ÜZLETI VEZETŐK AZ ELŐADÓ-MŰVÉSZETÉRT

Perspektíva – az Art is Business mentorprogramja.

Az Art is Business Perspektíva névvel elindítja az ország első üzleti és művészeti mentorprogramját, amelyben 35 vállalati vezető és menedzser vesz részt, és adja át tudását több mint 30 olyan, előadó-művészeti közösségből érkező szereplőnek, aki fejleszteni szeretné menedzsmenti képességeit.

A program kimondottan a klasszikus zene, a színházi és a tánc területéről várja a jelentkezőket. Benyújtott pályázataikat szakmai zsűri bírálja el. A közel négy hónapon át tartó mentorprogram, az üzleti gondolkodás fejlesztése mellett, kapcsolatépítési céllal indul, hiszen a releváns kapcsolatok épp olyan fontosak, mint a kulturális finanszírozás szakmai kérdései. A sikeres együttműködés érdekében a szervezők a program zárásaként nemzetközi művészeti menedzsmenti workshopot is rendeznek, amelyet három ország kulturálisintézmény-vezetője tart a mentoráltaknak. A programban való részvétel az Equilor Wealth Office támogató partnerségének köszönhetően ingyenes. A pályázatokat 2024. április 20-áig várják a szervezők.

Az Art is Business, mint a hazai üzleti és művészeti világ egyik kiemelkedő közössége és platformja, évek óta azon dolgozik, hogy a forprofit és a kulturális szegmens szereplőit összehozza és értékorientált célok mentén együttműködéseket indukáljon.  2024 nyarán Perspektíva névvel meghirdeti első üzleti és művészeti mentorprogramját. Olyan, az előadó-művészet területén tevékenykedő szakemberek jelentkezését várják, akik stratégiai szinten kívánnak gondolkodni saját pályájukról, csapatuk vagy intézményük működéséről, de kapcsolatok és szakmai tudás hiányában nem haladnak előre

A mentoráltakat, pályázatuk és a szakmai zsűri bírálata alapján, az Art is Business kapcsolja össze mentoraikkal, akikkel önállóan kell találkozókat szervezniük. A program nyitó és záró eseményén mindenkinek lehetősége nyílik arra, hogy közelebbről megismerje a résztvevőket.  Azon mentoráltakat, akik a program során kiemelkedő és előremutató kapcsolódásokat hoznak létre, az Art is Business bemutatja közösségének, és médiumában nagyobb figyelemmel kíséri működésüket.

Az Art is Business büszke arra, hogy partnere, egy ismert hazai portfoliókezelő támogatásával a program a mentoráltak számára ingyenes.

„Az Equilor Wealth Office-nál a pénz- és tőkepiacok dinamikus világát jól ismerve segítjük az idő- és információhiánnyal küzdő befektetőket, ösztönözve őket a gyors és hatékony döntésekre. Felelős és rendszeres kultúrafogyasztókként azt is tudjuk, hogy a művészeti szféra hasonló kihívásokkal szembesül, márpedig a tudás megfelelő áramlása ezen a területen is elengedhetetlen. Azért támogatjuk büszkén ezt a kiemelkedő programot, mert hiszünk abban, hogy a mentorálás során átadott üzleti tudás valamint az újonnan kialakított kapcsolatok nemcsak az egyéni sikereket alapozhatják meg, hanem hozzájárulhatnak a hazai kulturális terület fejlődéséhez is.” -mondta Dobó István, a Perspektívát támogató Equilor Wealth Office igazgatója.
( onBRANDS )