KŐSZEGI ANDRÁS / onBRANDS
Jelenleg az osztrák bankrendszert erősíted. A munkád miatt viszont heti rendszerességgel ingázol Bécs és Budapest között. Ez mennyire fárasztó sok év után?
SZALAY-BERZEVICZY ATTILA
Természetesen ideálisabb lenne, ha nem kellene folyton ingáznom, de nincs miért panaszkodnom. Amikor pedig mégis nehezemre esik elindulni, akkor ennek az egésznek a jó oldalára fókuszálva motiválom magamat arra gondolok, hogy milyen kiváltságos helyzetben vagyok, amiért egyszerre két ilyen csodálatos fővárosban is otthon érezhetem magamat. Bécsben van a munkahelyem, Budapesten pedig a család és a barátok.
Ez a motiváltság nálad fegyelmezettséget is jelent?
Azt hiszem igen. A fegyelmezettség, a szorgalom, a céltudatosság és a kitartás elég erős karakterjegyként jelennek meg bennem. Ennek kifejlesztésében
rengeteget számított a sport, és azon belül is az öttusa,
ami mindezeket megerősítette bennem az évek során.
Már gyerekkorodban is sokat éltél külföldön, de a munkád és az életed is kicsit olyan, mint az öttusa, ahol váltogatják a sportágakat, kultúrák közötti folyamatos átlépés.
Valóban egész életemben nemzetközi környezetben éltem, nevelkedtem és dolgoztam. Gyakorlatilag nem is ismerek más létet. 1974 márciusában, két évesen ültem repülőre először, azóta közel 2000 alkalommal szálltam gépre, és éppen most jártam az életem 100. országában. Algériában 3 évet, majd Kuwaitban 2 évet éltem a szüleimmel. Ezt követően pedig egy évet ösztöndíjasként Isztambulban tanultam. A banki pályafutásomat 1990 óta megszakítás nélkül nemzetközi területen, nemzetközi kollégák között folytatom. 1996-ban volt utoljára magyar főnököm, és 2009 óta felelek a teljes kelet-közép-európai régióért, ami 14 országot és döntő többségében nemzetközi ügyfeleket jelent. Ráadásul a második világháború után a kommunista rendszernek köszönhetően a családom nagyobb része elhagyta az országot. Így az unokatestvéreimmel csak angolul tudok beszélgetni.
Mit adott neked Isztambul és az ottani tanulmányaid?
Orientációt és önbizalmat. Amikor 18 évesen elkezdtem dolgozni a Budapest Bankban, a munkahelyemre akkor még úgy tekintettem, mint ahol megkeresem azt a pénzt ami lehetővé teszi a szüleimtől való gyors és teljes függetlenedést, valamint fedezi az öttusázói pályafutásom költségeit. Akkoriban még az életem fő mozgatórugója az volt, hogy olimpikon legyek. De a sors keze egyre a pénzvilág felé terelt, aztán amikor elnyertem 1992-ben egy egyéves ösztöndíjat Isztambulba, kezdtem egyre tisztábban látni és felismerni, milyen karriert szeretnék.
Tényleg 23 évesen már üzletágvezető voltál a bankban?
Ez így van. Jókor voltam jó helyen, ráadásul egyből felismertem a lehetőséget, amit felkínáltak a feletteseim. Bokros Lajos a Budapest Bank akkori vezérigazgatója, aki akkor a BÉT első elnöke volt, azt mondta, hogy neki szüksége van fiatal tehetségekre az új értékpapír piaci szolgáltatások üzletágának létrehozásához. Megkérdezte, hogy érdekel-e ez a lehetőség. Nem vacilláltam, hanem rögtön belevágtam. Egy addig nem létező üzletág felállításában kellett részt vennem. Az élet pedig úgy hozta, hogy 23 évesen már vezetnem is kellett a létrehozott területet. A kilencvenes évek elején még nagy hiány volt az angolul jól beszélő munkaerő, ráadásul olyanok nem is nagyon voltak, akik szakmai tapasztalattal rendelkeztek volna a tőzsde világában. Így a bátor, a kihívásoktól és a kockázatoktól nem megfutamodó, ambiciózus, szorgalmas és tanulni vágyó emberek előtt komoly lehetőségek álltak már fiatalon. Ez persze többet nem ismétlődhet meg, ez a kapu csak akkor egyszer, a rendszerváltást követő átmeneti években állt nyitva.
