ORBÁN FERENC

KŐSZEGI ANDRÁS
Hogy érzed, Sepsiszentgyörgy már messze van?

ORBÁN FERENC
Sepsiszentgyörgy kilométerben elég nagy távolságra van, főleg St.Pöltentől. Egyébként van, amiben nincsen nagy távolság és van, amiben pedig igen.

Magyarországon folytattad a futballt, de innen is elmentél. Mi volt a fő motiváció?

Ezen nem gondolkodtam, kicsit sodródtam, de volt ebben szakmai tovább fejlődési kihívás is, mert mindig olyan voltam, aki szeretett tanulni, szeretett fejlődni és ha kellett, továbblépni.

Hány éve élsz Ausztriában?

Most már tizedik éve.

Tíz éve Ausztriában élsz, dolgozol, edzősködsz. Elmentél teljesen új kihívásokat keresni, fejlődni, tanulod és műveled a legújabb nemzetközi trendeket de mindezek ellenére, amikor mi beszélgetünk, mindig visszaköszön a gyerekkorod, a kezdés. Nagyon élénken benned élnek az sepsiszentgyörgyi idők?

Magyarországon még futballistaként is gondoltam a Sepsis évekre, sőt, használtam is, amit ott tanítottak, de az edzőknek ez nem mondott semmit, kevés volt nekik. Azóta sokszor agyaltam azon, amit ott oktattak, és edzőként pedig átértelmeztem azt. Edzőként fontos, hogy futballozzál, a futballpályán különböző helyzetekben, szituációkban, különböző szinteken, benne legyél különböző nyomás alatt. Sokkal jobban tudod a játékosaidat ez által segíteni. De mindemellett a Sepsi visszaemlékezés és összehasonlítás, akár Magyarországgal, vagy Ausztriával érdekes, mert az a fajta képzés, az a fajta arany generáció, amiben a Hági féle generáció kifejlődött,

olyan gyakorlatokat, olyan vezérlőfonalakat adott, amire azért vissza lehet emlékezni, egy támaszpontot tud adni abban, hogy menyire egyszerű és nagyszerű a futball.

Nézem a Youtube-ot, nyolcezer féle gyakorlat van, és mindenki próbálja különböző komplex gyakorlatokon keresztül segíteni a futballedzőket, vagy akár önmagát is ezzel reklámozni. De pont ez az, hogy inkább a Sepsi emlékek azok, a teljesen egyszerű munka, amit kaptunk, hogy az edzők arra törekedtek, hogy nagyon egyszerű gyakorlatokat mutassanak nekünk a legeslegegyszerűbben, és így megmagyarázni és főleg megmutatni. És hagyni bennünk ezt kibontakozni. És inkább ez az, ami fontos. Sok könyvet olvasok, nemrég olvastam a Johan Cruijff könyvet, és ott ha akarom, ha nem, visszaköszön a Sepsi képzés. Mert Johan Cruijff ugyan azt írta le, mondta el, hogy ők is a gyakorlatok legegyszerűbb oldalát keresték. Őket ezzel képezték annak idején a holland futballban, nagyon komoly edzők. Arra törekedtek, hogy minél egyszerűbb, minél eredetibb legyen, és minél jobban, ismétléses rendszerrel megértessék. Hagi sikerének is az egyik kulcsa az volt, hogy megtalálták az erősségét és arra alapoztak. Nagy különbség tehát, hogy

nem a hiányosságokra, hanem a játékos erősségében lévő lehetőségre koncentrálunk.

Nálam ez már mint edző köszön vissza. Magyarországon nem dolgozom, mint edző, de Ausztriában most azt látom, hogy pont ebbe az irányba mennek el.

Természetesen nem csak a futballról beszélünk, hanem a filozófiákról és a vezetésről is. Valamilyen felületes megítélés alapján futballistaként az adottságaiddal nem kerültél oda, ahová egyébként most a világ futballjában odakerülnek. Tehát a fej és a fizikális adottságok kombinációja akkor nem volt jó, de ha most vissza tudnál menni az időben, akkor az most nyerő lehetne.  

