MAGYARORSZÁGON FORGATTÁK A MARS-SOROZAT MÁSODIK ÉVADÁT

Több mint háromszáz fős stáb dolgozott a Mars-bázissá alakított Korda Stúdióban a National Geographic nagyszabású sorozatán.

National Geographic

Vajon milyenek lesznek az első Marson töltött éveink? Valóban élhetővé válhat az ember számára a vörös bolygó? És ha igen, képesek leszünk megóvni új otthonunkat, vagy ugyanazokat a hibákat követjük majd el, mint a Földön? Többek között ezekre keres választ a Mars – Utunk a vörös bolygóra sorozat második évada, amely a marsi élet viszontagságait és kihívásait mutatja be.


National Geographic

A történet szerint közel tíz év telt el a Mars meghódítása óta, ez idő alatt a bolygóra érkező emberek jól működő kolóniává fejlesztették Olympus Town nevű bázisukat. A Mars-missziót finanszírozó állami űrügynökség azonban már nem képes egyedül fedezni az expedíció költségeit, így a magánszektor előtt is megnyílik az út a vörös bolygó felé.

National Geographic

Hamarosan megérkeznek a Lukrum nevű profitorientált vállalkozás bányászai a Marsra, és számukra már nem a tudományos kutatások és a bolygó megismerése a cél, hanem kizárólag a haszon. A sorozat rávilágít arra, hogy a történelem folyamán az emberi célok és érdekek folytonos csatában álltak egymással, ahol a hadszíntér egyik oldalát a profit, másikat pedig a felfedező kíváncsiság foglalta el.

National Geographic

„A Mars második évada számos izgalmas kérdést vet fel. Miként fognak az első marsi emberek olyan helyzetekkel megbirkózni, amelyek a Földön mindennaposnak számítanak? Hogyan gyógyítják majd a betegségeket, járványokat? Miként tudják megőrizni mentális egészségüket? Hogyan kezelik majd a várandósságot, miként segítik világra az első marsi babát? Mit kezdenek a természeti katasztrófákkal, vészhelyzetekkel, és az egymásra utaltság végül összekovácsolja-e őket?” – sorolja Justin Wilkes, a Mars – Utunk a vörös bolygóra társszerzője és executive producere.

A sorozatot több mint fél évig forgatta egy háromszáz fős stáb az etyeki Korda Stúdióban,

ahol egy egész „marsi várost” állítottak fel. A kültéri, „marsfelszíni” felvételek jelentős része is hazánkban került rögzítésre. A hazai forgatások a Pioneer Stillking filmgyártó cég segítségével valósultak meg, a stábban számos magyar szakember dolgozott.

National Geographic

A speciális effektek miatt a forgatást több mint féléves utómunka követte. A tudományos megalapozottság fontos szerepet játszott az új évadban is, még a jelmez- és díszletterveket is tudósok és asztronauták segítségével készítették el. A sorozatban a fikciós történetelemeket ezúttal is dokumentumfilmes szegmensek és szakértői megszólalások váltják.

A Mars-utazás kapcsán többek között megszólal Elon Musk, a SpaceX vezérigazgatója, Andy Weirt, A marsi című bestseller írója; Ellen Stofan, a NASA korábbi vezető tudósa; Leland Melvin, a NASA egykori űrhajósa; Michio Kaku elméleti fizikus és jövőkutató; Antonia Juhasz olaj- és energiaszakértő, író, újságíró; és Neil DeGrasse Tyson asztrofizikus, a Hayden Planetárium igazgatója. A sorozat fő gyártói az Imagine Entertainment és a Radical Media, az executive producerek között olyan neveket találunk, mint az Oscar-díjas Ron Howard és Brian Grazer.

National Geographic

A Mars – Utunk a vörös bolygóra második évada november 18-tól vasárnaponként 22 órakor látható a National Geographic műsorán.
(onBRANDS)