Jó, de fegyelmezett ember és motivált is voltál, azért ez ennek is köszönhető, nem csak a történelmiségnek.
Pedig a pályafutásom felívelésének a kezdete kizárólag a történelmiségnek köszönhető. A fegyelmezettség és a motiváltság csak ezt követően játszott fontos szerepet. Egy dolog ugyanis egy kinevezést megkapni, de utána helyt is kell tudni állni – ez a nehezebb feladat, napról napra megfelelő színvonalon teljesíteni.
Akkor tehát maximalista vagy?
Inkább azt mondanám, hogy realista. Mindig pontos elemzést végzek magamban arról, hogy egy-egy siker vagy kudarc mennyire a szerencsémnek és balszerencsémnek, vagy mennyire a saját tudásomnak és hozzáállásomnak tudható be.
Hiszek abban, hogy a szerencse hosszútávon csak a szorgalommal és a felkészültséggel szeret párosulni.
Úgy látom, hogy nálad nagyon erős a tudatosság és a sikerorientáltság.
Egész életemben mindig volt előttem valamilyen nehezen elérhető cél, ami értelmet és motiváltságot adott minden újabb napnak. Kompetitív szellemiség vagyok, de ez soha nem valakivel szemben érvényesülő tulajdonságom, hanem kizárólag magammal szemben. Mindig saját magam képességének és lehetőségeinek túlszárnyalására, és a határaim feszegetésére vonatkozott. Soha nem az érdekelt, hogy beálljak egy versenybe huszad- vagy századmagammal, és ott én legyek a legjobb. Sokkal inkább
az érdekelt, hogy olyan versenypályát keressek, amit még senki nem fedezett fel,
és ahol én csendben, magányos farkasként alakíthatok valami maradandót, teljesen meglepve ezzel a környezetemet.
A BÉT-tel is meg akartál lepni sok mindenkit.
Azzal még magamat is sikerült meglepnem. Ez egyébként egy jó példa arra, amit előbb mondtam. A Budapesti Értéktőzsde elnöke sem úgy lettem 2004-ben, hogy másokkal szemben győztem egy választási harcban. A történet másról szólt. Egy nemzetközi bankokból és a Bécsi Tőzsdéből álló konzorcium létrehozását dolgoztam ki annak érdekében, hogy a BÉT részvényeinek a többsége egy nagy reputációval rendelkező, stabil szakmai hátteret biztosító társaság kezébe kerüljön, amely egyben egy regionális történetbe is belehelyezi a magyar tőzsdét. Eszembe sem jutott még akkor sem, hogy Bokros Lajos, Járai Zsigmond, Simor András és Jaksity György után majd én legyek a BÉT következő elnöke.
Abból a BÉT-ből a tevékenységen kívül mit akartál csinálni, egy erős márkát? Gondolkodtál ebben?
Teljes mértékben és nagyon tudatosan erős márkát szerettem volna létrehozni a BÉT-ből.
Egy cég első emberének cselekedetei és szereplései mindig nagyban meghatározzák, hogy a közvélemény mit is gondol az adott társaságról.
A vezetésemmel a BÉT a politikai pártoktól és a kormányzattól teljesen független, a magyar tőkepiac és a lakossági megtakarítók aktív és harcos érdekképviseleti szerve lett akkoriban. És mivel sikerült az árfolyamnyereségadó elleni harctól kezdve a nyugdíj-előtakarékossági számla bevezetésén át a tőkepiac élénkítő javaslataink elfogadtatásáig több emlékezetes ütközetet is megnyernünk, ezért a BÉT-ről akkoriban már nemcsak egy sima kereskedési infrastruktúra jutott az emberek és a piac eszébe.
Milyen érzésekkel távoztál 2008-ban a tőzsde éléről?