Ez így van. Annak idején nem gondoltam bele, hogy most ki a jobb, vagy ki a gyengébb. Ennek érzelmi oldala is volt, hogy a fővárosban, Budapesten legyek. A határon túlról mindig nagy csodálattal voltunk, és egy álom volt, hogy Budapestre költözzek.

Te döntöttél, vagy a szüleid?

Közös döntés volt, de természetesen főleg a szülőké. Ennek egy erős szociális oldala volt, nem csak a futball dominált, nagyon fontos volt a tanulás is, mert a futballban akkor még nem volt ekkora pénz. Ezt nyugodtan ki lehet mondani. A szüleim ennek ellenére támogattak, figyelembe vették a futball iránti szeretetemet, szenvedélyemet és fanatizmusomat, hogy

én mindenáron profi akarok lenni.

Úgy éreztem, hogy képes vagyok rá. A magyar klubnál meg hálás voltam, hogy befogadtak. Soha nem mondtam senkire rosszat, de a másik oldalon is ugyanezt tapasztaltam, befogadtak és társasági embernek véltek.

Eljutottál egy szintig, az akkori nagyokkal és azok közelében futballoztál, de mégis csak eljött a pillanat, amikor meg kellett hoznod a döntést, hogy ez ennyi volt, de mégis csak a futballal, a sporttal akarsz foglalkozni. Mi volt az, ami ezt a döntést kiváltotta belőled?

Körülbelül 30 évesen futballoztam az NB3-as magyar bajnokságban, ahol egy kis pénzt kerestem. Nyilván el kellet gondolkodnom, hogyan tovább. Akkor így jött a Testnevelési Egyetem, jelentkeztem a sportmenedzseri szakra, aminek végre a szüleim is nagyon örültek. Mellette meg jött egy szerencsés lehetőség, kerestek labdarúgót, aki hétvégén Ausztriában amatőr klubnál levezet, több pénzért, mint itthon az NB3-ban. Így maradtam a futballban is és akkor abból a pénzből, amit Ausztriában kerestem, tudtam az egyetemet finanszírozni. Aztán jöttek az osztrák kapcsolatok.

A Testnevelési Egyetemre már kimondottan abból a célból mentél, hogy edző szeretnél lenni?

Az edzősködés akkor még fel sem merült. Volt olyan szituáció, hogy egy adott csapatnál kerestek önkéntest, aki segítene a helyi utánpótlásban. Megpróbáltam egyszer, de akkor még nem éreztem hozzá nagy motivációt.

De mindenképpen a sportban akartál maradni?

A sportban akartam maradni, mivel megvolt bennem mindig a szervezőkészség, és mindig szerettem a középpontban lenni.

Akkor lépésről lépésre mindig egyel mentél nyugatabbra. Sepsiről Budapest, Budapestről Ausztria. Volt egy pont, amikor úgy érezted, hogy menni kell?

A kulcs az egészben az volt, hogy elkezdtem az egyetemet és közben elkezdtem Ausztriában futballozni, vagyis  a legfontosabb, a futball az maradt. És akkor a szociológia, pedagógia, pszichológia, gimnasztika és főleg a gyerekekkel, sporttal kapcsolatos tanulmányok el kezdtek érdekelni. Hétköznap itthon voltam Magyarországon és próbáltam magamnak a felkészülést csinálni. Ebben az időszakban az egyik futballelnök fölkért, hogy foglalkozzak a 12-13 évesekkel. És ez már egy másik szituáció volt, mert a különböző tanulmányokon keresztül az egyetem valamit megmozdított a fejemben. Ott, ahogyan elkezdtem az edzést, valahogy megszűnt minden körülöttem. Teljesen másképpen kezdtem érezni magam, kikapcsolt, érdekelt és az edzés folyamatában, és az edzés után is folyamatosan valami megindult, arra állt rá az agyam, hogy elkezdtek a fejemben a különböző gyakorlatok fejlődni.

Tulajdonképpen akkor nem is te kerested meg, nem is te döntöttél a tevékenység mellett, hanem a tevékenység talált meg téged. Nem egy határozott döntést hoztál, hogy edző leszek, és elindulok ezen az úton, hanem belekerültél egy helyzetbe, egy flow élménybe?

