A VILÁG LEGSOKSZÍNŰBB ÉS LEGBEFOGADÓBB VÁLLALATA

Az Accenture végzett az első helyen a Thomson Reuters ranglistáján.

Az Accenture lett a legjobb vállalat a Thomson Reuters Diversity & Inclusion Index (Sokszínűségi és Befogadási Index) alapján, amely a világ 100 legbefogadóbb és sokszínűbb vállalatait rangsorolja. A 2016-ban elindított mutatószám a munkahelyi befogadás és sokszínűség gyakorlatának egyik legátfogóbb mérőszáma.

„Az Accenture-nél az elkötelezettség az igazgatótanács szintjén kezdődik és ágazik szét a vállalat minden területére. Úgy tekintünk erre a gazdag munkahelyi sokszínűségre, mint “a kultúrák kultúrájára”, hiszen a világ több kontinensének sok országában közel fél millió munkatársunk dolgozik nap mint nap a vállalat közös alapértékei szerint.  Ehhez jön még a munkatárs saját készsége és tapasztalata, hogy mindezzel  maximálisan kiszolgáljuk ügyfeleinket.” – nyilatkozta Pierre Nanterme, az Accenture elnök-vezérigazgatója.

Az index megállapításához a Thomson Reuters több mint 7000 vállalat publikus adatait vizsgálta. A vállalatokat négy fő kategóriába sorolta

sokszínűség, befogadás, az emberek továbbképzése, valamint az ellentmondásos hírek

és 24 különböző mérőszám alapján értékelt. Az indexet a fenti mérőszámok, azok piaci fontossága és a versenytársakhoz való hozzáállás alapján súlyozták.

„Úgy gondoljuk, hogy a sokszínűség az egyik fontos forrása az innovációnak, a kreativitásnak és a versenyelőnynek, és amely olyan munkahelyet eredményez, ahol mindenkit egyenlően kezelnek és fogadnak el. Elkötelezettségünk a sokszínű és befogadó vállalati kultúra téren megingathatatlan és biztos pont munkatársaink számára, akik ezen elvek mentén végzik mindennapi munkájukat. A munkatársaink, ügyfeleink és a közösségeink közötti együttműködés pedig tovább gyorsítja a fejlődést és támogatja a kulturális egyenlőséget, amelynek révén mindenki fejlődhet és gyarapodhat.”  – nyilatkozta Ellyn Shook, az Accenture vezetőségi és humánerőforrás-igazgatója.

Az Accenture az alábbi lépéseket tette, amelyek pozitívan hatottak az indexre:

Sokszínű igazgatótanács kialakítása – mind földrajzi, mind a nemek eloszlásának tekintetében.

Munkahelyi egyenlőség támogatása – a vállalat konkrét célt tűzött ki: globális szinten 2025-re a munkaerő 50 százalékát nők tegyék ki.

Tehetségek fejlesztése – vállalat az elmúlt évben 935 millió dollárt fektetett oktatásba és szakmai fejlesztésekbe (különös tekintettel olyan kulcsfontosságú területekre, mint a felhő, a mesterséges intelligencia és a robotika).

Elkötelezettség az átláthatóság iránt – a vállalat igyekszik egyre több országban publikussá teszi a munkaerőre vonatkozó adatait (demográfiai adatok, etnikai hovatartozás, fogyatékosság, stb.)

„A Thomson Reutersnél felismertük azt, hogy a hosszú távú pénzügyi siker érdekében alapvető fontosságú a társadalmi szempontok szem előtt tartása. A jövő munkaerejének megteremtése azt is jelenti, hogy olyan sokszínű csapatokat kell kialakítani, amely bevonzza a legjobb és legtehetségesebb munkavállalókat. A sokszínűségi és befogadási index segíthet a befektetőknek és elemzőknek, a jól működő vállalatok azonosításában és bizonyos befektetési döntések pozitív elbírálásában.” – nyilatkozta Patsy Doerr, a Thomson Reuters vállalati felelősség és befogadás részlegének globális vezetője.
(onBRANDS)