AZ ÚJ, TISZTÁN ELEKTROMOS MERCEDES-BENZ C-OSZTÁLY

Kecskeméten készül az elektromos C-osztály, a Mercedes-Benz egyik legfontosabb modellje.

Az új, tisztán elektromos Mercedes-Benz C-osztály a márka egyik legismertebb és legsikeresebb modellcsaládjának új fejezetét nyitja meg – magyar szakértelemmel. A kecskeméti gyárban készülő elektromos Limuzin a C-osztály klasszikus értékeit, vagyis az eleganciát, a vezetési kényelmet, a mindennapi használhatóságot és a sportos karaktert helyezi át az elektromos korszakba.

Az új modell nem egy meglévő koncepció elektrifikált változata, hanem kifejezetten elektromos hajtásra fejlesztett műszaki alapokra épül. Ez a konstrukció nagyobb szabadságot biztosít a tervezőknek és a mérnököknek az arányok, az utastér, a futóműhangolás és a tárolóhelyek kialakításában. Az eredmény egy olyan elektromos C-osztály, amely kívülről hű marad a modellcsalád karakteréhez, vezetési élményben és technológiában ugyanakkor egyértelműen új korszakot képvisel.

Az új elektromos C-osztály a Mercedes-Benz számára egyszerre jelent innovációt és folytonosságot. Az autó minden fontos területen arra épít, amit az ügyfelek eddig is értékeltek a C-osztályban: a hosszú utakon nyújtott kényelmet, a magabiztos vezethetőséget, az elegáns megjelenést, a magas minőségérzetet és a mindennapokhoz szükséges sokoldalúságot – az elektromos hajtás azonnali reakcióival, fejlett digitális ökoszisztémával és a korábbiaknál is tágasabb belső térrel kiegészítve.

Kecskeméti gyártás, globális jelentőség

Az új elektromos C-osztály gyártása Kecskemét szerepét is tovább erősíti a Mercedes-Benz globális termelési hálózatában. A modell a magyarországi gyárban készül, amely ezzel a márka elektromos átállásának egyik fontos európai központjává válik.

A kecskeméti gyártás különösen jelentős, hiszen az új C-osztály nemcsak egy új modell érkezését jelenti, hanem a helyben gyártott Mercedes-Benz járművek technológiai szintjének további emelkedését is. A tisztán elektromos limuzin korszerű gyártási folyamatokat, új kompetenciákat és a prémium elektromos mobilitás iránti hosszú távú elkötelezettséget képviseli.

A C-osztály évtizedek óta a Mercedes-Benz egyik legfontosabb modellcsaládja. A modell korábbi generációi világszerte ügyfelek millióinak jelentettek belépést a márka prémium világába, miközben a C-osztály mindig megőrizte azt a különleges egyensúlyt, amely az elegáns limuzin, a kényelmes utazóautó és a sportos vezetési élményt kínáló Mercedes-Benz között teremt kapcsolatot. Az elektromos változat ezt az örökséget viszi tovább.

ELEKTROMOS MERCEDES-BENZ C-OSZTÁLY

Kupészerű sziluett, GT-karakter

Az új elektromos C-osztály már első pillantásra új arányokat és erőteljesebb jelenlétet sugároz. Alacsony, lapos frontrésze, feszes tetővonala és áramvonalasan ívelő hátsó kialakítása kupészerű sziluettet eredményez. A rövid első túlnyúlás, az előretolt utastér, a telt felületek és a hangsúlyos kerékjárati ívek egyértelműen sportosabb karaktert adnak a modellnek.

A hátsó rész dinamikus fastback-formája az elektromos C-osztály egyik meghatározó dizájneleme. Az aerodinamikailag lejtő hátsó felületet erőteljes vállvonal és négy, mélyvörös fényű, csillagmotívumos lámpatest egészíti ki. Ez a GT-szerű hátsó kialakítás nemcsak látványos, hanem a modell saját, könnyen felismerhető arculatát is megteremti.