Pontosan, köszönöm szépen, abszolút jól megfogalmaztad. Nem készültem tudatosan, hogy én edző leszek, soha nem is gondolkodtam benne. Egyszerűen jött a segítség, jöttek a gondolatok, szépen egymásra épültek a folyamatok. És nagyon jó, hogy így megfogalmaztad, mert most lehet, hogy nagyképűnek tűnnék, de segítséget kaptam az élettől, ami azt jelenti, hogy az edzősködés a zsigereimben van. Ez most ezer százalék. Tehát én nem csak egy tanult edző vagyok, hanem valószínűleg egy született edző, akinek a  DNS-ében ott van minden. Bármelyik edzőképzést elvégeztem, az osztrákoknál is kiemelték a kreativitásomat. Véleményem szerint

ha valaki a szakmájában jó, akkor az azért jó, mert kreatív, innovatív és ez kreativitás a zsigerekben lelhető.

Tehát tényleg ez így volt, a tevékenység keresett meg engem valamilyen égi segítség útján, és az élet nem hagyta, hogy elvesszek és megadta ezt a szép lehetőséget.

A futball nyelven szólva, azért ezt nem állva vártad ezt a pályán.

Jól helyezkedtem az égieknél. De nagyon érdekes, mert ezzel megtaláltam a hobbimat is. És talán edzőként már többet elértem, mint futballistaként. Sokkal többet. És remélem, hogy még nincs vége.

Az UEFA B liszenszet még Magyarországon végezted, az A liszenszet már Ausztriában, német nyelven. A két ország közötti gazdasági, kulturális és futballkülönbségeket látjuk. Ez nem minősítés, de különbségek vannak. A Te életedben ezt hogyan érezted?

Ami abszolút kiemelkedő, és szembetűnő, az a fegyelmezettség. A fegyelmezettségen belül pedig a feladatmegoldás. Tehát az osztrákok nagyon feladat orientáltak és szorgalmasak. Hogyha van egy közösség, például egy baráti társaság, az osztrákoknak, mint a többi nyugat-európai országnak is, az önszervező képessége nagyon magas, és ezért tartanak ott, ahol tartanak. Viszont ha van egy társaság, ők versenyeznek, így egyikük lesz a főnök. Jó, te nyertél. A többi ezt magas szinten tiszteli. És lehetőleg nem kezdi el fúrni meg faragni. Az elismerés, a tisztelet, a fegyelmezettség, a feladatorientáltság, a szervezettség, a csapatban való munka, tehát ezekben nagyon kimagaslók. Magyarországon már régóta nem dolgozom, de azért beszélgetek, találkozgatok játékosokkal, edzőkkel. Itt is jó irányba haladunk, de az osztrákoknál ez már több évtizede nagyon jól működik. Tehát azért még nem szabad teljesen összehasonlítani.

Amennyire én hallom, nagy különbségek vannak itt is a két ország között. Tartalomban, módszertanban. Ez azért is érdekes, mert a végén ennek az utánpótlás élvezi a hasznát, vagy issza meg a levét. Tehát generációk mehetnek el az edzőképzésen. A képzésekben mit látsz?

Örültem, amikor a Szalai László és Liszkai Dezső vezette stáb magyar B liszenszes edzőképzésre fölvettek. Kellemesen csalódtam, mert egy teljesen új irányt vettek. Le a kalappal, minden téren teljesen rendben volt. Itthon az A liszenszt és a pro-t sem ismerem.

Csak a végén nem jön ki sok minden ebből.

Húsz év alatt sajnos egy Dzsudzsák Balázst és egy Szoboszlai Dominikot sikerült kinevelni.

Szoboszlai Dominikig ne szaladjunk el, és nem is akarok a részletekbe belemenni, de Szoboszlai Dominikot nem a magyar futball nevelte ki, hanem az apukája és az osztrák futball.

Ebben igazad van, de azt ne felejtsük el, hogy Szoboszlai azért magyar termék, mert a bázist, az alapokat itthon kapta meg.

De az apjától kapta meg, és nem a hazai futball rendszertől.

