbjai:

Alapszakon:

  • Cím: “A streamingszolgáltatók marketingje: a Netflix Magyarország Facebook- és Instagram posztjainak hatékonyság-vizsgálata a középiskolások és egyetemisták körében”
  • Szerző: Vas Bianka (Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar, kereskedelem és marketing alapszak)
  • Konzulens: Dr. Kéri Anita
  • A nyertessel készült interjú az IAB blogon itt olvasható.
Középen Vas Bianka, a kép bal oldalán konzulense Dr. Kéri Anita, a fotó jobb oldalán Erdélyi Eszter, az AtMedia online üzletfejlesztési és értékesítési vezetője Foto: Iványi Benjámin

Mesterszakon:

  • Cím: “A fogyasztók védelme a közösségi médiában”
  • Szerző: Bogáthy Edina (Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Polgári jogi tanszék)
  • Konzulens: Dr. Hajnal Zsolt
  • A győztessel készült interjú az IAB blogon itt olvasható.
Török Diána, a GroupM Akadémia vezetője adta át a legjobb mesterszakos dolgozatért járó díjat Bogáthy Edinának, a Debreceni Egyetem joghallgatójának Foto: Iványi Benjámin

A pályaművek értékelésében részt vettek:

  • a szponzorok részéről: Erdélyi Eszter (Atmedia), Néz Kata (OMG) és Török Diána (GroupM);
  • az IAB Hungary vezetősége részéről: Fináczy Dóra operatív vezető, Kenessey Adrien projektvezető, Papliczky Pál ügyvezető és Sopov István elnök;
  • valamint az IAB Hungary Adat, Oktatási és Influencer munkacsoportjának tagjai.

Indul a 2023-as pályázat!

Az IAB Hungary az Atmedia, a GroupM Akadémia és az OMD támogatásával ötödik alkalommal is meghirdeti Legjobb szakdolgozat a digitális marketing címmel kiírt pályázatát. Pályázni bármely hazai vagy EU/társult országban szerzett alap- vagy mesterszakos dolgozattal lehet, amelyet 2022. augusztus 1. és 2023. július 31. között védett meg a szerzője.

A pályázat feltételei:

– sikeresen letett záróvizsga, legalább jó (4) minősítésű szakdolgozattal
– digitális marketinggel foglalkozó szakdolgozat
– kitöltött jelentkezési lap

Pályázni 2023. november 30-ig lehet az esemény hivatalos weboldalán: iab.hu/legjobb-szakdolgozat. A pályaműveket szakmai zsűri értékeli, eredményhirdetésre a bírálatokat követően, várhatóan 2024 márciusában kerül sor.
( onBRANDS )