ANIMÁCIÓS FILMMEL ÜNNEPLIK A KŐBÁNYAI SÖRGYÁRTÁS 170 ÉVÉT

Történelmi képek kelnek életre a Dreher Sörgyárak és a Animatiqua közös filmjében.

1854-ben kezdte meg működését az első sörfőző üzem Kőbányán. Az alapítás 170. évfordulóját és az azóta is megaszakítás nélkül folyó termelést egy programsorozattal ünnepli a Dreher Sörgyárak, amelyet az Animatiqua mesterséges intelligenciát is felhasználó új filmjének premierjével indítanak el.

A sörgyár első 100 évéből származó képeket parallax technikát alkalmazva keltette életre a filmes csapat. A fotókat először retusálták, majd bizonyos esetekben a mesterséges intelligencia segítségével javították fel. Ezt követte a „felszeletelés”, azaz a rétegek szétbontása és 3D lemodellezése. Végül ezeket a modelleket mozgatták meg egymáshoz képest, hogy elérjék az élő, mozgóképes hatást. Egy-egy snitt átlagosan 4 munkanap alatt készült el.

A filmben életre kelő legkorábbi kép a sörgyárat alapító idősebb Dreher Antal édesapjának, Franz Anton Drehernek a XVIII. századi portréja, míg a legújabbak a 60-as évekből, már a futószalagok és az ikonikus lovaskocsikat leváltó sörös tartálykocsik idejéből származnak. A kettő között több különlegességet is láthatunk, például az ország egyik első mozgó fényreklámját a 30-as évek Nagymező utcája felett. A záróképsorok pedig már a 21. századi Dreher életképeket mutatják meg.

A 2024-es év több szempontból is különleges a kőbányai sörgyártás számára. A 170. évfordulót többek között különleges tárlatvezetésekkel és fellelt archív filmfelvételek bemutatásával ünneplik majd, miközben a Dreher Sörgyárak belekezd a magyar söripar történetének eddigi legnagyobb fejlesztéssorozatába.

Szintén a 170 éves jubileumra készült az id. Dreher Antal életét bemutató könyv, amely Dreher Antal – Életrajzi vázlatok címmel jelenik meg a napokban a sörgyár kiadásában. Az 1864-ben íródott, német nyelvű kiadvány fordítása Dr. Török Róbert muzeológusnak köszönhetően magyarázó lábjegyzetekkel és eddig ismeretlen történetekkel, képekkel egészült ki, ezzel is tisztelegve a Sörkirály előtt.
( onBRANDS )