Azért az apja is valószínűleg a hazai futball rendszerhez tartozott. Szoboszlainak, hogyha itthon nem lett volna meg az alap, akkor az osztrákok sem tudtak volna vele mit csinálni 16 évesen. Tehát Szoboszlai magyar termék, amit Ausztriában jól tudnak terelgetni, mert jó alapanyag volt.  Dzsudzsák Balázs hasonló szituáció, nem tudom, hogy ki volt az edzője Debrecenben, de ő is nagyon jó alapanyag volt. Mint ahogy a hollandok egyből tudták is használni. Valószínű, hogy amit a Balázzsal csináltak Magyarországon, azt lehet, hogy meg kellene kérdezni, hogy ki csinálta, és lehet, hogy többet kellene rá hallgatni. Vagy a Szoboszlai Dominik papájára lehet, hogy jobban oda kellene figyelni, lehet, hogy neki pozíciót kellene adni Magyarországon, mondjon tanácsokat. Én inkább itt látom Magyarországon a nagyobb lemaradást, hogy az osztrákoknál igen is így építették föl, és jutottak el idáig, hogy

ha valaki kinevelt egy játékost, akkor őt fölkarolták, meghallgatták, aztán jött a következő, és kiválasztották azokat az embereket, akik fölépítették ezeket az gyerekeket.

Nemrég, most például a román U21-es válogatott elég komoly sikereket ért el. Hági azt nyilatkozta, hogy ez egy aranygeneráció, sőt lehet, hogy jobb lesz, mint az övék. Kicsit túlzott, de azért higgyünk neki. És ő azt mondta, hogy ma Romániában az a következő lépcsőfok, hogy akik ezeket a gyerekeket 15-16 éves korig, vagy 12 éves korig kinevelték, azokat az edzőket kell első sorban megtalálni, meghallgatni és oda kell hívni őket a román szövetségbe. Mert lehet UEFA képzés, lehet a legmagasabb szintű képzés, lehet bármi, de lehet, hogy ezek az edzők pont olyanok, amit magamról is elmeséltem, hogy zsigerből csináltak valamit, amit még az UEFA sem tud leoktatni. Tehát az UEFA nagyon jó, Ausztriában csináltam az A liszenszt, tényleg szenzációs. De vannak edzők, például annak idején a Cruijff, ő jó játékos is volt, de neki nem is kellett képzés, benne volt a zsigereiben, ömlött belőle a futball, ami kell. Természetesen azért kell a képzés, mert rendszerbe kell tenni a dolgokat, pszichológia, pedagógia. Mert

nem az a lényeg, hogy mit csinálunk, hanem, hogy hogyan csináljuk.

Ez a legfontosabb. Az, hogy mit csinálunk, ahhoz nem kell tanulni. De az, hogy hogyan csináljuk, ahhoz viszont tanulni kell. Az is igaz. Mindegyik fontos. Fontos az oktatás és fontos megtalálni az őstehetségeket. Fontos megtalálnia azokat az edzőket, akik tényleg zsigerből tudnak, gyakorlatiasak. Az A liszensz képzésen Ausztriában rengeteg jó dologról beszéltek. Négy fajta típusú edző van. Van, aki csinálja, van, aki rendszerezi, van, aki jól elemzi, és van, aki a statisztikában erős. Hogyha vezető edző akarsz lenni, akkor a statisztikát is jól kell látnod, hogy az mit mond neked. Én senkit nem szeretnék falhoz szorítani, mert nem biztos, hogy bizonyos emberek hibásak, egyszerűen kihasználják a lehetőségeiket, amit kapnak az élettől. Ha huncut, ha nem huncut, kihasználják a lehetőségeiket. Kész. De nem ő a hibás, hanem az, aki megteremti neki ezt a lehetőséget. Na, most Ausztriában, a nyugati világban szintén megvannak ezek a dolgok, de nagyobb a kontroll. Jól van barátom, megkaptad a lehetőséget, huncutkodtál, jó, akkor, szevasz, arrébb.

Ez nem csak a futballban van így, látjuk ezt a napi közéletben, politikában.

