ÚJ VEZETŐKET IGAZOLT A HPS GROUP

Tovább erősítik a cég stratégiai szemléletét és digitális jelenlétét.

Kuti István digitális üzletágvezetőként, Szakál Zoltán pedig stratégiai vezetőként csatlakozott a céghez.

Emberközpontú digitális megoldások és termékfejlesztés, AR és VR újítások, az 5G-ben rejlő lehetőségek kiaknázása, a phygital (fizikai tér „okosítása” digitális megoldásokkal) és a mesterséges intelligencia evangelizálása. Kuti István a teljes digitális portfólió megerősítését és kiterjesztését tervezi, ötvözve a klasszikus fejlesztői szemléletet a reklámipar kihívásaival. A szakember az IT szektorból, a BIG FISH-től érkezett, ahol többek között web- és mobilfejlesztéssel, valamint felhasználói élménykutatással foglalkozott, és olyan digitális termékek létrejöttében működött közre, mint a Cherrisk.com és Netrisk.hu felületei vagy a GRoby és a Bortársaság webshopok felhasználó élményének javítása.

„A HPS Group eddig is erős volt digitális vonalon, de úgy látom sok lehetőségünk van még, amelyeket kiaknázva még komplexebb üzleti folyamatokat tudunk kialakítani. Nagyon örülök, hogy az ügyfeleink nyitottak az új irányokra, az innovációra és bízom benne, hogy együtt rendhagyó megoldásokat hozunk majd létre. Számomra az egyik legizgalmasabb téma, éppen ezért kutatási területem is a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás – szeretném megmutatni, hogy ez egy jól használható módszer arra, hogy intelligensebb megoldások szülessenek, főként a reklámszakmában, ahol a perszonalizáltság egyre fontosabbá válik.” – mondta el Kuti István.

Szakál Zoltán szintén nagy tervekkel érkezett a cégcsoporthoz. 27 éves szakmai múlttal a háta mögött, az egyik legismertebb hazai stratégaként, olyan cégeknél fordult már meg, mint a BBDO Worldwide, a GREY Group, a Havas, az Akció-NXS vagy az ACG. Dolgozott a legnagyobb FMCG, telekommunikációs, bankszektorbeli és autóipari márkákon, de számos hazai szervezetet érintő pro bono stratégiai munka is kötődik a nevéhez. A HPS-nél célja, hogy még inkább megerősítse és szélesítse a stratégiai szemléletet, ezzel megszilárdítva a cég szerepét a teljes körű, magas minőségű kommunikációs szolgáltatások piacán.

„Fontosnak tartom, hogy a napi szintű account planning-en és stratégiai tanácsadáson túl a HPS service design csapatával együttműködve teljes körű business- és brand planning-hez kapcsolódó pozícionálási és márkastratégiai feladatokkal is szélesítsük a szolgáltatási portfóliónkat. A tendenciák azt mutatják, hogy erre egyre nagyobb igény van, mi pedig szeretnénk élen járni ezen a területen is, melyhez mind a szakmai felkészültségünk, mind pedig a széles körű tapasztalatunk adott. Hosszú távon bízom benne, hogy a meglévő ügyfeleink kiszolgálása mellett, új stratégiai szintű partnerekkel is bővül majd a portfóliónk, és akár egy önálló üzletággá is kinőheti magát ez a terület.” – mesélt terveiről Szakál Zoltán, aki mindezek mellett a kollégák stratégiai gondolkodásának formálását is célul tűzte ki.
( onBRANDS )