A BÉT elnökének lenni nem egy életre szóló állás, főleg ha komolyan vesszük a megbízatást. Mivel én a szokásosnál sokkal szenvedélyesebben vezettem a tőzsdét, ezért abban magam is biztos voltam, hogy minden napot meg kell számolnom és becsülnöm. Így is az intézmény történetének eddigi harmadik legtovább regnáló elnöke voltam a négy évemmel. Ráadásul azzal a jó érzéssel távozhattam 2008-ban, hogy a számos sikeres kezdeményezésünkön túl sikerült integrálni a Budapesti Értéktőzsdét és a Budapesti Árutőzsdét, létrehozva ezzel egy még tekintélyesebb és még nyereségesebb vállalatot. Ráadásul a BUX index a történetének legfényesebb menetelését produkálta ebben a négy évben, ami persze nem a BÉT érdeme volt, de mégis sokat segített az imázsának formálásán. Hiányérzetem csak annyiban volt, hogy elmaradt az MVM bevezetése, valamint a Bécsi Tőzsdével közös regionális kezdeményezésünk nem tudta végül megnyerni és bevonni a lengyeleket.
Miért is kényszerültél végül lemondani a tőzsde éléről?
Az osztrák olajtársaság egy ellenséges felvásárlást indított 2007-ben a MOL ellen. Amikor a fő tulajdonosod legnagyobb ügyfele harcban áll a te legnagyobb ügyfeleddel, akkor ott nehézzé válik a terep, és nincs mód az egyensúlyozásra. A magyar parlament megalkotta a Lex MOL néven híressé vált törvényt, ami védelmet nyújtott a MOL-nak az ellenséges kivásárlásokkal szemben. Én pedig egyértelműen kiálltam a törvénytervezet mellett. Ez a lépésem pedig érdekkonfliktusba helyezett a Bécsi Tőzsdével szemben. Így nem maradt más hátra, le kellett mondanom.
Mindezeknek köszönhetően viszont négy év alatt sikerült egy brandet csinálni, az azt megelőzően teljesen ismeretlen Szalay-Berzeviczy névből.
A lemondásom után egyáltalán nem tudtam, hogy mit fog önmagában jelenteni a nevem a közéletben, meddig fognak rám emlékezni az emberek, felveszik-e majd továbbra is a telefont a számomra emberileg, szakmailag is fontos emberek.
Eléggé fölvették, mert a politika megtalált.
Azért annyira nem. Persze fel-felmerült a nevem időről időre a sajtóban és a közbeszédben néha, de ez inkább csak azért volt, mert viszonylag gyakran formáltam véleményt nemzetközi és hazai gazdaságpolitikai ügyekről a médiában.
Ráadásul őseid generációkra visszamenőleg meghatározó szerepet töltöttek be nemcsak a politikában, az országgyűlésben, a Magyar Tudományos Akadémia élén, hanem még a sportdiplomáciában is. Te egyelőre úgy tűnik, hogy csak az utóbbi irányába vagy nyitott. Pedig azért ott sem mindig az, aminek látszik.
Büszke vagyok a családfámra, szerencsésnek mondhatom magamat. Tény, hogy a családunk eddig 8 országgyűlési képviselőt, 2 minisztert és a Magyar Tudományos Akadémia két elnökét adta az országunknak. A politika tőlem sem áll távol, hiszen a civil oldalon már tizenötödik éve teszek folyamatosan a magam lehetőségeivel élve azért, hogy egy jobb és sikeresebb ország legyünk.
Egyelőre azonban úgy érzem, hogy több hasznára vagyok Magyarországnak azzal, hogy civilként, a politikai pártoktól függetlenül teszem a dolgomat.
Ennek egyik megnyilvánulási formája a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Budapesti Olimpiáért Mozgalom (BOM). Az előbbi elnökének a főtanácsadójaként, az utóbbinak pedig 14 éve az elnökeként teszek azért, hogy a magyar sport továbbra is nemzeti büszkeség és a kollektív örömök forrása legyen, Budapest pedig egyszer majd az olimpiai játékok házigazdájává válhasson.
Mit jelent számodra a BOM?
A BOM egy hosszú utazás, egy országépítő és gazdaságfejlesztő, kihívásokkal teli projekt számomra. Amikor Csányi Sándor, Demján Sándor és Hernádi Zsolt támogatásával 2005-ben létrehoztuk ezt az azóta alapítványként működő szervezetet, egy dolog motivált bennünket igazán: hogy legyen az ország előtt ismét egy hosszútávú, politikai ciklusokon átívelő vízió és gazdasági rendező erő, ami az ország 2004-es EU-ba lépését követően nem volt többet. Ez az egész nem egy kétszer kéthetes sportélményről szól nekünk, és nem is egy minden- és bármi áron küldetésről. Számunkra ez egy céltudatos és fegyelmezett, több évtizedes gazdasági és infrastrukturális felkészülést jelent, aminek reményeink szerint a vége az, hogy Magyarország több lehet egy fantasztikus sporteseménnyel is.
