A VODAFONE BEJELENTETTE A VÁLLALATI MÁRKÁJÁNAK MEGÚJÍTÁSÁT IS

A Vodafone Csoport nyilvánosságra hozta "Global Trends Report – 2019" felmérését.

A “Global Trends Report” eredményeit szem előtt tartva, a megújult vállalati identitással – Vodafone Business – a szolgáltató az ügyfeleket és a mérhető üzleti eredményeket helyezi középpontba kis, közép és nagyvállalati ügyfeleinél egyaránt.

 A Vodafone az ügyfélközpontúságot, az etikus viselkedést, és a mesterséges intelligencia alkalmazását emeli ki a következő egy év üzleti prioritásaiként.

Brian Humphries, a Vodafone Business üzletág vezérigazgatója így fogalmazott: “Kutatásunk megmutatta azokat a fő aggodalmakat, kihívásokat és lehetőségeket, amelyekkel a vállalkozások az elkövetkező egy évben kell, hogy szembenézzenek. Világos számunkra, hogy miközben korábban soha nem látott ütemben változik körülöttünk a világ, megmaradt egy tényező, amely továbbra is az üzleti vállalkozások fő hajtóereje: nevezetesen az ügyfelek. Az ügyfélközpontúság, olyan szemléletet képvisel, amellyel maximálisan azonosulni tudunk. Ennek felismerése nyomán terveztük a Vodafone Business-t, és ezt tartjuk szem előtt a szolgáltatásaink és termékeink kialakítása során is, kezdve az IoT megoldásoktól, egészen a szoftveralapú, nagy kiterjedésű hálózatokig (SD-WAN).”

Iris Mejier, a Vodafone Business üzletág marketing igazgatója elmondta: “Az ügyfélközpontúság olyan koncepció, amely mindig kiállja az idő próbáját. A vállalati márka megújításának ötlete abból ered, hogy a legkisebb és a legnagyobb ügyfeleinket is egyaránt foglalkoztatja a digitális transzformáció gondolata. Tapasztalataink szerint az ügyfelek egy olyan partnert keresnek, aki végig kíséri őket a digitális világ felé vezető úton, egy partnert, akiben bízhatnak. Büszkék vagyunk rá, hogy ezt a szerepet már eddig is betölthettük ügyfeleink életében, most pedig a Vodafone Business elindításával egy megújított márkán keresztül mutathatjuk be ezt a partnerséget.”

A Trend Report – amelynek célja az ügyfelek igényeinek és az előttük álló kihívásoknak mélyebb megismerése – szakértői betekintést adnak arról, hogyan lehet ezeket a trendeket a vállalkozások javára fordítani. Az üzleti vállalkozások, iparági elemzők, globális szaktanácsadó cégek, jövőkutatók és egyéb szakértők körében elvégzett széleskörű kutatás az alábbi fő eredményeket tartalmazza:

A technológiai újítások következményeként az ügyfelek kerülnek az üzleti tevékenység középpontjába.

A vállalkozásoknak emberközpontú megközelítést kell alkalmazniuk, amelynek részeként munkavállalóik segítségével kell a változó ügyféligények elébe menniük, méghozzá gyorsan.

– Az üzleti vezetők 85%-a egyetért abban, hogy az ügyfelek igényei gyorsan változnak.
– 76% egyetért abban, hogy az ügyfelek ereje egyre nagyobb, és 93% úgy gondolja, hogy az ügyfelek elvárásai emelkednek.

Az etikus viselkedés és a bizalom előtérbe helyezése kulcsfontosságú a versenyképes működéshez.

Mivel a vállalatok fej-fej mellett haladnak az árazásban és az új ajánlatok kidolgozásában, új megoldásokat kell találni arra, hogy ki tudjanak emelkedni a többiek közül, sokan az etikus viselkedésben látják a különbséget:

– A vállalatok 93%-a egyetért abban, hogy az ügyfelek etikus viselkedést várnak el tőlük, 92%-uk pedig ugyanezt az etikus viselkedést várja el a saját szállítóitól is.
– A válaszadók 83%-a úgy gondolja, hogy az etikus viselkedés végső soron nagyobb bevételt eredményez.
– Az üzleti vezetők 55%-a úgy nyilatkozott, hogy az ügyfelek bizalmának megőrzése jelentős szempont a vállalkozásuk sikerességében.

Egyensúlyt kell teremteni az emberek és a gépek között.

A vezetők egyre inkább felismerik annak szükségességét, hogy egy olyan környezetet kell kialakítaniuk, amelyben az emberek a legjobbat tudják kihozni magukból az automatizáció és a gépek támogatásával, miközben a jövő munkájával kapcsolatos várakozások is folyamatosan változnak.

– 86% úgy véli, hogy a mesterséges intelligenciának köszönhetően másfajta munkakörök alakulnak ki; 83% azt gondolja, hogy a munkakörök produktívabbak lesznek, míg 85% egyetért abban, hogy a mesterséges intelligencián (AI) alapuló rendszerekkel párhuzamosan az emberek munkájára is szükség lesz.
– 54% úgy gondolja, hogy a mesterséges intelligencia használata diszkriminációt eredményezhet, rávilágítva azokra az aggodalmakra, amelyek az automatizáció kapcsán jelennek meg a dolgozók körében.

A teljes “Global Trends Report” ITT olvasható el.
(onBRANDS)