IDÉN 7 VIDÉKI HELYSZÍNEN LEHET INGYEN FESZTIVÁLOZNI

Itt vannak a Telekomosok Fesztiválja helyszínek és időpontok.

Az elmúlt évek krízisei nyomán kialakuló gazdasági válság jelentősen átalakította az emberek költési és megtakarítási szokásait. Különösen igaz ez a szabadidős és kulturális programokra fordított kiadásokra:

10 magyarból mindössze 4 tervez nyaralást idén, többségük (88 százalékuk) belföldön utazik majd.

A kikapcsolódásra fordított kiadások csökkenése még inkább érezteti a hatását vidéken, ahol egyébként is korlátozottabbak a szórakozási lehetőségek és programok. 

“Idén is folytattuk az optikai hálózatunk fejlesztését, hogy egyre több települést kapcsolhassunk be az ország vérkeringésébe. A korszerű internethez való hozzáférés ugyanis lehetőségeket teremt, lehetőséget a fejlődésre, az előrelépésre, a jobbításra. Ennek bizonyítéka a Telekomosok Fesztiválja is, amelyet ezúttal olyan különleges vidéki helyszínekre viszünk el, ahol a közelmúltban jelentős optikai fejlesztés történt. Így az ügyfeleinknek szó szerint csak egy lépést kell tenniük, hogy éljenek a lehetőséggel és egy eseménytelennek tűnő nyarat színessé és örök emlékké tuningoljanak velünk” – mondta Szabó Béla, a Magyar Telekom márka- és lakossági kommunikációs igazgatója. 

A Telekomosok Fesztiválja egy napos eseményei országszerte az alábbi rendhagyó helyszíneken és időpontokban várják az érdeklődőket:

2024. június 15. –Nagykanizsa, Csónakázó-tó
2024. július 05. – Székesfehérvár, Főnix Park
2024. július 27. – Fonyód, Báthori utcai strand
2024. augusztus 03. – Somlóvásárhely – Kreinbacher Birtok
2024. augusztus 10. – Hortobágyi Csillagles – Pusztai Állatpark
2024. augusztus 17. – Körös-torok, Csongrád
2024. augusztus 25. – Domoszló, Kisnánai vár

Az egyes állomásokon a sokszínű kulturális és családi programok mellett a legismertebb hazai együttesek (Margaret Island, Blahalouisiana, Carson Coma, Platon Karataev és még sokan mások) és DJ-k lépnek fel, de sportközvetítések és sportolási lehetőségek is helyet kapnak majd a programok között.

Az események a Magyar Telekom ügyfelei számára ingyen látogathatók,

ehhez csupán a Telekom alkalmazás Magenta Moments menüpontjában kell a korlátozott számban elérhető jegyeket díjmentesen, 30 szívért aktiválni.  Az ügyfelek további két vendégjegyet is lekérhetnek, így az eseményre magukkal hozhatják még két barátjukat, családtagjukat is.

A folyamatosan betöltésre kerülő jegyek mellett egész nyáron több ütemben további élmények, jóságok, kedvezmények és értékes nyereményjátékok lesznek elérhetőek a Magenta Moments-ben. Emellett a vállalat a Deutsche Telekom kampányának részeként idén is lehetőséget biztosít Európa fiataljai számára, hogy eljussanak a legnagyobb nemzetközi fesztiválokra. Így a Rolling Loudra, a Lollapaloozara és az INOTA Focus: Turbinacsarnok eseményére is nyerhetnek belépőt az érdeklődők. A nyári élménysorozat nyitóeseményét június 4-én este tartották Berlinben, ahol a Sugababes egy popup koncerten a legnagyobb slágerük vadiúj remixével indította el a nyarat.
( onBRANDS )