Aztán ezt az álmot ideiglenesen, vagy végleg, azt most nem tudjuk, de elsodorta mégiscsak a politika, még hogyha ezt népszavazási kezdeményezésnek is hívjuk.
Pusztán arról van szó, hogy az élet azt adta tudtunkra, hogy bármennyire is szerettük volna azt gondolni, hogy 2024-re már készen álltunk, de ez valójában nem így volt.
A budapesti olimpia ügyét semmi sem sodorta el, főleg nem végleg.
Az események egyértelművé tették, hogy mind idehaza, mind pedig nemzetközi szinten tovább kell dolgoznunk, hogy 2032-re reális versenyzőként szóba jöhessen Budapest. Legkevésbé a sport infrastruktúra építése a kérdés ebben az esetben, sokkal inkább a hazai és a nemzetközi közvélemény bizalmának és támogatásának megszerzése a fontos. A lényeg, hogy az ügynek a depolitizálása nem azt jelenti, hogy politikán kívül kell az olimpiát megcsinálni, politikát kizárva, mert azt nem lehet. A kormányra szükség van, a fővárosra szükség van. Az olimpia minden országban egy olyan megaprojekt, aminek szükséges része a politikai, a maga buktatóival együtt. Nyilván ezek miatt is úgy lehet sikeres egy pályázat, hogyha a politikai paletta minél szélesebb támogatását tudja maga mögött. Párizs és az Amerikai Egyesült Államok is harmadszorra pályázott, mire most megkapták egyszerre a rendezési jogokat 2024-re és 2028-ra.
Szóval a bukás nem ok az álmaink feladására, az pusztán visszajelzés, hogy mit és hogyan kell legközelebb jobban csinálni.
Aki ebben részt akar venni, annak tudomásul kell vennie, hogy ez egy elképesztő, eszméletlen maratonfutás, itt nincs rövidtáv. De hiszem, hogy kellő felkészüléssel, együttműködéssel és maximális transzparenciával egy ilyen kiemelkedően sportszerető ország sikeres olimpiát tud rendezni.
Szóval akkor továbbra is álmodod még ezt az álmot, nem adod fel, soha nem engedsz el?
Az is könnyen előfordulhat, hogy a budapesti olimpia ügye ugyanúgy végig fogja kísérni az életemet, mint tette azt ükapám, Berzeviczy Albert esetében. Kemény Ferenccel kettesben, 1895-ben hozták létre a Magyar Olimpiai Bizottságot, majd rögtön jelezték Coubertain bárónak, a NOB alapító elnökének, hogy Budapest szívesen otthont adna az első modern olimpiai játékoknak, amennyiben Athén nem lenne erre képes. Mégsem arról van szó, hogy mindenáron és bármi áron.
Nemrégiben az egyik magazinban írtál egy nagyon érdekes cikket a soha meg nem rendezett budapesti olimpiáról. Hogy is volt pontosan ez a történet?
1912-ben a NOB már elvi döntést hozott Budapest javára a rivális Antwerpennel és Amszterdammal szemben. Muzsa Gyula diplomáciai hadjáratának köszönhetően 1914. június 20-án ismét Budapest javára döntött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, immár véglegesen. Azonban a kedvező döntés után nyolc nappal
Szarajevóban Gavrilo Princip lelőtte Ferenc Ferdinánd trónörököst, és kitört az első világháború, amely messze sodorta Magyarországot az olimpia megrendezésének lehetőségétől,
így végül Antwerpen adhatott otthont az 1920-as játékoknak. Magyarország és az I. világháború többi vesztese nem is indulhatott el a versenyeken, helyette 1920 nyarán a magyar közvélemény a trianoni békediktátum okozta sokkal és nemzeti gyásszal volt elfoglalva.
És akkor maradjunk is Szarajevónál, mert ezzel frappánsan el is jutottunk a nyáron megjelenő könyvedhez, amin már öt éve dolgozol az első világháború centenáriuma alkalmából.
Az első világháború volt az emberiség elmúlt kétszáz évének legfontosabb eseménye, amelynek megismerése és megértése segít napjaink világpolitikai folyamataiban eligazodni.
Ugyanis azt a világrendet, amiben ma is élünk, az 1914-1918-as időszak hozta létre.