A frontrész központi eleme az új generációs, megvilágított ikonikus hűtőrács. A széles krómkeret, a füstüveg hatású mintázat és az integrált központi csillag a klasszikus Mercedes-Benz hűtőmaszk kortárs értelmezését adják. Az ikonikus hűtőrács felülete és kontúrja is megvilágítható, a nyitás, zárás vagy töltés folyamata pedig saját fényanimációval egészülhet ki.

A modell hűtőrácsának felületén összesen 1050 megvilágított fénypont alakítja ki a különleges mintázatot. A csillagmotívumos LED High Performance fényszórók nappal és éjszaka is egyértelműen azonosíthatóvá teszik az elektromos C-osztályt, míg az opcionális DIGITAL LIGHT rendszer még fejlettebb, egyedi fénygrafikát kínál.

A sportos megjelenés mögött funkció is áll. Az elektromos C-osztály légellenállási együtthatója már 0,22-től indul, amivel a modell a kategória élmezőnyébe tartozik. Az áramvonalas első és hátsó lökhárítók, a gondosan zárt illesztések, az aerodinamikailag optimalizált külső tükrök, a szinte teljesen zárt padlólemez, valamint a 18–20 colos, síkba simuló keréktárcsák egyaránt hozzájárulnak a hatékonysághoz és a nagy hatótávhoz.

Elektromos erő, hosszú távú szabadság

Az új C-osztály a piacra lépésekor C 400 4MATIC electric változatban érkezett 27 051 000 Ft alapárral. A 360 kW teljesítményű, összkerékhajtású elektromos Limuzin 4,0 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/órára, miközben akár 762 kilométeres WLTP-hatótávot kínál.

A modell 94 kWh hasznos energiatartalmú lítiumion-akkumulátora és a 800 voltos elektromos architektúra a nagy hatótáv, az erős teljesítmény és a gyors töltés együttesét teszi lehetővé. Megfelelő, 800 voltos egyenáramú gyorstöltőn az elektromos C-osztály akár 330 kW-os töltési teljesítménnyel is tölthető. Így mindössze tíz perc alatt akár 325 kilométer megtételéhez elegendő energia vehető fel.

Az elektromos C-osztály a hosszú utak során is magabiztos társ. A Mercedes-Benz szerint a C 400 4MATIC electric több mint 1000 kilométert is megtehet egyetlen rövid töltési megállóval. A Navigation with Electric Intelligence rendszer az útvonal, a forgalmi helyzet, a domborzat, a vezetési stílus és a töltési lehetőségek figyelembevételével tervezi meg a leggyorsabb és legkényelmesebb útvonalat, szükség esetén a töltési megállókat is beépítve az útitervbe.

A rendszer az akkumulátor előkondicionálásáról is gondoskodik, hogy a jármű a töltőállomáshoz érve a lehető legkedvezőbb hőmérsékleti tartományban legyen, és nagyobb valószínűséggel tudjon gyorsan tölteni. A C-osztály az opcionális DC-átalakító segítségével 400 voltos gyorstöltőállomások használatára is képes.

A hatékonyságot a legfeljebb 300 kW-os rekuperációs teljesítményű one-box fékrendszer is támogatja. Normál fékezések során az autó lehetőség szerint elsősorban visszatáplálással lassít, így a mozgási energia ismét az akkumulátorba kerül. A rendszer a fékpedál működtetésekor következetes, természetes érzetet biztosít, miközben a vezető a kormány mögötti váltófülekkel maga is beállíthatja a rekuperáció mértékét.

A legerősebb és legsportosabb C-osztály

Az új elektromos C-osztály vezetési élményét a nagy teljesítményű elektromos hajtás és a fejlett futóműtechnika együtt formálja. A hátsó tengelyen elhelyezett állandó mágneses szinkronmotor (PSM) innovatív, kétfokozatú sebességváltóval működik együtt. Az első fokozat, a rövid áttétel erőteljes elindulást és dinamikus gyorsítást támogat, míg a második nagyobb sebességnél, különösen autópályán segíti a hatékonyságot és a magas komfortot.

