A SAMSUNG KEITH HARING KOLLEKCIÓJÁT FOGLALJA KERETBE

A gyűjtemény a legendás művész 12 legjelentősebb 20. századi alkotását tartalmazza.

Keith Haring híres munkáinak új kollekciójával bővül a Samsung Art Store december elején, így a világ számos otthonába juttathatja el Haring kitörölhetetlen örökségét.

„Nagyon izgatottak vagyunk, hogy a Samsung Art Store-ban megmutathatjuk ennek a kortárs mesternek az erejét és elevenségét. Keith Haring olyan vizuális nyelvet teremtett, amely világszerte felismerhető, és örömünkre szolgál, hogy ezeket a műalkotásokat digitális platformon biztosíthatjuk világszerte, hogy a felhasználók otthonukban is élvezhessék őket.” – mondta Seline Sangsook Han, a Samsung Vizuális Kijelző Üzletágának ügyvezető alelnöke.

Keith Haring, korának egyik legelismertebb fiatal művésze, az 1980-as évek New York-i városi utcakultúrájának megkerülhetetlen képviselője volt. A város jellegzetes utcai művészete ihlette Haring munkáit, amelyeket a világ különféle galériáiban és múzeumaiban kezdett kiállítani. Részt vett társadalmi tudatosságnövelő projektekben is, beleértve ismeretterjesztő kampányokat és AIDS elleni kezdeményezéseket.

A Samsung Art Store felhasználói most olyan alkotásokat jeleníthetnek meg, mint a Sugárzó csecsemő (Radiant Baby), a Visszatekintés (Retrospect) és a Cím nélküli (Táncoló kutyák) (Untitled [Dancing Dog]), így ezek az ikonikus Haring műalkotások világszerte szélesebb körben elérhetőek.

A kollekciót kifejezetten a The Frame 16:9-es képernyőarányára válogatták és optimalizálták.

„A Samsung Art Store-ral való együttműködés nagyszerű lehetőség arra, hogy Keith Haring ikonikus alkotásait megosszuk világszerte a közönséggel. Keith a »művészet mindenkié« szellemiség szerint élt, a The Frame pedig lehetővé teszi, hogy munkái bekerülhessenek a rajongók és az művészetét újonnan megismerők otthonába egyaránt. Reméljük, hogy ez a kollekció felkelti az érdeklődést Haring és öröksége iránt.” – mondta David Stark, a Keith Haring Stúdiót képviselő, nemzetközi márkaengedélyező és tanácsadó ügynökség, az Artestar alapítója és elnöke.

Pályafutása során Haring

a művészetre nem csupán kreatív eszközként tekintett, hanem közössége érdekekeit figyelembe véve is használta azt.

Számos falfestményt, szobrot és festményt készített kórházak, hátrányos helyzetű gyermekcsoportok és különféle közösségi egészségügyi szervezetek javára. Alapítványa elkötelezett amellett, hogy múzeumokkal, galériákkal, kiadókkal és művészeti oktatási programok kurátoraival együttműködve emléket állítson munkásságának. Haring számos nemzetközi retrospektív kiállítás témájául szolgált, munkái nagy magán- és közgyűjteményekben megtalálhatóak, beleértve többek között a MoMA-t és a Whitney Múzeumot.

A Samsung Art Store 2017-es indulása óta a Samsung neves művészekkel, múzeumokkal és művészeti galériákkal működik együtt annak érdekében, hogy a felhasználók otthonuk kényelméből tekinthessenek meg remekműveket és felbecsülhetetlen értékű kollekciókat. Az új gyűjtemény mellett a Samsung Art Store több ezer további digitális műalkotásnak ad otthont olyan nagy mesterektől, mint Gustav Klimt, Kandinszkij és Van Gogh, valamint jelentős globális intézmények, köztük a londoni Tate, a madridi Prado Múzeum és a bécsi Belvedere Múzeum digitális művészeti gyűjteményei is elérhetőek rajta.
( onBRANDS )