Az emlékezésnek minden eddiginél nagyobb jelentősége lesz a centenáriumot követően, hiszen az emberiség 100 év után most érkezik megint el ahhoz a ponthoz, amikor nem maradt köztünk olyan, aki átélte volna egy háború borzalmait. Lassan a második világháború veteránjai is eltávoznak sorainkból, és csak mi maradunk, mi, akiknek fogalma sincs, hogy milyen valóban háborúban élni. Európa ismét magától értetődőnek és garantáltnak tekinti a békét, pont úgy, mint 100 évvel a napóleoni háborúkat követően.
Márpedig az első világháborút előkészítő erők – a nacionalizmus, az imperializmus, a militarizmus, a katonai szövetségi rendszerek – ismét jelen vannak, és kezdenek megint egyre aktívabbak lenni a világ formálásában.
Mindezeken túl pedig az is segítette „A Nagy Háború 100 Éves Nyomában” című könyvem megírásának és fotózásának elindításában, hogy munkámnak köszönhetően a teljes kelet-közép európai régióért felelek, ráadásul egyszerre bécsi és budapesti lakos is lettem, ami miatt minden korábbinál jobban el kezdett foglalkoztatni az Osztrák-Magyar Monarchia története és a széteséséhez vezető okok.
De hogy jött az ötlet, hogy a fényképezőgépeddel felkeresd az első világháború összes helyszínét?
Professzionális fotográfiával régóta foglalkozó emberként úgy gondoltam, hogy kevés dolog van, ami hatásosabb és figyelemfelhívóbb, mint egy különleges és igényes fotókból összeállított könyv. Ráadásul az első világháborúról már több tízezer könyv íródott a világban az elmúlt száz évben. Ezért döntöttem úgy, hogy a történelmi témában szerzett tudásomat, világjáró tapasztalataimat és fényképészi képességemet megfelelően ötvözve
egy olyan könyvet alkotok, amely világszinten is egyedi és megismételhetetlen lesz.
A könyvem olyan képekkel meséli el az első világháború katonai eseményeit és világpolitikai folyamatait, amelyek száz évvel később 2014 és 2018 között készültek az események eredeti helyszínein.
Jelen világgazdasági és világpolitikai folyamatokban mi az ami a legaggasztóbb számodra az első világháborúhoz vezető utat ismerve?
Három olyan dolgot látok a világban, ami számomra egyre nyugtalanítóbb kezd lenni. Az egyik és talán legfontosabb az, hogy úgy ment el tíz év Európa életéből a legutolsó nagy pénzügyi világválság óta, hogy sem a közös deviza – az euró – konstrukciójában, sem pedig a jóléti rendszerében nem tudott semmi olyan változást elérni, ami garancia lenne arra, hogy a következő recesszió nem lesz fájdalmasabb a korábbiaknál. Ráadásul az Európai Központi Bank 2011-hez képest teljesen fegyvertelen a nagyra fújt mérlegfőösszegével és a még mindig nullás szinten álló jegybanki kamattal. Nagyon aggasztanak azok a folyamatok, melyek az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban történnek. A világnak eddig mindig óriási biztonságot adott, hogy ez a két ország akkor is a helyén volt, amikor bolygónk többi része halálos tévútra lépett. Félelemmel tölt el, hogy most ezt a két országot is megszállták az önpusztító erők, ráadásul nem látok egyetlen olyan államot sem, amely a helyükbe tudna lépni. És végül, de nem utolsó sorban
aggaszt az az önzőség és felelőtlenség, amely a nagyhatalmak vezetőit jellemzi a klímaváltozás kapcsán.
Ma még csak nagy viharok, gyakoribb erdőtüzek, gyengébb telek és forróbb nyarak formájában szembesülünk a bolygónk pusztulásával, de mi lesz, ha a tenger egyszercsak tényleg eltüntet országokat és országrészeket, vagy ha elfogy az ivóvíz kontinensek egyes részein.
De te örök optimista vagy.
Persze. Ez az, ami életben tartja az emberiséget.
A könyvedet angolul írod és nemzetközi terjesztésben fog megjelenni. Elérhető lesz itthon magyarul is?
A szándékom szerint igen, de ez nem rajtam múlik.
( onBRANDS – Kőszegi András )
Az onBRANDS interjúk hangfelvételének gépelését partnerünk az OGDI készíti el.
