PÁRIZS ÉS TOKIÓ MEGERŐSÍTETTE A RENAULT ÉS NISSAN KÖZÖTTI SZÖVETSÉGET

Emmanuel Macron és Abe Sindzó megerősítette ragaszkodást a Renault-Nissan szövetséghez.

A szövetség meggyengülni látszott a Nissan volt elnök-vezérigazgatója, a Tokióban őrizetbe vett Carlos Ghosn adócsalási botránya miatt.

A két ország vezetőjének megbeszélését és munkaebédjét követően a francia elnöki hivatal által kiadott nyilatkozat szerint a francia elnök és a japán miniszterelnök a két ország közötti “különleges partnerség” gazdasági és katonai együttműködését méltatta.

Emmanuel Macron és Abe Sindzó megerősítette ragaszkodást a Renault-Nissan szövetséghez, amely a közelmúltban ünnepelte húsz éves évfordulóját és amely a Franciaország és Japán közötti ipari együttműködés egyik legfőbb jelképe. Ez az ipari partnerség bebizonyította a rugalmassági képességét, valamint azt, hogy a tagjai mennyire képesek együttműködni és a közös projekt mennyire életképes. – olvasható a közleményben.

Carlos Ghosn volt elnök-vezérigazgató helyzetét illetően az Elysée-palota leszögezte, hogy tiszteltben tartja “az igazságszolgáltatás szuverenitását és függetlenségét Japánban, amely elsőszámú diplomáciai partner és demokratikus állam.”

“Ugyanakkor nagyon ügyelünk arra, hogy francia állampolgárként  Carlos Ghosn személyiségét és a jogait tiszteletben tartsák.” – hívta fel a figyelmet a francia elnökség.

“Emlékeztettünk arra, hogy Carlos Ghosnnak joga van az ártatlanság vélelméhez és a konzuli védelemhez, ahogy minden francia állampolgárnak” – írta az Elysée-palota.

A 65 éves francia-brazil-libanoni hármas állampolgárságú cégvezért először tavaly novemberben tartóztatták le Tokióban pénzügyi visszaélések vádjával. A vizsgálati fogság alatt még két alkalommal rendelték el letartóztatását újabb vádakkal. Másfél hónappal ezelőtt Carlos Ghosnt szigorú mozgás- és nyilatkozati korlátozások mellett óvadék ellenében feltételesen szabadlábra helyezték, majd újabb vádak alapján április elején ismét letartoztatták, amely után ismételten kérte szabadlábra helyezését óvadék ellenében.

A japán delegáció nem erősítette meg, hogy a cégvezér sorsa szóba került a találkozón, de előzetesen megerősítette, hogy Abe Sindzó “kész Emmanuel Macronnak elmagyarázni, hogyan működik az igazságszolgáltatás (Japánban) és hogy az eljárási szabályokat szigorúan betartották.”
( onBRANDS – MTI )