ÁTSZELI AZ AMERIKAI KONTINTEST A MAGYAR APA-LÁNYA DUÓ

Az expedíciót a Matchbox támogatja.

Izgalmasnak ígérkező, meglepetéseket bőven tartogató expedícióba fogott Palik Endre és lánya, Zsófi. 70.000 kilométeres utazásra vállalkoztak, amit Észak és Dél-Amerikában tesznek meg a következő hónapokban.

Egy lakóegységgel felszerelt Mercedes Unimog expedíciós teherautóval indultak neki a legyőzendő távnak, amit a várható kihívásokhoz igazítva építettek meg, hogy bírja a vadregényes tájakon, sokszor járatlan terepeken keresztül vezető és extrém időjárási viszonyok közt megteendő utat. A világutazó páros már el is startolt Új-Fundland partjaitól, hogy Alaszkát és a Yukon folyót érintve átautózzon Kanadán, azután tovább haladjon az USA nyugati partja mentén Kaliforniát is felfedezve – délnek, hogy Mexikón, Közép-Amerikán, Kolumbián, Ecuadoron, és így az Egyenlítőn, illetve Chilén áthaladva eljussanak a „világ végére” Ushuiaiba. Kitűzött céldátumuk nincs a visszaérkezésre. Inkább szeretnék alaposan megismerni azokat a vidékeket, amelyeket felkeresnek, ezért az sincs kizárva, hogy egyik-másik állomáson hosszabban is elidőznek a Matchbox támogatásával megvalósuló expedíciójuk során.

„Hajt bennünket a felfedezés vágya. Kisebb-nagyobb megszakításokkal 2018. óta úton vagyok, és örömmel vágok bele izgalmas kihívásokat tartogató vidékek feltérképezésébe a világ bármely pontján. Korábban is átalakított teherautókkal tettem meg a hatalmas távokat. Most is azzal megyünk a lányommal. Bár nem a legkomfortosabb így utazni, de annál nagyobb szabadságot ad, hogy mi döntjük el merre, mikor, meddig megyünk és mit fedezünk fel.” – meséli Palik Endre, aki bő hat éve szállt ki milliárdos forgalmat generáló csomagolóanyag nyomdát üzemeltető vállalkozásából, hogy legfőbb hobbijának, az utazásnak szentelhesse az életét. 

A 47 éves mérnök először 2018-ban indult öt hónapos expedícióra és járta be Kanadát, illetve az Amerikai Egyesült Államokat. Még abban az évben a Budapest-Bamako Rallyra is benevezett és 9000 kilométert vezetett a gambiai célig. 2019-ben már Dél-Amerikát vette célba, ahol féléven át rótta az úttalan utakat, amíg a COVID-járvány miatt félbe nem kellett szakítania a vadregényes kirándulást. 2022-ben pedig a Csontok útja várt rá Oroszországban, ahol a Jakutszkból Magadanba tartó 2500 kilométeres úton a mínusz 58 Celsius fokos fagyot is megtapasztalta. Hasonló dermesztő hidegben indult az idei expedíció is. A kanadai Halifaxban bőven mínusz 20 Celsius fok alatti hőmérsékleten kezdődött el a nagy utazás, amelyre Endrét elkísérte 20 éves lánya, Zsófi, aki mostanáig már maga is bejárt 22 országot és apukájával is szívesen vállalkozik közös utakra. Korábban Skandináviába, illetve Dél-Amerikába utaztak hosszabb időre együtt. A kis csapatukban ő a tartalomgyáros, aki folyamatosan dokumentálja és megosztja a velük történteket az őket követő egyre nagyobb táborral.

Az Amerikát átszelő utazást a Matchbox támogatja.

A márkát képviselő Mattel magyarországi marketing menedzsere, Török Kata elmondta, hogy a Palik Expedition mögé azért is álltak be, mert, ahogy ez a vállalkozás, úgy a Matchbox is már több mint 70 éve a kalandokról, a felfedezés öröméről szól. Köszönhetően annak, hogy a matchbox autókkal generációk óta játszanak a gyerekek fantasztikus világokat, izgalmas kihívásokat teremtve a maguk számára. Endre és Zsófi pedig ezeket az élményeket most valóságban élik át egy olyan autóban, ami akár a Matchbox modellek közé is beillene.

Palik Endre és Zsófi utazása a PalikExpeditions Facebook oldalon és Instagrammon követhető.
( onBRANDS )