AZ RTL KLUB KÖZEL 143 MILLIÓ FORINTOS BÍRSÁGOT KÖTELES FIZETNI

A bíróság jogerős döntése hét éve húzódó bírósági procedúra után született meg.

Október 10-én a Fővárosi Törvényszék másodfokú bírósági ítéletében helybenhagyta a Való Világ negyedik évadának huszonegy műsorszámára vonatkozó elsőfokú bírósági ítéletet, amely a Médiatanács határozatát minimálisan megváltoztatta, és az RTL Klub szolgáltatójának keresetét elutasította. A Médiatanács döntése szerint a szolgáltató bizonyos epizódokat nem a megfelelő korhatár-kategóriába sorolt, és az azokhoz kapcsolódó műsorelőzeteseket sem a megfelelő idősávban sugározta, emellett a műsorszámok alatt több esetben burkolt reklámot tett közzé.

Az eljárás részét képezte többek között, hogy az elsőfokú bíróság és a médiaszolgáltató az érintett műsorszámokat és az azokban a Médiatanács által kifogásolt jeleneteket megnézte és külön-külön értékelte. Az első fokon eljáró fővárosi közigazgatási bíróság megállapította, hogy

valamennyi epizód megsértette a kiskorúak védelmét célzó előírásokat,

így megalapozott és jogszerű volt a Médiatanács által kiszabott 110,35 millió forintos kötbér.

A műsorelőzetesek vizsgálatával kapcsolatos médiatanácsi megállapításoktól mindössze egy esetben tért el a bíróság, a többi húsznál az előzeteseket jogsértőnek ítélte meg. A bíróság ezért csekély mértékben mérsékelte a testület határozatában kiszabott kötbér összegét 19,3 millió forintról 18,4 millió forintra. A burkolt reklámozás tilalmával kapcsolatban a bíróság megállapította, hogy a Médiatanács határozatában nevesített adásnapok mindegyikén minimum egy ilyen típusú jogsértés történt, ezért jogszerűnek ítélte a 13,9 millió forintos kötbér kiszabását. Az RTL Klubot tehát összesen 142 724 884 forint bírság megfizetésére kötelezte.

Előzmények

A Médiatanács 2011-ben határozatban döntött arról, hogy a Való Világ 4 2010 novemberében és decemberében leadott huszonegy epizódja és azok előzetesei nem a megfelelő korhatári-besorolást kapták. A testület döntése szerint a műsort többek között a közvetlen szexuális utalások, a trágárság, a dohányzás és a túlzott alkoholfogyasztás bemutatása miatt a szolgáltató által besorolt korhatár-kategóriánál – 12 éven aluliak számára nem ajánlott – magasabb kategóriába kellett volna sorolni. Mivel az érintett epizódok előzetesei a kifogásolt részeket szintén tartalmazták, és a rossz gyakorlat szerint napközben sugározták őket (nem pedig a magasabb besorolás szerinti este 9 és hajnali 5 óra között), a testület a műsorszámok és az előzeteseik miatt is elmarasztalta az RTL Klub médiaszolgáltatóját. Ugyanebben a novemberi és decemberi időszakban minden adásban – összesen 38 epizódban – a képernyőn a különböző márkákat több esetben előzetes figyelmeztetés nélkül jól azonosíthatóan mutatták, vagyis a szolgáltató burkolt reklámokat tett közzé.

A jogsértések alapján a Médiatanács 143,64 millió forint kötbér megfizetésére kötelezte az RTL Klub szolgáltatóját, amely bírósági felülvizsgálatot kezdeményezett a döntés ellen, ennek lezárásaként született meg a Fővárosi Törvényszék ítélete, amely a Médiatanácsnak adott igazat.
(onBRANDS)