NAGYOKNAK OKOSTELEFON, KISEBBEKNEK OKOSÓRA

A gyermekek és a szülők biztonságérzetében meghatározó a kapcsolattartás módja.

Nem kell feltétlenül okostelefon ahhoz, hogy egy szülő folyamatosan tudjon a kisgyerekéről, és kapcsolatban maradjon vele: a Telekom által forgalmazott gyerek okosórájával biztonságban tudhatjuk a csemetét, szükség esetén pedig videotelefonálhatunk is vele. 

Sokkal jobban érzem magam, ha mindig tudom, hol van a gyermekem, ő pedig bármikor felhívhat, ha szüksége van rám – ez a teljesen természetes igény a legfőbb érvünk, amikor okostelefont adunk a gyermekünk kezébe.

Sokan nem szívesen vesznek 6-12 éves gyermeküknek okostelefont,

mert ők még nem tudnak vigyázni rá, illetve a szülő nem tudja megfelelően kontrollálni a gyermek tevékenységét az online térben.

A gyerek okosóra segítségével mindez kiküszöbölhető: a szülők okostelefonjára telepített, a gyerek okosórájával összehangolt applikációval beállítható, ki hívhatja a gyermeket, kit hívhat fel ő, kivel válthat üzenetet, ahogyan az is, kit hívjon az eszköz, ha a gyereknek segítségre van szüksége. Folyamatosan nyomon követhető vele a gyermek földrajzi pozíciója, sőt, azokat a területeket is kijelölhetjük, ahol a gyermek alapesetben mozogni szokott. Így az okosóra azonnal üzenetet küld a mobilunkra, ha a gyermek elhagyta a „biztonsági zónát”.

A készülék alkalmas segélyhívásra is, vészhelyzet esetén a gyermek egyetlen gombnyomással tudja riasztani szüleit.

„A gyermekek és a szülők biztonságérzetében meghatározó motívum az igény szerinti kapcsolattartás, amihez egy rendkívül praktikus eszközt, és az országosan elérhető mobilhálózatunknak köszönhetően lényegében egy digitális kapcsot biztosítunk. Sokszor egy képüzenet vagy egyetlen emoji is elég, hogy tudjuk, minden rendben, gond esetén pedig a kicsik egyetlen érintéssel tárcsázhatják a szüleiket, akár videóhívással is.” – mondta Pereszlényi Zoltán, a Telekom marketing és értékesítés menedzsment igazgatója.
(onBRANDS)