„A TANÁRI PÁLYA MEGBECSÜLTSÉGÉNEK NÖVELÉSE”

A Médiaunió Alapítvány Kuratóriuma kiválasztotta a 2019-es év országos társadalmi célú kampányának témáját.

A Schmidt Mária, Csányi Sándor, Novák Péter, Rudolf Péter és Somody Imre alkotta grémium ezúttal az tanárok és nevelők értékteremtő munkájára szeretné felhívni a lakosság figyelmét. A Médiaunió Alapítvány hamarosan kapcsolatba lép a témában érintett szervezetekkel a kampány szakmai tartalmának kidolgozása érdekében, ezt követően pedig – pro bono munkát kérve – ügynökséget keres majd a kampány kreatív munkáinak elkészítésére és a PR-feladatok elvégzésére.

A Médiaunió Alapítvány 2019-es társadalmi célú kampányának témája:

A tanári hivatás szépségének bemutatása

azzal a céllal, hogy minél többen válasszák az oktató-nevelő munkát a jövőben hivatásként, illetve hogy növekedjen a tanári pálya elismertsége, megbecsülése. A tanárok, nevelők, óvodapedagógusok szerepe óriási, hiszen gyermekeinket, a jövőnket bízzuk rájuk.

„Mindannyiunk életében voltak olyan tanárok, akik egész életünket befolyásolták személyiségükkel, és mindannyian tudjuk, hogy a tanárok, edzők, óvodapedagógusok nevelnek is, nem csak tanítanak. A tehetséggondozás nemcsak tudás-átadás.” – mondta a Kuratóriumi ülésen Csányi Sándor.

„Egy tanár egész személyiségével példát mutat, és feladatai messze túlmutatnak a tananyag átadásán.” – tette hozzá Schmidt Mária, a Kuratórium elnöke.

„Az én szüleim is pedagógusok voltak. Jó szívvel tudom ezt a témát támogatni, hiszen nem kérdés, hogy a pedagógus-pálya nagyon nehéz, de rengeteg szépséget is lehet benne lelni.” – mondta az ülésen Rudolf Péter.

„Fontos, hogy a tanárokkal szembeni tisztelet is növekedjen” – tette hozzá Somody Imre.

Gyakran láthatjuk, hogy a gyerek azt hiszi, mindent megtehet és gyakran a szülő sem a tanár mellé áll, még ha annak igaza is van.

Novák Péter pedig úgy vélte: „Jó példákat kell összegyűjtenünk, hiszen nagyon sok pedagógus kiválóan végzi a munkáját. Igen, korábban úgy mondtuk, az értelmiségi lét csúcsa a pedagógus pálya, a tanár küldetéstudattal rendelkezik és a hivatása tartást ad neki. Ma is így van ez vajon?”tette fel a kérdést.

A Médiaunió Alapítvány példátlan összefogás, a korábbi években több mint 200 helyi és országos médium ajánlott fel évi félmilliárd forintnyi felületet egy-egy társadalmi célú kampány üzenetének hatékony eljuttatása érdekében. A 2019-es kampány lebonyolításához, a gyártási költségek előteremtéséhez olyan támogatókat keres az Alapítvány, akiknek van tehetségkutató programjuk, és értékelik a tanárok szerepét a társadalomban.

A Médiaunió Alapítvány 2019-ben is pro bono felületeket kér tagjaitól és médiapartnereitől, az ügynökségek, kreatív szakemberek, civil és állami szakértők, illetve a tudományos élet képviselőinek segítségét társadalmi munkában kéri annak érdekében, hogy a lehető legsikeresebb, leghatékonyabb kampányt készíthesse.
(onBRANDS)