DR. BECK GYÖRGYÖT VÁLASZTOTTA ELNÖKÉVÉ A NEUMANN JÁNOS SZÁMÍTÓGÉP-TUDOMÁNYI TÁRSASÁG

A hazai telekommunikációs szektor egyik legismertebb alakját az idén 50 éves szervezet Tisztújító Közgyűlésén választották meg.

A Vodafone Magyarországnál Dr. Beck György hét éve tölti be az elnöki tisztet, előtte 2010-től 2011-ig elnök-vezérigazgató, 2007 és 2010 között pedig vezérigazgató volt a vállalatnál. A matematikus végzettségű szakember immár 40 éve vesz részt nagy hazai és nemzetközi informatikai- és távközlési vállaltok munkájában. Szakmai munkája mellett számos társadalmi feladatot is ellát: társelnöke a VOSZ-nak és a Magyar Vízilabda Szövetségnek, valamint oktatója a Corvinus Egyetem mellett a 4 éve alakult SEED – közép-európai vezetőképző intézménynek is.

Mindezek mellett pedig november 5-től

az idén 50 éves Neumann Társaság elnöki tisztségét is a szakember tölti be.

Magyarország nagy múltú informatikai nonprofit egyesülete a kezdetektől az informatikai kultúra terjesztője, az informatikai szakterületek széles spektrumát lefedő szakmai közösségek összessége – és több mint húsz éve a digitális írástudás terjesztésének vezető szervezete hazánkban. A társaság tehetséggondozási rendszere, beleértve az informatikai versenyeket és a diákolimpiai felkészítést, országos jelentőségű, informatikatörténeti állandó kiállítása pedig a világ élvonalába tartozik.

A Neumann Társaság tevékenysége sok szempontból egyezik a Vodafone társadalmi törekvéseivel, így a Vodafone Alapítvány Digitális Iskola Programjával. Elnökként mostantól Dr. Beck György is hozzájárul tudásával és tapasztalatával a Társaság digitális írástudás elterjedését, ezáltal pedig Magyarország digitális fejlődését segítő tevékenységéhez.
(onBRANDS)