Pontosan. Tehát nagyon is működik a kontroll, ami nélkül nem lehet működni. A felelősséget emelném ki a legjobban. Tudják jól, ha valamit hibáznak, akkor mi a következménye, milyen felelősség van. A fegyelmezettség mellett kiemelném a nagyon erős felelősségtudatukat is. Rend van minden egyes fiókban. Tehát hogyha egy szobába veszek egy könyvespolcot, és tudom, hova rakom be mindig a dolgaimat, akkor nem kell állandóan keresgélni.

Elmész egy falusi csapatba, gyakorlatilag fellelhetőek ott is ennek a rendszernek a jegyei.

A Bundesliga komplex, nagy cégről beszélünk. De pontosan erről van szó, ha Ausztriát meg akarod ismerni, a futball, vagy minden más téren, menjél el egy kis falusi csapatba, nézd meg, beszélgess el az elnökkel. Én ebben ezerszer benne voltam. Ott megvan, hogy ki csinálja a büfét ma, holnap, következő meccsen. Megvan, aki a kisbuszt vezeti, megvan, aki a pályával foglalkozik, aki takarítani fogja az öltözőket. Egy évre lebontva. És nyilván, ha automatikussá válik, onnantól kezdve már mindenki tudja a feladatát. Az utolsó csapatnál is excelben minden le van dokumentálva. Rendezett, fegyelmezett, mindenki tudja a dolgát, természetesen csinálja. Ha le kell vágni a füvet, akkor levágja a füvet. Ha sört kell hoznom a büfébe, akkor hozza. Nincs ez, hogy megjelenünk, nincs sör, azt a mindenit, akkor ugorjuk el az ABC-be és hozzunk sört. Előre gondolkodnak hónapokig, évekig és ez meg is látszik. Nyilván ha van valami bibi, akkor azt gyorsan megoldják. De azért oldják meg, mert már előre megtervezték. Egy picit másképp működnek. Erős az önszervezésük, abban nagyon jók.

Az önszervezés akkor erős, ha fegyelmezett vagyok és felelősségtudattal csinálom.

Nyitottság a fejlődésre. Miért van, hogy sokszor hisszük azt, hogy mi már mindent tudunk?

Ez egy nagy felkiáltójel. Emlékszem még az egyik szakmai vezető szavaira a St.Pöltennél, aki a Rapid Ausztria utánpótlás vezetője is volt, neki az volt a mottója, hogy aki azt gondolja, hogy mindent tud, az most pakoljon, mert aki így gondolja, annak ott vége van.

Te is folyamatosan képzed magad és váltásban is vagy. De nem csak képzed magad, hanem már képzel is. Sportvezető vagy, elvállaltál most egy sportigazgatói feladatot. Tíz éve vagy Ausztriában, németül éled az életedet, de mégis csak egy magyarként fogod építeni ott a futballrendszert.

Ausztriában végeztem el az A-liszenszt és idén a szövetségnél már öt továbbképzésen voltam, amit Pro és A liszenszes edzőknek tartottak. Pont ez a másik erősségük az osztrákoknak, hogy hihetetlenül képben vannak és a kíváncsiságuk mellett próbálnak mindent kézben tartani. Igen, jött egy felkérés a St.Pöltentől nem messze lévő professzionális bázistól. Ez egy több klubból összeálló egyesület. A saját klubján belül mindenki éli a saját életét, aminek a bázisa most a negyed osztályban van és a cél a lehető legrövidebb időn belül a másodosztályba jutás. Tudják, hogy az utánpótlás mennyire fontos, ők abban hisznek, hogy jobb, hogyha öt-hat klub összeáll, innen a legügyesebb gyerekeket összeválogatják, tehát a saját utánpótlásukat megerősítve kerülnek följebb. Ausztriában nem nagyon kapsz támogatást az államtól, mint Magyarországon a TAO pénzt. Elmeséltem nekik a TAO-t. Mi ez, Kánaán van Magyarországon? Ez a reakció. Nulla támogatás van a sportban. Tehát, ha valaki egy sportegyesületet akar a kis városában magasabb szinten, vagy bármilyen szinten tartani, ott a helyi Mágnás Miska, akinek a felmenői bárók, grófok voltak, vagy Széchenyinek a barátai, ott a zsebébe kell nyúlni.

