ÚJABB INFLUENCEREK A POST FOR RENT TALENTNÉL

A Post for Rent Talent portfóliójába tartozik a Top 20 hazai Youtube csatorna közül három.

Júniustól kizárólagos szerződéssel Abosi Barni, Nagy Benedek, Csecse Attila, Henry Kettner és Hollósi Jázmin mellett még sokan mások is a PFR Talent ügynökségével dolgoznak.

A Post for Rent a cégek és az influencerek összekötését elősegítő automatizált platformmal érte el  első sikereit, majd az emberi tényezőt újra első helyre emelve 2018. szeptemberében indította el Talent menedzsment divízióját és alig 10 hónap alatt épített fel egy ütős csapatot és ért el kiemelkedő eredményeket. A kezdeményezés hiánypótló volt Magyarországon, mivel korábban mindenki elsősorban az eladások elősegítésének eszközeiként foglalkozott az influencerekkel, mielőtt a Post for Rent a tehetségek gondozását is feladatának tekintette. Az ügynökség számára a kanadai BroadBand TV-vel és Hello Managementtel való együttműködés adta az inspirációt, akik a világ legjobb talent menedzsment ügynökségeiként régóta elkötelezettek a téma iránt.

A Post for Rent Talent ügynökségének tehetségei közé egyéni kiválasztás alapján kerülnek a fiatal véleményvezérek, akik ezután támogatást kapnak az arculattervezés, a minőségi tartalomgyártás és az üzleti folyamatok terén, valamint jogi és könyvelői segítséget és proaktív sales támogatást. A tehetséggondozás a Post for Rent esetében ennél is tovább megy. Egy olyan összetartó csapat jött létre, amelynek tagjai kölcsönösen, barátokként támogatják egymást a szakmai életükben és azon is túl.

A Post for Rent Talent portfóliójába tartozik a Top 20 hazai Youtube csatorna közül három, köztük a legnagyobb követőbázissal rendelkező magyar YouTube csatorna: ki (R3D ONE), a világszerte ismert táncos/koreográfus 1 422 000 feliratkozóval, Abosi Barni (572 000 feliratkozó), Nagy Benedek (457 000 feliratkozó), valamint olyan kiemelkedő szereplői a magyar Youtube-nak, mint Henry Kettner (174 000), Török Ábel (244 000), Kempf Zozó (170 000) és a legutóbb csatlakozott Csecse Attila (386 000).

Emellett Hollósi Jázmin (641 000 követő), aki TikTok-on a legnépszerűbb hazai influencer Forstner Csengével (392 000) és Whisper Tonnal (220 000) karöltve. Az ügynökség kiemelt hangsúlyt helyez a zenei menedzsmentre is Miskovits Marci, Závodi Marcell, a Walmar Duo és DJ Nara képviseletében, ennek keretein belül a zenészek segítséget kapnak közös projektek szervezésében, videoklipgyártásban és a saját csatornáik kezelésében.

Jelenleg az ügynökséghez tartozó talentek közösségi média csatornáin keresztül összesen potenciálisan több, mint 8 millió ember érhető el. A tehetséggondozás és az automatizált platform mellett a Post for Rent portfóliójában kiemelten fontos az MCN hálózatukban lévő 151 Youtube csatorna, amelyeknek összesen szintén 8 millió feliratkozója van.
( onBRANDS )