KÖZÖSEN FEJLESZTIK A DIGITALIZÁCIÓT

Együttműködési megállapodást kötött a magyar kormány, a Yettel Magyarország Zrt. és a CETIN Hungary Zrt.

A magyarországi digitalizáció fejlesztését szolgáló együttműködést közös nyilatkozatban erősítette meg a kormány, a Yettel Magyarország Zrt. és a távközlési infrastruktúraszolgáltató CETIN Hungary Zrt. A megállapodásban foglaltak szerint a vállalatok 2024-2028 között legalább 72 milliárd forint értékű mobil hálózatfejlesztési beruházást hajtanak végre.

A kormány nevében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter által aláírt dokumentumban a felek többek között hálózatfejlesztésről, kiberbiztonságról és innovációról, valamint egyetemi együttműködésről állapodtak meg.

Magyarország kiemelt célja, hogy a digitalizáció fejlesztése révén erősítse az ország versenyképességét, amelynek nélkülözhetetlen eleme a korszerű, minden követelménynek megfelelő vezeték nélküli hálózatok kiépítése. Az elmúlt évtizedekben a hazai mobilhálózatok mindig a nemzetközi élmezőnybe tartoztak, így a következő évek célja, hogy az 5G hálózatok is minél szélesebb kör számára hozzák el a mobilitás és a nagy sávszélesség előnyeit. Ahhoz, hogy Magyarország lépést tudjon tartani a régiós versenytársakkal, jelentős fejlesztésekre lesz szükség a következő években is, ehhez pedig a Yettel és a távközlési infrastruktúraszolgáltató CETIN részvételére is szükség van.

A Yettel és a CETIN többek közt azt vállalja, hogy 2024-2028 között legalább 72 milliárd forint értékű mobil hálózatfejlesztési beruházást hajt végre, amely révén 2028 végére jelentősen, akár 99%-ra növekedhet az országos 5G lakossági kültéri lefedettség. A megállapodásban foglaltak szerint az állam jövő évtől megszünteti a hírközlési szolgáltatókat terhelő távközlési pótadót.

A CETIN 2020. júliusi megalakulása óta ez idáig mintegy 83 milliárd forintot fektetett be komplex, több mint 4000 bázisállomásból álló mobiltávközlési, adatátviteli, IT- és biztonsági infrastruktúrájának fejlesztésébe. 

A CETIN emellett együttműködik a kormányzattal az állami tulajdonú hálózatok fejlesztésében és 5G célú referenciaprojektek lebonyolításában a magyar vállalkozások 5G használatának ösztönzése érdekében.

„Az infrastruktúra fontos, a legfejlettebb szélessávú mobiltávközlési infrastruktúra jelentősége pedig különösen kiemelkedő, a digitalizáció alapfeltétele. Az általunk nyújtott szélessávú mobil infrastruktúra minden hazai piaci és állami szolgáltató számára rendelkezésre áll, felhasználható, ezzel a gazdaság, az emberek is jól járnak. Büszkék vagyunk arra, hogy az általunk nyújtott mobil infrastruktúrán a Yettel kiemelkedő eredményeket ért el az 5G-s minőségi versenyben hazai és nemzetközi összehasonlításban is.” – mondta Kübler-Andrási Judit, a CETIN Hungary vezérigazgatója.
( onBRANDS )