MEGÚJULT ÉS ÚJ NEVET KAPOTT A 35 ÉVES GHYMES

A zene mélyről jön és erőt ad.

A zenekar pályafutása szinte példa nélküli és páratlan sikertörténet: a 35 éves működésük alatt eddig 25 önálló albumot jelentettek meg, több mint 3000 koncertet adtak a világ 25 országában és titkuk a folyamatos megújulásban rejlik.

Ez a mindig megújulni tudás a feltétele és záloga sikereiknek.

A 2018-as augusztus 20-i budapesti tűzijáték zenéjének és verseinek alkotója Szarka Tamás.

„A Ghymes sikerének alapja az a zenei szivárvány, amely folyamatosan feltűnik megszólalásukkor, és amelyet az átélt, éltető hagyomány és a ma között feszítenek ki égboltunkra zenéjükkel. Ez alatt változunk át mi is, boldog hallgatók, válunk jobbakká, eggyé külhoni-belhoni magyarként, európaiként. Koncertjük után jobban szeretjük társunkat, elhatározzuk, hogy gyerekeinkre is jobban figyelünk és nemcsak Magunkat, de a rossz szomszédot is elfogadjuk. Boldogabbak leszünk tehát, hitünket erősíti a Ghymes-zene, és ez a legtöbb, amit a zene és ez a varázslatos zenekar adhat.“ (Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója)

Szarka Tamás zeneszerző, költő és Szarka Gyula zeneszerző, a Ghymes együttes két alapító tagja a magyar és közép-kelet-európai népzenei alapokon nyugvó hagyományápoló, értékmegőrző, azt a legszélesebb környezetben megismertető és elfogadtató, népdalkincsünket megőrző és továbbadó, humanista szellemiségű, a magyar nyelvet virtuóz módon használó zeneszerzői, előadóművészi, költői, dalszövegírói munkásságukért részesültek megosztott Kossuth-díjban 2011-ben.

Szarka Tamás & Ghymes dalaira a már jól ismert, sajátos stílus a jellemző. Szarka Tamás zenéje hat az értelemre, az érzelmekre és az érzékekre.

A zene mélyről jön és erőt ad.

A zenekar vallja, hogy az abban a pillanatban megszólaló ÉLŐ muzsika energiája, varázsa a feltétele és záloga sikereinek.

„A magyar és kelet európai népzenei gyökerekre épülő muzsikájuk kimagasló sikereket  hozott  koncertjeik  látogatottságában, lemezeik eladásában, műfaji és  művészi megítélésükben egyaránt. A művészetben nincsenek garanciák, nincs garancia arra, kinek hány év gyakorlás elteltével mekkora és milyen sikere lesz, ha lesz egyáltalán, a befektetett munka visszafelé igazolódik. Csak visszafelé látszik a két évtizednyi kitartó munka eredménye – az a látásmód, mely párosulva tehetséggel és elhivatottsággal költővé érlelte a verskedvelőt, zeneszerzővé a táncházi muzsikust és előadóművésszé csiszolta az egykori pedagógiai főiskolásokat, és ami csak igazán keveseknek jut ki: meghozta a saját, mással össze nem téveszthető hangot, egy egyéni hangzást. A saját hang, mely csak keveseknek jut ki, mely igazán az egyéniség jellemzője!, a saját hang, ami nyomon követhető tucatnál is több CD-jükön, a saját kortárs hang, mely kijelöli a további művészi utat. Ez az, amire mindig számíthat a közönség, ez az a bizonyosság, mely koncertjeikre elővételben eladja a jegyeket és ez az a művészi hitel, mely arany és platina lemezek sokaságát termeli. Ez az, mely az egyre bővülő Európában biztosan jelzi az eredetet, olyan valami, mint a legjobb valuta – csak magyar!“ (Malek Miklós)

Két különálló produkció összevonásával, Szarka Tamás és zenekara valamint a Ghymes zenekar fúziójával  egy megújult csapat várja a közönséget 2019. március 24-én a Budapesti Kongresszusi Központba. Jegyek ITT