Az összkerékhajtású változatoknál az első tengelyen is egy nagy teljesítményű, állandó mágneses szinkronmotor dolgozik. Ez szükség esetén – például nagyobb teljesítményigény vagy csökkent tapadás esetén – gyorsan kapcsolódik be a hajtásba. Kis terhelésnél a rendszer leválasztja az első elektromos motort, ezáltal csökkenti a veszteségeket és növeli a hatótávot.

Az opcionális AIRMATIC légrugózás intelligens futóművezérléssel működik. A rendszer egyszerre képes a kényelmes, kifinomult rugózási komfort és a sportos, közvetlenebb vezethetőség megteremtésére. Sport üzemmódban csökkenti a karosszéria magasságát, ezzel javítja a stabilitást és az aerodinamikai hatékonyságot. A prediktív csillapítás a Mercedes-Benz Car-to-X információi és a Google Maps adatai alapján előre felkészülhet bizonyos útegyenetlenségekre, például hosszabb fekvőrendőrökre.

A legfeljebb 4,5 fokos hátsótengely-kormányzás alacsony sebességnél 90 centiméterrel, 11,2 méterre csökkenti a fordulókört. Ez jelentősen megkönnyíti a parkolást, a szűk utcákban történő manőverezést és a városi közlekedést. 70 km/óra felett a hátsó kerekek az elsőkkel azonos irányba fordulnak, így gyors sávváltásoknál, dinamikus kikerülő manővereknél és autópálya-tempónál is stabilabb viselkedést nyújtanak.

„Welcome home”: tér, fény és csend

Az új elektromos C-osztály utastere a vezető köré szervezett, személyes komfortzónaként működik. A kifejezetten elektromos hajtásra tervezett architektúra 2962 milliméteres tengelytávot tesz lehetővé, amely 97 milliméterrel hosszabb a belső égésű motorral szerelt C-osztály Limuzinénál. Ez különösen az első sorban érzékelhető: a vezető és az első utas 12 milliméterrel több lábtérrel gazdálkodhat.

A széria panorámatető további térérzetet teremt. Az első sorban 22 milliméterrel, hátul 11 milliméterrel nagyobb maximális fejtér áll rendelkezésre, mint a belső égésű motorral szerelt limuzin esetében. A tágasabb utastér és a nagy üvegfelületek együtt könnyed, világos, levegős hangulatot teremtenek.

Az opcionális SKY CONTROL panorámatető kilenc, külön vezérelhető szegmensből áll, amelyek átlátszósága ezredmásodpercek alatt változtatható. Ez a funkció közvetlen napfényben hatékonyabb árnyékolást nyújt, ugyanakkor az utasok egyenként is szabályozhatják, hogy az autó különböző részeiben mennyi fényt engedjenek be. Éjszaka a tetőben 162, az ambient világítás kiválasztott színében ragyogó csillag teremt különleges hangulatot.

A belső térben az analóg és a digitális elegancia egységet alkot. A középkonzolt és a műszerfalat egyetlen nagy díszítőelem kapcsolja össze, amely optikailag is egységes, prémium felületet hoz létre. Az új, sportos vagy komfortülések teljesen elektromos hosszirányú állítással és ülésfűtéssel készülnek; a magasabb felszereltségű ülésekhez memóriafunkció, elektropneumatikus, négyirányú deréktámasz, szellőztetés, masszázsfunkció és 4D hangzás is rendelhető.

A gondosan megválasztott anyagok, a különleges díszvarrások és az új színvilág a magasabb Mercedes-Benz kategóriákból ismert minőségérzetet hozzák el a C-osztályba. A „Twisted Diamond” Nappa bőr ülésdizájn gyémántmintás perforációt és kontrasztvarrást alkalmaz, az AMG Line kiviteleknél pedig mokaszinstílusú varrás jelenhet meg az oldaltámaszokon. A színpalettán mélyfekete, meleg bükkbarna és elefántcsontbézs árnyalatok szerepelnek, a díszítőelemek között pedig természetes szálas, nyíltpórusú fa és AMG karbonbetétek is elérhetők.