Felelősségteljesen belenyúl a zsebébe, ő így született, ezt meg kell csinálni. Mert e nélkül nincs sport, és sport nélkül nincs élet.

Meg egészség, meg semmi. És akkor van egy marketing része is, mert ha az állam bácsi nem támogat, akkor kell a bevétel is, mert céljaink vannak és fönt kell tartani.

Itt jöttél Te.

Igen, mert a helyieknek a saját érzéseik, a saját klubjuk felé húz a szívük, ezért kerestek egy semleges szakembert, aki képzett, van liszensze, egyetemet végzett, és mint edző dolgozott már komolyabb klubban. Beszélgettünk és nekem tetszett a hozzáállásuk. Így találtunk egymásra. A fiatalok a továbbiakban olyan képzést, koncepciót és vezérlőfonalat kapjanak, amivel ők akár az első csapatban is tudjanak majd játszani. Akkor kijönnek meccsre a haverjai, a családja embereket tudnak maguk után vonzani. Az egy elég komoly bevétel. Ők így gondolkodnak. Az utánpótlásban egy két cserével az összes klubnál megmaradtak a szakmai vezetők a helyükön. Sportigazgatóként az edzők, a szakmai vezetők és a felnőtt csapat közé jövök, képzéseket tartok és

hozom a koncepciómat egy vezérlő fonallal,

amit mindenkinek, az öt-hatszáz főnek, játékosoknak, edzőknek, szakmai vezetőknek együtt csinálni kell.

Alsóbb osztályokról beszélünk.

Azért gondolkodnak így, mert professzionálisak. Megnéztem négynél a létesítményeket, azt mondom, hogy bőven paksi szintűek.

A szervezettség ezen a szinten is nagyon erős, és ami nagyon érdekes, hogy ezek szerint már itt sem mellékes a szakértelem.

Abszolút, mert fölfelé akarnak menni és nem lefelé, mert fejlődni akarnak, és nem úgy, hogy megisszuk a sörünket és akkor jó lesz ez nekünk így, ahogy van. Jelenleg utánpótlás szinten a St.Pölten mögött ők a második legerősebb bázis, de nagyon szeretnének a St.Pölten közelébe kerülni. Mivel nekem profi vezetői edzői ambícióim vannak, ez egy jó kihívás számomra. A mai vezető edzőnek már nem elég, hogy ismer egy rendszert,4-4-3, vagy 4-4-2, jó gyakorlatai vannak, kimegy és akkor, bumm, bumm. Ez már nagyon régi módi. Ez már elmúlt.

Egy mai vezetőedzőnek kommunikációs, szociális, szakmai kompetenciákra van szüksége.

Rengeteg mindennek meg kell felelni, és itt én mindkét oldalon leszek, mert az U17-es csapatot is viszem a bázison, ugyanakkor a másik oldalon velem szemben vannak az edzők is. Ebből lehet a legtöbbet tanulni, hogyha mindkét oldalon vagy. Óriási tükörkép, hogy hogyan gondolkodnak, miben kellene jobbnak lenni. Plusz két tűz között is, a felnőtt és az utánpótlás edzők között vagyok, tehát két tükör lesz mellettem. Tanulni kell, kreatívnak kell lenni, a zsigerekben ott kell lenni benned, hogy jó edző vagy.

Ezen a területen viszonylag keveset hallani ezt a szót, hogy tanulni.

Így van. Ha valaki másként gondolja, ámen. Én elfogadom azt is, leülök vele, megiszunk valamit, semmi gond.

Én a tanulásban és a fejlődésben hiszek.

Van egy osztrák jó mondás, amikor elmennek képzésre, vagy különböző szemináriumokon részt vesznek, és akkor, megkérdezik, hogy milyen volt? Akkor azt mondják, hogy én többnek érzem magam. Dárdai mondta egy interjúban, és azért nagyon komoly színvonalú bajnokságban lévő edzőről beszélünk, aki fiatalon csúcsokat döntögetett, mint top edző, hogy elkezd tanulni. Rengeteg Bundesliga mérkőzésen van túl, mint vezetőedző és még ennek ellenére is. Én is így gondolom.

