ÚJ VEZÉRIGAZGATÓ A BUDAPESTI METROPOLITAN EGYETEM ÉLÉN

A frissen megválasztott vezető célja, hogy tovább növelje az egyetem elismertségét a közép-kelet-európai régióban.

A közel tíz éve az egyetem kötelékében dolgozó Dr. Tóth Ágnes a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) új vezérigazgatója. Dr. Tóth Ágnes február elején Johan Strömsätertől vette át a Budapesti Metropolitan Egyetem vezetését.

Az új vezérigazgató jól ismeri az intézmény működését, hiszen korábban ügyfélkapcsolati vezérigazgató-helyettesként, marketing vezetőként, illetve stratégiai tanácsadóként is támogatta az egyetem fejlődését.

Több mint kilenc éve vesz részt a Budapesti Metropolitan Egyetem életét meghatározó folyamatok és döntések előkészítésében és végrehajtásában. Személyéhez köthető több olyan intézkedés bevezetése, amely 30 százalékkal növelte meg a hallgatói elégedettség szintjét. Doktori tanulmányait a Nyugat-Magyarországi Egyetemen végezte. Diplomáit a Budapesti Gazdasági Egyetemen (BGE) közgazdaságtanból, valamint a Debreceni Egyetemen (DE) matematika és informatika mesterszakon szerezte.

Dr. Tóth Ágnes továbbra is vezető nemzetközi oktatási intézményként kívánja pozícionálni az egyetemet a régióban.

A folyamat első lépéseként a METU az elmúlt időszakban látványosan megnövelte a külföldi hallgatók számát, így mára több mint 800 külföldi diák jár az egyetemre. A frissen kinevezett vezérigazgató irányításával a szervezet − a folyamatos növekedés mellett − a továbbfejlesztett oktatási stratégia megvalósítására fókuszál a jövőben, amellyel a gyorsan változó munkaerő-piaci elvárásokra kívánnak reagálni. Ebben kulcsszerepet játszik a MyBrand néven indított, Magyarországon egyedülálló képzési rendszer, amelynek célja, hogy a hallgatók portfólióba rendezhessék a megszerzett kompetenciáikat. A képzés során összeállított egyéni portfólió reális képet ad a hallgatók által elsajátított készségekről, amely tapasztalat markánsan megkülönbözteti majd az itt végzett fiatalokat a munkaerőpiacon.

Az egyetem első számú vezetője

kiemelt területként tekint az oktatás minőségére és a tanulóknak nyújtott szolgáltatásokra,

amelyek a hallgatói elégedettség legmeghatározóbb tényezői is, így folyamatos fejlesztést kívánnak.

„Arra törekszem, hogy a Budapesti Metropolitan Egyetemre nemcsak Magyarország, hanem a régió egyik leginnovatívabb és leginkább haladó szemléletű felsőoktatási intézményeként tekintsenek. Hiszem, hogy a METU rendelkezik az ehhez szükséges adottságokkal.” – mondta Dr. Tóth Ágnes, a METU vezérigazgatója.

„Amellett, hogy a nemzetközi hallgatói létszámot 800 fő fölé, azaz több mint a kétszeresére növeltük, sikeres stratégiát alakítottunk ki az oktatás minőségének javítására, valamint megerősítettük a szervezet szakmai értékeit. Minden kollégának azt kívánom, hogy az egyetem további építésével egy még sikeresebb és gyorsabban fejlődő intézményt hozzanak létre.” – hangsúlyozta Johan Strömsäter.

„A METU folyamatos sikerének titka az egyetemen biztosított minőségi képzés és a hallgatói élmény állandó fejlesztése. Ezúton szeretném megköszönni Johannak azt a lelkesedést és elkötelezettséget, amelynek köszönhetően a METU egy valóban nemzetközi intézménnyé alakulhatott át.” – mondta Szalai Tamás befektetési igazgató, a METU igazgatósági tagja, aki nagy reményekkel tekint a közös munkára Dr. Tóth Ágnessel új pozíciójában.

Dr. Tóth Ágnes, a Budapesti Metropolitan Egyetem új vezérigazgatója 2019 februárjától tölti be hivatalát.
( onBRANDS )