2019 LEGFONTOSABB 10 FOGYASZTÓI VILÁGTRENDJE

"A jövőben a készülékeink jobban fognak ismerni minket, mint mi őket.”

Az Ericsson friss ConsumerLab jelentése 2019 legfontosabb fogyasztói trendjeiről szól a szórakoztató elektronikában és az infokommunikációban.

A jelentés nyolcadik kiadása a technológiai újítások átvételében élen járó 34 millió fogyasztót reprezentálva, az ő várakozásaik alapján határozza meg 2019 legfontosabb 10 fogyasztói trendjét.

Az idei jelentés a közeljövő technológiai vívmányaival – így többek közt a mesterséges intelligenciával, virtuális valósággal, 5G hálózatokkal és automatizálással – kapcsolatos fogyasztói véleményeket és várakozásokat foglalja össze. A jelentés tanúsága szerint az autonóm és hangulat-előrejelző technológiák szerepe a közeljövőben nőni fog az emberek életében.

Dr. Michael Björn, az Ericsson Consumer & IndustryLab kutatási vezetője, a jelentés fő szerzője a következőket mondta: „Képzeljünk el egy okostelefont, amely nem csak azt tudja, hogy mit csinálunk, de azt is, hogy kik vagyunk. A mesterséges intelligencia már ma is képes arra, hogy mindössze a szemünkbe nézve megértse személyiségünket. Nem meglepő hát, hogy a technológiai vívmányok átvételében élen járó fogyasztók szerint a jövőben a készülékeink jobban fognak ismerni minket, mint mi őket.”

A 10 legfontosabb fogyasztói trend 2019-re és az azt követő időszakra:

1
Hangulatfigyelő eszközök

A virtuális asszisztens használók több mint 60 százaléka szerint, három éven belül elterjedtek lesznek az olyan eszközök, amelyek képesek hangulatunkat értelmezni.

2
Intelligens viták

A virtuális asszisztens használók több mint 65 százaléka szerint az okoshangszórók három éven belül már a családtagokhoz hasonlóan vesznek részt a családi vitákban.

3
Kémalkalmazások

A fogyasztók több mint 45 százaléka szerint az alkalmazások akkor is gyűjtenek rólunk adatokat, amikor nem használjuk őket.

4
Kötelező sütihasználati hozzájárulás

A fogyasztók 51 százalékát bosszantja, hogy mindig hozzá kell járulniuk az adatgyűjtő sütik használatához.

5
Készségek internete (Internet of skills)

A kiterjesztett valóság (AR) és virtuális valóság (VR) felhasználók több mint 50 százaléka szívesen használna olyan alkalmazást, szemüveget vagy kesztyűt, amellyel hétköznapi, praktikus dolgokhoz (például főzés, otthoni javítások) kaphatnának virtuális segítséget.

6
Beavatkozás nélküli (zero-touch) fogyasztás

A virtuális asszisztens használók mintegy fele szeretne automatizált számlákat és előfizetéseket, valamint önbevásárló háztartást.

7
Szellemi tunyaság

A fogyasztók 31 százaléka szerint rövidesen „intellektuális edzőtermekbe” fogunk járni, ahol gyakorolhatjuk a gondolkodást, mivel a mindennapi döntéshozatal egyre inkább automatizálttá válik.

8
Ökotudatosság

A fogyasztók 39 százaléka szeretne olyan öko-órát, amely méri viselője szénlábnyomát.

9
Digitális ikertestvér

A kiterjesztett valóság (AR) és virtuális valóság (VR) felhasználók 48 százaléka szeretne magának digitális/online hasonmást, aki pontosan utánozza őket, így egyszerre két helyen lehetnének

10
Az 5G automatizálja a társadalmat

Az okostelefon használók mintegy 20 százaléka úgy gondolja, hogy az 5G hatékonyabban kapcsolja majd össze az IoT eszközöket, mint például a háztartási berendezéseket vagy a fogyasztásmérőket.

Arra a kérdésre, hogy

a fenti technológiákat fenyegetésként vagy lehetőségként kell-e megélnünk,

Dr. Pernilla Jonsson, a Consumer & IndustryLab vezetője a következőket mondta: „Beléptünk abba a korszakba, amikor az emberek és az intelligens gépek között interakció zajlik, együttműködnek egymással. Eddig még csak apró lépéseket tettünk a jövő felé. Az automatizált (zero-touch) jövő technológiájának nagy része még kifejlesztésre vár – és még mindig a mi kezünkben van a döntés arról, milyen legyen ez a jövő.”

A jelentés következtetései az Ericsson ConsumerLab több mint 23 éves globális kutatási tapasztalatinak felhasználásával, a világ 10 vezető nagyvárosában élő, haladó internethasználók körében, 2018 októberében készített online felmérés eredményein alapulnak.
(onBRANDS)