STRATÉGIAI PARTNERSÉGRE LÉP A TELEKOM ÉS A KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ

Az együttműködés középpontjában a közös alkotás és kísérletezés áll.

Rujder Vivien

Dominique Francon, Ádám és Billy Flynn, a Katona József Színház előadásainak ismert karakterei egészen szokatlan helyen, egy Telekom-üzletben tűnnek fel. A rendhagyó jelenet egy hosszú távú stratégiai partnerség kezdetét jelzi, amelyben a színház alkotói szemlélete és társadalmi érzékenysége a Magyar Telekom technológiai képességeivel találkozik. Az együttműködés keretében kísérleti formátumok, fiatalokat megszólító programok és társadalmi párbeszédet ösztönző kezdeményezések jönnek létre. 

Rujder Vivien, Tasnádi Bence és Elek Ferenc

Tasnádi Bence
Elek Ferenc

a Telekom MOM Parkban található üzletében keltik életre ismert színházi karaktereiket. A hétköznapi ügyintézés váratlan fordulatot vesz, amikor a különböző előadásokból érkező szereplők birtokba veszik a teret. Az abszurd helyzetekből kibontakozó jelenet

a Telekom és a Katona József Színház most induló stratégiai partnerségének nyitánya,

amelyben a két fél a saját területéről kilépve, egymást inspirálva vesz részt és teremti meg a közös alkotói munka alaphangját.

A Telekom x Katona együttműködés középpontjában a

közös alkotás és kísérletezés

áll; a színház progresszív művészeti szemlélete a nagyvállalat digitális megoldásaival és technológiai kompetenciáival találkozik. A két fél olyan produkciók fejlesztésén dolgozik, amelyekben a hálózati technológiák és a mesterséges intelligencia akár a dramaturgia részévé is válhatnak, új lehetőségeket teremtve a történetmesélésben és a nézők bevonásában.

„Egy márka kulturális szerepvállalásának akkor van értelme, ha nyomot hagy maga után. Ha valami olyan jön létre általa, ami nélküle nem született volna meg. A Katonával ebben látjuk a lehetőséget: két erős, önálló alkotói világ találkozik, amelyek képesek egymást is új gondolatokra inspirálni. Szeretnénk, ha ebből a kapcsolatból olyan produkciók és élmények születnének, amelyek túlmutatnak az egyszeri figyelmen, és valódi hatást gyakorolnak a közönségükre” – mondta Szabó Béla, a Magyar Telekom márkakommunikációs igazgatója.

A partnerség első lépéseként november 12-én indul a Katona Kettőig elektronikus zenei programsorozat a Telekom Electronic Beats gondozásában, amely a kortárs klubkultúrát emeli be a színház falai közé, rendhagyó közösségi és kulturális élményt kínálva.

Székely Kriszta, a Katona ügyvezető igazgatója elmondta: „Színházunk számára fontos, hogy együtt változzon a világgal, új utakat keressen, és olyan formákkal kísérletezzen, amelyekkel változatos nyelveken, kreatívan tud megszólítani közönségeket. Ehhez nyitottságra, kíváncsiságra és olyan partnerekre van szükség, akik felismerik a kultúra társadalmi jelentőségét, és fontosnak tartják annak támogatását. Különösen értékes számunkra, amikor egy nagyvállalat felelősséget vállal a minőségi művészet fennmaradásáért és fejlődéséért. A Telekommal való együttműködés alapja ez az elköteleződés, amelyen túl keressük azokat a találkozási pontokat is, ahol a technológia és a színház világa új lehetőségeket nyithat meg.”

Az együttműködés kiemelt célja a társadalmi párbeszéd ösztönzése.

A kezdeményezések aktuális, sokakat érintő kérdéseket helyeznek fókuszba, teret adva az eltérő nézőpontok találkozásának és a megszokott gondolkodási minták újragondolásának.

A 2026/27-es évadban további közös produkciók, kulturális programok és fejlesztések következnek. A szereposztás megvan. A közös alkotás most kezdődik.
( onBRANDS )