A LEGÍGÉRETESEBB MAGYAR DALOKKAL KEZDŐDIK A DAL 2024 ÉLŐ SHOW-JA

A pénteki előválogatóból 40 dal jutott tovább hazánk egyetlen dalversenyének élő show-jába.

Február 10-től négy szombat este a válogatókban tízesével mutatkozhatnak be a produkciók. A tét az elődöntőbe kerülés, amelyben a versenydalok crossover feldolgozásban hangoznak el. A dalválasztó első adásában pop, rock, lírai, folk és elektronikus zenék versenyeznek.

A Dal 2024 ítészei Szandi, Németh Alajos Lojzi, Ferenczi György és Egri Péter, az előválogatóban 40 dalra szűkítették a mezőnyt.

„A dalt nemcsak a beküldött demófelvételen, hanem élőben is magas színvonalon kell eljátszaniuk” – emlékeztetett Ferenczi György, utalva arra, hogy a dalválasztóban az év dalának megtalálása a cél, és nemzetközi stúdióban való lemezkészítési lehetőség a fődíj. A műsor kizárólag a dalokról szól, azok szövegét, zenéjét és a kettő kapcsolatát nézi a zsűri.

A február 10-i első élő show-ban izgalmas összeállításában megtalálhatók a könnyed hangulatú, a romantikus, az aktuális témát feldolgozó, valamint a mély üzenetű dalok egyaránt. Az új és visszatérő versenyzők pop, rock, elektronikus műfajú dallal, lírai produkcióval, balladával és folk zenével állnak színpadra.

Az első válogató versenydalai:

Andalgó – Vigyen a szél

EVERFLASH – Nyisd ki a szemed!

Fekete Mátyás – Látom már

Jósa Tamás – Két szív

Kocsis Tibor – Egy életen át

Magidom – Esendő halandó

MYRA MONOKA – Így Alakult

Name Project – Nekem

Sugarloaf – Nászinduló

Szinnyai Dóri – Igennel felel

A válogatóból továbbjutó dalok az elődöntőben crossover feldolgozásban, míg a döntőben szimfonikus verzióban hangoznak el a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében. A fordulókban neves zenei szakemberek segítik az előadókat. A magyar dalok hét héten át tartó versenyében Rókusfalvy Lili és Fodor Imre, a Duna showműsorainak házigazdái várják a nézőket.
( onBRANDS )