Hyperscreen, mesterséges intelligencia, személyes élmény

Az opcionális, 39,1 colos, vagyis 99,3 centiméteres, egységes MBUX Hyperscreen az eddigi legnagyobb kijelző, amely C-osztályban megjelent; a vezető, a középső és az első utas kijelzője egy fedőüveg alatt egyesül, és ragyogó kijelzőfelületet alkot. Az MBUX Superscreen pedig 3 kijelzős LCD technológiával 26,2 cm-es (10,3″-os) digitális vezető kijelzővel és 35,6 cm-es (14″-os) központi és utasoldali kijelzővel érkezik. A műszerfal teljes szélességén végighúzódó üvegfelület egyszerre szolgálja a vezetőt és az első utast, miközben az innovatív mátrix-háttérvilágítás több mint ezer külön LED-et használ a nagy felbontású, kontrasztos megjelenítéshez.

A kijelzők fényereje két területen egymástól függetlenül állítható. Így például az első utas saját képernyőjén filmet nézhet vagy digitális tartalmakat használhat anélkül, hogy ez a vezető előtti kijelző fényerejét vagy információs tartalmát befolyásolná.

Az MB.OS a jármű különböző rendszereit összekapcsoló szoftveralap. Az infotainmenttől a komfortfunkciókon és a töltésmenedzsmenten át a vezetéstámogató rendszerekig egységes, intelligens ökoszisztémát hoz létre. A Mercedes-Benz Intelligent Cloudhoz csatlakozva rendszeres over-the-air frissítéseket is lehetővé tesz, így a jármű szoftvere és egyes funkciói mindig naprakészen tarthatók.

Az újgenerációs MBUX Virtuális Asszisztens mesterséges intelligenciát használ, és összetettebb, több lépésből álló beszélgetéseket is képes kezelni. Rövid távú memóriája segíti a párbeszéd folytonosságát, a „Hey Mercedes” megszólításra aktiválható rendszer pedig a kiválasztott hangulatvilágításhoz igazítja digitális avatárjának megjelenését. A Digitális Extrák segítségével az ügyfelek a vásárlást követően is bővíthetik vagy személyre szabhatják a jármű egyes szolgáltatásait.

Mindennapi használhatóság, hosszú távú szabadság

Az új elektromos C-osztály a prémium limuzinok eleganciáját a mindennapokban is jól használható térkínálattal kapcsolja össze. Hátsó csomagtere 470 literes, az első csomagtér pedig további 101 literes tárolóhelyet biztosít. Ez utóbbi nem csupán a töltőkábeleknek ad helyet: alkalmas lehet például kisebb poggyász, fedélzeti méretű bőrönd vagy bevásárlás elkülönített szállítására is.

Az akár 1,8 tonnás, fékezett utánfutóra vonatkozó vontatási kapacitás tovább bővíti az elektromos C-osztály felhasználási lehetőségeit. Az opcionális, félig elektromos vonóhoroggal a limuzin alkalmas lehet például lakókocsi, jet ski vagy vitorlázórepülő vontatására. A 80 kilogrammos függőleges terhelhetőség megfelelő tartóval elektromos kerékpárok szállítását is lehetővé teszi.

Az új elektromos C-osztály így nemcsak a városi és elővárosi közlekedésben, hanem a hosszú utazásokon, családi programokon és aktív szabadidős helyzetekben is teljes értékű társként szolgál. A modell egyszerre hozza a klasszikus Mercedes-Benz limuzin kényelmét, a sportos elektromos hajtás dinamizmusát és egy modern prémium autó digitális intelligenciáját.
( onBRANDS )