A BEFOGADÓ KULTÚRA A 170 ÉVES SIKERÜK TITKA

A Dreher Sörgyárak története bizonyítja ezt a megfigyelést.

Nemzetközi kutatások bizonyítják, hogy azok a vállalatok, ahol a munkavállalók demográfiai és kulturális háttértől függetlenül egyenlő elbánásban részesülnek, ott számottevően magasabb az innovációk mennyisége és a nagyobb a krízisekkel szembeni ellenállóképesség is.

A Dreher Sörgyárak 170 éves története is bizonyítja ezt a megfigyelést. Ezért kiemelten fontos, hogy a sokszínűség és a tolerancia, mérhető és számonkérhető vállalások mentén, konkrét programok segítségével váljon még inkább a vállalati kultúránk és stratégiánk integrált részévé.

2021. márciusában hivatalosan is csatlakoztunk a „The LEAD Network Pledge 2020“ kezdeményezéshez, amelyben a nemek közötti egyensúly megteremtésére és a munkahelyi sokszínűség támogatására tettünk vállalást. Az elmúlt 3 évben számos lépést tettünk ezeknek a fenntarthatósági céloknak az elérésében. Október 2-án Mike James, a Dreher Sörgyárak vezérigazgatója és Paolo Lanzarotti, az Asahi Europe and International vezérigazgatója közös aláírásukkal erősítették meg ezt az elköteleződést.

„Meggyőződésem, hogy a Dreher Sörgyárak életében a sokszínűség, az együttműködés és a konstruktív vállalati kultúra építése egyszerre jelenti a hagyományunkat és a jövőnket. A történelem során számtalan alkalommal láthattuk, hogy az életkortól, nemtől és kulturális háttértől függetlenül, a tudás és elkötelezettség alapján összekovácsolódó közösségünk a legnagyobb kihívásokkal is képes megbirkózni. A 2021-es aláírás óta bizonyítottuk, hogy mindent meg is teszünk a vállalásunk teljesítéséért. Létrehoztuk a saját DE&I Bizottságunkat, új – minden dolgozóra kiterjedő – képzéseket indítottunk és több helyen is új szabályokat vezettünk be. Ezek fontos lépések, amelyeket újabbak követnek majd” – mondta el az aláírással kapcsolatban Mike James, a Dreher Sörgyárak vezérigazgatója.

Sokszínűséget támogató programok és irányelvek

A vállalatunkban már több, mint 10 éve zajló, szisztematikusan építkező kultúrafejlesztési folyamatunk természetes, következő lépése volt, hogy 2021-ben elindítottuk a „Támogató vezető” és tudattalan előítéleteink képzéseinket, amelyben a döntéshozóinkat készség- és képességfejlesztési programokkal, rendszereink és folyamataink átalakításával segítjük abban, hogyan tudják munkavállalóink saját ambícióit, karriercéljait támogatni.

Számos elkötelezett kollégánkkal kiemelten dolgozunk azon, hogy a sokszínűséget, a méltányosságot és az elfogadást tovább erősítsük és fejlesszük egyéni és szervezeti szinten is. A Nyitottak vagyunk audit mellett ebben a folyamatban a Hősök Tere Company kísér bennünket, amely élményprogramjain keresztül segít felismerni azokat a helyzeteket, amelyekben változást érhetünk el, kiemelten fókuszálva a tudattalan előítéletekre, a „bámészkodó hatás”-ra, illetve a növekedési szemlélet (growth mindset) témakörökre.

Régiós kezdeményezés alapján, mi is létrehoztunk, illetve kezdeményeztünk több olyan szabályzatot, amelyek különböző, nehezebb vagy kihívást jelentő élethelyzetekben támogatják a munkatársainkat.

2023-ban megalakult és azóta konkrét akcióterv mentén aktívan működik az egész Dreher szervezetet képviselő DE&I Committee. A bizottság munkásságának fő célja a befogadó kultúra terjesztése oly módon, hogy azt a lehető legtöbb Dreheres magáénak érezhesse és megtapasztalhassa.

A vállalati kultúránk és a munkáltatói arculatunk egy sokszintű és komplex terv mentén következetesen épült az elmúlt években. Kiemelt céljaink között szerepelt a meglévő fehér és kékgalléros dolgozóink elkötelezettségének, elégedettségének és jól-létének növelése, a belső és külső munkáltatói megítélés javítása, és a potenciális munkavállalók még hatékonyabb megszólítása – különös tekintettel a fiatalabb korosztályokra. Az elmúlt évek építkezésének köszönhetően a Dreher vállalati kultúrája nagyon szépen fejlődött, amelyet az azokhoz kapcsolódó mérőszámok is visszaigazoltak. Büszkék vagyunk arra, hogy az idei vállalati Globális Elkötelezettségi és Megfelelőségi Felmérésben a Dreher belső elköteleződési mutatója kimagasló mértékkel nőtt, így mostanra jóval a magyar benchmark fölé került és kiemelt értéket kapott a ’vállalatvezetés támogatja a sokszínűséget’ és a ’munkavállalókkal tisztelettel bánnak’ kérdésekben, amelyek a vállalati kultúránk alappillérét képezik – mondta Kreiter Éva, a Dreher Sörgyárak HR igazgatója.
( onBRANDS )