A MCDONALD’S A MÁRKA POPKULTURÁLIS MÚLTJÁT ÜNNEPLI

Kevés olyan márka van a világon, amely több filmben, sorozatban vagy akár zeneszámban szerepelt volna, mint a McDonald’s.

A McDonald’s eddigi egyik legnagyobb globális kampányában éppen ezért a popkultúrával való összefonódását ünnepli világszerte – így Magyarországon is.

Az augusztus 15-én kezdődő kampány során egyedi, a Meki vendégjátékával készült alkotásokat idéző csomagolásban lesznek elérhetők a leggyakrabban „szereplő” népszerű mekis termékek. Emellett, mivel a McDonald’s különleges szerepet játszik majd a Marvel Studios egyik legnagyobb őszi évadpremierjében, az éttermekbe betérő Meki- és sorozatrajongók a Loki 2. évadához kapcsolódó tartalmakból is ízelítőt kaphatnak.

A limitált, „Ahogy itt is szerepel” csomagolású termékek, úgymint a Big Mac, a sajtos McRoyal (vagy ahogy Amerikában ismerik, és ahogy gyakran filmekben is szerepel, a sajtos Negyedfontos), valamint kísérőik, a nagy burgonya és a nagy üdítő, illetve a közepes méretű elviteles zacskó augusztus 15-től korlátozott ideig lesznek elérhetők az éttermekben, a McDrive-okon és házhozszállítás esetén is.

Emellett elérhető lesz az új, szintén limitált kiadású Loki édes-savanyú szósz – ahogy az a Marvel Studios Loki című sorozatának következő évadában is szerepel. A szósz különlegessége, hogy amikor a rajongók beolvassák a szószos tálka fedelét a Snapchat applikáción keresztül, egy felugró ablak jelenik meg, ahol a sorozat által inspirált, exkluzív tartalmat érhetnek el.

Végül pedig egyetlen popkultúrával foglalkozó kampány sem lehet teljes merch-ök nélkül. Ezért a globális McDonald’s azzal a londoni székhelyű gördeszkás és utcai ruházati márkával, a Palace-szal működik együtt, amely a márkát már többször megjelenítette jópofa dizájnjaiban és gördeszkás videóiban. A Palace ezúttal egyedi ruhadarabokat, sőt gördeszkát is tervezett a promócióhoz. Akár a hazai rajongók is beolvashatják az egyedi csomagolásokon található QR-kódot, amivel a McDonald’s Corporation (USA) által működtetett exkluzív PALACE-MCDONALD’S online boltba jutnak el, ahol megrendelhetik ezeket a különlegességeket.
( onBRANDS )