ELŐSZÖR RENDEZNEK HAZAI CREATIVE EXPRESS VÁLOGATÓT

A fiatal kreatív tehetségek kijuthatnak a barcelonai európai döntőbe.

A Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) örömmel jelenti be, hogy 2026 szeptemberében először rendezi meg a Creative Express hivatalos hazai előválogatóját. A budapesti forduló tétje óriási, hiszen kizárólag egyetlen győztes 2 fős csapat nyeri el a jogot arra, hogy első ízben képviselje Magyarországot a nemzetközi mezőnyben, az Art Directors Club of Europe (ADC­­E) európai fináléján Barcelonában, a 2026-os ADCE Creative Week keretében. 

A verseny egyedülálló lehetőséget biztosít a

fiatal szakemberek számára,

hogy nemzetközi porondon is bemutassák kreativitásukat és koncepcionális gondolkodásukat. 

Kreatív kihívás mozgásban: élő brief az Arriva elektromos buszain 

A hazai előválogató egyedülálló formátumban valósul meg a főtámogató, az Arriva közreműködésével. A vállalat nemcsak a megmérettetés megvalósítását segíti, hanem különleges helyszínt is biztosít: a fiatal kreatívok a feladatuk kiindulópontját adó élő briefet követően egy elektromos buszon, mozgás közben, Budapestet járva kezdik meg az ötletelést és a koncepcióalkotást.

A pörgős, egynapos hazai versenyen a 2 fős csapatoknak mindössze néhány óra áll rendelkezésükre, hogy kidolgozzák és prezentációba öntsék megoldásaikat. A nap végén a shortlisten szereplő legígéretesebb csapatok élőben mutatják be anyagaikat, amit azonnali eredményhirdetés követ.

A beérkezett pályázatokat és a prezentációkat egy sokszínű szakmai zsűri értékeli, amely az ügynökségi és az ügyféloldal elhivatott szakembereiből áll össze.

„Relationships Before Ideas” – Nemzetközi szemlélet és szakmai egymásra hangolódás 

Az idei barcelonai ADCE Creative Week központi témája a „Relationships Before Ideas”. A fesztivál arra a gondolatra épül, hogy a nagyszerű szakmai teljesítmények sosem csupán önálló ötletekből születnek, hanem a bizalomból, a közös ambícióból és a szoros együttműködésből. A hazai Creative Express válogató pontosan ezt a szemléletet ülteti át a gyakorlatba: a vizuális és koncepcionális területek párosításával, a közös buszos alkotói folyamattal és a mentori jelenléttel a fiatal tehetségek egymásra hangolódását és valódi csapatmunkáját helyezi a fókuszba.

Az Arriva részvétele több szempontból is illeszkedik a kezdeményezés szellemiségéhez. A vállalat a fenntartható mobilitás és az innováció elkötelezett támogatójaként nap mint nap embereket és közösségeket köt össze. Így a mobilitás nem pusztán közlekedést jelent, hanem azt a lehetőséget, hogy új kapcsolatokat, új gondolatokat és új perspektívákat teremtsen. A verseny buszos alkotói tere ezt a gondolatot fordítja le a kreativitás nyelvére: a mozgás, a közös gondolkodás és az együttműködés inspiráló környezetét teremtve meg a résztvevők számára.

A versenyről és a részvételi feltételekről: 

  • Csapatok összetétele: 2 fős junior párosok. Kifejezetten ajánlott a vizuális/art és a koncepcionális/szövegírói/stratégiai profilok kombinációja.
  • Kik nevezhetnek? Ügynökségi és ügyféloldali fiatal szakemberek, valamint felsőoktatási hallgatók egyaránt indulhatnak 2 fős csapatokban.
  • Nevezési feltételek: A versenyzők maximum 28 évesek (1998. január 1. után születtek; minimum életkor 18 év) lehetnek.
  • Nyelvtudás: Az angol nyelv magabiztos használata írásban és szóban egyaránt elengedhetetlen, hiszen a brief, a nevezés és a nemzetközi döntő teljes kommunikációja angol nyelven zajlik. 

Program: 

A 2026. szeptember 23-án megrendezésre kerülő egész napos esemény az Arriva buszgarázsában indul a briefeléssel, majd a jelentkezők egy különjáratos buszon utazva, Budapestet járva kezdik meg az ötletelést, hiszen a program ívét maga a koncepció gyors, néhány óra alatti kidolgozása adja. A nap fő helyszíne a Magnet Ház az Andrássy úton. Délután indul az előzsűrizés, majd a hivatalos programmegnyitó után a shortlistes csapatok személyes prezentációi követnek a zsűri előtt. A prezentációk után a helyszínen azonnal lezajlik a főzsűrizés és az eredményhirdetés, ahol megtudhatjuk ki az győztes párost, aki képviselheti Magyarországot Barcelonában. 

Fontos dátumok: 

  • Regisztráció indulása: 2026. augusztus 31. (a verseny hivatalos weboldalán)
  • Regisztráció vége: 2026. szeptember 22.
  • Hazai verseny és élő zsűrizés: 2026. szeptember 23.
  • Európai döntő: 2026. november 16–20. (Barcelona)

( onBRANDS )