KEVESET FIZETSZ, NAGYOT MÉSZ

Ismét az alacsony árakra fókuszálnak az ALDI új reklámfilmjei.

Februártól teljesen új marketingkommunikációs stratégiát indított az ALDI, most pedig a tematikus megjelenések is azt üzenik: a vásárlók nemcsak magas minőséggel, hanem alacsony árakkal is találkoznak, ha felkeresik a diszkont kereskedelmi lánc üzleteit. Az új filmeket is a stratégia megalkotója, a Mediator készítette.

Az ALDI februárban jelentette be, hogy új márkaplatformjával még nagyobb hangsúlyt kíván fektetni az árkommunikációra, azaz a diszkontlánc termékeinek magas minőségpercepciója mellett erősíteni kívánja a jó árakra vonatkozó megítélést is. Az új stratégiai üzenet – „Nálunk a jó dolgok együtt járnak” – taktikai kiterjesztése volt a feladat a most induló tematikus kampányok során, mindezt a márkára jellemző egyedi pozicionálás, látványvilág és humor megtartásával.

Az új szemléletben készült árkommunikációs megjelenések 2024. május 14-én indulnak a nyári és szezonálisan kapható grilltermékek promóciójával, amelyet az XXL kiszerelésű termékekre fókuszáló, végül a nagy sporteseményekhez kötődően a szurkolást a középpontba helyező reklámfilm követ május végén és június elején. Az azonos platformra épülő taktikai megjelenések láthatóak lesznek TV-ben, nyomtatott sajtóban, szórólapokon, online, social mediában, illetve a nyári kampány esetében DLP-eszközökön is. A kampány fő üzenete: Keveset fizetsz, nagyot mész.

„Szeretünk jól járni. Szó szerint. Ilyenkor ez az érzés kiül minden mozdulatunkra. Ezeket a heroikus pillanatokat örökítettük szuperlassításban, hiszen az ALDI bevásárlás során mindig nagyot megyünk, ami okot ad az ünneplésre, legyen szó XXL-akciókról, grillezésről vagy közös szurkolásról” – összegezte a kampány mögötti koncepciót Csirke Dániel, a Mediator kreatívigazgatója.

„Az volt a célunk, hogy a magyar piacon egyedi megjelenésű reklámot hozzunk létre, hogy ne csak kitűnjünk a reklámzajból, hanem igazán megkülönböztethessen minket a versenytársaktól és emlékezzenek ránk a reklámokon keresztül. Ezért is szerettünk bele a »»keveset fizetsz, nagyot mész«« koncepciójába” – mondta a kampányról Erhard Stotz, az ALDI marketing- és kommunikációs vezetője.

A szakember szerint lényeges eleme volt a kampányfejlesztésnek, hogy olyan megoldás szülessen, amely a jó dolgok együttállása, az alacsony árak-magas minőség gondolatát új szintre emeli.
( onBRANDS )