Két út van, az egyik, amit látunk, a mindent tudó egók útja, kijelentjük, hogy nincs tehetséges fiatal, ezért nem jön az eredmény. A másik út, amikor az edző is azt mondja, hogy tanulni kell.

Nem értettem soha azokat az edzőket, akik mindig a gyerekekben vagy a szülőkben keresték a hibát. A szülőkben még lehet. Régóta nem vagyok itthon, de Ausztriában is van ebből néhány. Vitatkozom velük mindig, megkérdeztem, hogy jó, mit csinálsz most te? Nem tudják. Nem tudnak, mihez kezdeni. A legutóbbi képzésen fölrajzoltak három karikát. Az egyik karikába azt írták, hogy mit, a következő karikába, hogy hogyan, és a középső karikába pedig, hogy hatás. Egyetértek ezzel, mert bármilyen szituációban ha van egy játékosod, és amikor elrúgja a helyzetet, az ugrik be először, hogy mit mondjak neki? A képzésen meg azt mondják, hogy hogyan mondd neki. Kommunikáció.

Ne az legyen a fejedben, hogy mit, hanem az, hogy hogyan.

Mert fejlődni kell. Játékfelépítés van. De ez meg már megint egy magasabb szint. 45 évesen folyamatosan én is rengeteg új dologgal találkozom, és még hol van a vége!  A labda pattog jobbra-balra.

Ez most ez egy új állomás az életedben, hol látod az utadat ebben?

Az én célom már régóta fel van építve a fejemben. Az ötvenhez közeledve szeretnék vezető edző lenni, akár egy első, vagy akár egy másodosztályban. A St.Pöltenben csak az utánpótlásban futballedzőnek lenni, a felnőtt csapat felé való állandó elvárással, mert azt mondják, hogy egy nagyon jó edző vagy, jól felépíted a gyerekeket és duzzadnak a tudástól meg az önbizalomtól, nekem ez kevés, ebben már nem láttam perspektívát. Mert hogyha vezető edző akarsz lenni a felnőtt csapatban, annak semmi köze ahhoz, hogy egy gyereket hogy építesz föl, mert

ott már nem képezni, hanem vezetni kell.

A St. Pöltennél akár a felnőtt csapatnál, akár a magán edzéseimben a legügyesebbekkel, az is egy képzés volt. Most mint edző az U17-nél is ott vagyok, de sportvezetőként itt már vezetnem kell az edzőket, a szakmai igazgatókat, kommunikálnom kell az elnök és a felnőtt csapat vezetőedzői felé is. Ez már hasonlít arra, amit szeretnék elérni.

Azért még is csak egy magyar edző vagy. A sok tanulás mellett akár Ausztriában, akár Magyarországon, ezen a szinten már nem csak kapsz a futballtól, hanem egy kicsit vissza is tudsz adni?

Most úgy tudok a legjobban kiteljesedni, hogy magyar edzőként, magyar gondolkodással, de Ausztriában tanult, és sok más helyről összeszedett tudással, közös koncepciót adok ennek az egyesületnek. Ezt kell átadnom, ezen keresztül dolgoznak majd az edzők és a gyerekek.

Tudom, hogy ki vagyok valójában, mit képviselek  és mit tudok a futballról.

Elmondtam az első edzői értekezleten, hogy nem kell félni, én nem fogok semmilyen koncepció mögé bújni, amit úgy hívnak, hogy Nagelsmann, Klopp, Mourinho, vagy Guardiola és hangoztatni, hogy ő is ezt mondta. Mint Sepsiről elindult kis futballista palánta a mai napig elért utam során az összes összeszedett futballtudást, koncepciót fogom oktatni és képviselni. Azt szeretném, hogy ezek az egyesületek se bújjanak Guardiola, Klopp meg a Youtube-ról leszedett gyakorlatokat mögé. Nem. Mi egy eredeti, stílusos, karakteres autentikus futballt fogunk képviselni. Bízom benne, hogy ez a magyar futball javát is szolgálja.
( onBRANDS – Kőszegi András )

Az onBRANDS interjúk hangfelvételének gépelését partnerünk az OGDI készíti el.