VEDD MAGADRA!

Egyedi designer termék segítségével ébresztik fel az egymás iránti odafigyelés gondolatát.

A VEDD MAGADRA! névre keresztelt társadalmi célú kezdeményezés tavaly indult útjára, hogy a divat segítségével irányítsák társadalmilag fontos ügyekre a figyelmet. 2018-ban az adó 1% felajánlás fontosságán volt a fókusz,

idén a hajléktalansággal foglalkoznak

és az Oltalom Karitatív Egyesületnek gyűjtenek.

“A gondoskodás, ha jó, akkor arra irányul, hogy felébressze a másikban az öngondoskodás gondolatát, és felfigyeljen arra, hogy ahogy neki segítettek, úgy ő is segíthet másoknak.” – Iványi Gábor, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke.

A 2019-es kampány koncepciója a gondoskodás sokfélesége köré épül, hogy mindannyian felelősséggel tartozunk szeretteinkért, a környezetünkben és a társadalomban élőkért egyaránt. Ennek szimbóluma és eszköze a külön erre a projektre készített unisex ‘Takaró’ pulóver. A hidegtől és a durva talajtól óvó takarókból inspirálódó, limitált szériában gyártott pulcsi a Vedd magadra! és a Daige együttműködéséből született, hogy az eladásából származó bevétellel segítsék az Oltalom Karitatív Egyesületet.  A kampányhoz készült fotósorozatot a 2018-ban Kontakt című képriportjáért Capa-nagydíjjal jutalmazott Bartha Máté neve fémjelzi.

A szociofotográfus felvételeihez példamutató és ismert előadók, illetve a Vedd magadra! stáb tagjai és hozzátartozói álltak modellt, annak érdekében, hogy sokféle gondoskodás a társas és emberi kapcsolatokon keresztül a lehető legérzékletesebben megjelenjen. Így csatlakozott a kampányhoz Farkas Franciska színésznő és kutyája, Szaffi, Puskás Peti énekes-műsorvezető és nővére, Puskás Annamária, valamint Juhász Péter, a Vedd magadra! grafikus tervezője és kislánya, Juhász Rozi, Tóth Melinda, a Daige és a Vedd magadra! designere és szerelme, Kautzky-Dallos Máté, illetve Virág Zsófi és Kegyes Júlia, a Vedd magadra! alapítói.

A limitált számban kapható, egyedi designer termékek eladásából származó bevétel 100%-ban a hajléktalanok helyzetét, életminőségét segítő Oltalom Karitatív Egyesületet illeti.

Egy pulóver 10 éjszakára biztosít menedéket egy hajléktalan számára.

A ‘Takaró’ pulóvert 4 méretben, két színváltozatban egyelőre online lehet megvásárolni a Vedd magadra! Facebook oldalán keresztül.
( onBRANDS )