HEAL EDINA LETT A REPUBLIC GROUP OPERATÍV IGAZGATÓJA

Heal Edina korábban a Google Magyarország vezérigazgatója volt.

Az alapítók célja, hogy a meghatározó, magyar és nemzetközi felsővezetői tapasztalattal rendelkező szakember közreműködésével fejlesszék a vállalatcsoportot, melynek forgalma 2017-ben meghaladta a másfélmilliárd forintot.

Heal Edina szeptember 1-jén csatlakozott a vállalathoz, ahol többek között a digitális divízió, illetve a management folyamatos fejlesztéséért felel majd. Edinát a Forbes magazin 2015-ben az üzleti élet kategóriában a 10 legbefolyásosabb magyar nő közé választotta. Kiemelt célja, hogy a Republic Group a digitális megoldásokban a piac egyik vezető ügynökségévé váljon, emellett a nemzetközi nagyvállalatoknál szerzett tapasztalatait implementálja az immár 100 fős vállalat szervezeti struktúrájába és optimalizálja a működést szorosan együttműködve Barna Tamással és a divízióvezetőkkel.

Heal Edina személyében a sikeres női vezetőt és a női vezetői szemléletet is üdvözli az ügynökség immáron nyolc fős felsővezetői board-ja, melynek négy női tagja van.

“Reklámügynökségeken indult a karrierem és imádom a reklámokat. Azok közé tartozom, akik a TV műsorban csak a reklámokat szeretik. A Googlenél rengeteg lehetőségem volt, hogy megértsem, mitől hatékony egy online hirdetés, mit jelent a digitális forradalom és hogyan változik a fogyasztói magatartás. A kizárólag online fókuszú ügynökségek esetében tipikus hiba, hogy alábecsülik a kreatív ötlet erejét és csak az elhelyezésre, a technológiára koncentrálnak, miközben elfelejtik, hogy az ember intellektuális lény. Igenis hatalmas különbség van egy jól megalkotott reklám és egy összedobott hirdetés hatékonysága között. Imádom a kreatív alkotó emberek társaságát és otthon érzem magam ebben a világban. Izgalmas feladat lesz a Republic vezetőségének a gondolkodását formálni, hogy ők is még gyorsabban tudjanak száguldani egyre felgyorsuló digitális világunkban, és egy olyan csapat összerakásában részt venni, akik remélhetőleg az ország legjobb digitális marketing megoldásait fogják nyújtani. Szerintem elengedhetetlenül fontos, hogy az ember mindent újra gondoljon, napról-napra új ismereteket szerezzen és alkosson. Én ebben hiszek.” – nyilatkozta Heal Edina.

“Edina személyében egy innovatív, mindig megújulni kész és kiemelkedő felsővezetői tapasztalattal rendelkező szakemberre leltünk. Biztos vagyok benne, hogy a Republic különutas, úttörő szemléletmódjával és Edina multinacionális vállalatoknál elsőszámú vezetőként szerzett ismereteivel támogatni fogja az erőteljes növekedési céljainkat.” – tette hozzá Barna Tamás. 

Edina az Ogilvy and Mather reklámügynökségnél kezdte karrierjét, ahol annak idején teljesen önállóan kezelte a legnagyobb ügyfelek médiatervezéshez és vásárláshoz, reklámgyártáshoz, illetve a TV produkcióhoz kapcsolódó feladatokat az ügyfélkapcsolati munkákkal egyidejűleg. Az Ogilvy-t követően az akkor induló DDB Needhamnél helyezkedett el, ahol az induló csapat tagjaként mindent az elejéről kellett kezdeni, így tehát megnyerni az első ügyfeleket, megkötni a médiaszerződéseket, valamint megtalálni a legfontosabb beszállítókat. Ügyfelei között szerepelt a McDonalds, a Johnson and Johnson és a SEIKO, továbbá itt tanulta meg a rendezvényszervezést is. Később a McCann-Ericksonhoz csatlakozott ügyfélkapcsolati igazgatóként, majd új business vezetőnek nevezték ki. Érkezésekor mindössze 25 ember dolgozott az ügynökségnél, míg távozásakor már közel 100 fős csapattól köszönt el, mikor Franciaországba utazott, hogy az INSEAD-on MBA képesítést szerezzen.  Kiemelt ügyfelei közé tartozott a L’Oréal, a BAT, Unilever és a Gillette, emellett részt vett az ország első mobil szolgáltatójának, a Pannon GSM-nek készülő díjnyertes kampányában is.

Az MBA-je elvégzése után Edina a londoni Island Records kiadó kollégája lett, ahol kitanulta a zeneipar legjavát, majd hazatérve ugyancsak ezen a területen, a legendás EMI-nál kapta meg élete első ügyvezető igazgatói pozícióját.  Ezen évek alatt többek között dolgozott az Irigy Hónaljmiriggyel, DJ Sterbinszkyvel, Zoránnal és a Fekete Vonattal is. Londoni tapasztalatait felhasználva számos olyan külföldről átvett megoldást honosított meg a magyar zeneiparban, amelyet azóta is használnak. Az EMI a legnagyobb és a leggyorsabban növekedő lemezkiadó lett irányítása alatt, melyet elsősorban az segített elő, hogy átszerződtette Ákost, illetve sikeressé varázsolt több olyan nemzetközi sztárt, akiket mások itthon eladhatatlannak tartottak. Visszatérve Londonba, az EMI központjában eltöltött évek után, vállalkozó lett, majd a Sláger Rádió amerikai tulajdonosai visszahívták Budapestre, hogy vegye át a rádió vezetését. Öt évet töltött az ország leghallgatottabb rádiójának élén, mely idő alatt sokat tanult a válság-menedzsmentről is. A rádiós éveket követően 2010 és 2018 között a Google magyarországi vezetője volt, ahol teljesen magával ragadta a technológia világa, rengeteget tanult a cég nem hagyományos gyakorlataiból, valamint a nagyvállalati szakterületek minden oldaláról: a HR-től, az üzleti tervezésen át, egészen az oktatásig és a partneri kapcsolatok újszerű megközelítéséig.

Edina eddig két alapítványt álmodott meg és hozott létre.  Az Egyenlítő Alapítványt, amely 5 éve létezik, és több mint 200 vezető nőt fog össze, akik önkéntesen dolgoznak azon, hogy a nők és férfiak egyenlő munkahelyi esélyeit segítsék elő. Illetve a korábban alapított – azóta már nem működő – Sláger Angyalt, ahol az egyik fő tevékenység a hátrányos helyzetű gyermekek nyaraltatása volt. Magánéletét tekintve pedig két gyermekének boldog édesanyja. Szabadidejében a képzőművészet iránti imádatának hódol, ugyanis gimnáziumi évei alatt festőnek készült. Jelenleg éppen a New York-i maratonra készül, mivel a futás életének fontos része.
(onBRAND)