AZ ONLINE BÁNTALMAZÁS MINDEN GENERÁCIÓT ÉRINT

A digitális világ veszélyeire hívja fel figyelmet a #kikapcs – Mobil OFF, Élmény ON mozgalom.

Érzékenyítő foglalkozás keretében a résztvevők a FOMO című film vetítése utáni, rendhagyó osztályfőnöki óra keretében dolgozhatják fel a történet által felvetett súlyos és komoly kérdéseket, mindezt a szereplők és szakember bevonásával.

A #kikapcs – Mobil OFF, Élmény ON mozgalom missziója, hogy összefogja hazánk legjobb családbarát tudományos-, szórakoztató-, sport- és turisztikai központjait, hogy közös fellépéssel mutassák meg: élményekből a valódi életben sincs hiány.

Addig, amíg valaki megtalálja az egészséges egyensúlyt a valós élmények megélése és a kütyük által szerzett kikapcsolódás öröme között, addig nincsen semmi probléma.

Ám a virtuális világ csalóka: észrevétlenül képes rabságban tartani az embert. Egy friss felmérés szerint a magyarok több mint fele a vécére is gyakran mobillal megy, 45 százalékuk ébredés után először a telefonja után nyúl, közel kétharmaduk pedig a mobilját nézegeti elalvás előtt.

A felnőtt generációk számára a tudatos önvizsgálat, míg a fiatalok körében a tudatos digitális tartalomfogyasztásra nevelés elengedhetetlen.

Ehhez kíván a #kikapcs mozgalom segítséget nyújtani. Alternatívát a való világban, tudatosságot a tartalomfogyasztásban és a nevelésben. A FOMO – Megosztod és uralkodsz! című film csapatával közös együttműködés és a rendhagyó osztályfőnöki órák sora egy újabb állomás, ahol a mozgalom aktív párbeszédet alakíthat ki az érintett korosztállyal a témában.

Hartung Attila filmjének fiatal főszereplői olyan helyzetekbe keverednek, amik nemcsak a mindennapok látleletét adják át a nézőknek, hanem súlyos és komoly kérdéseket is felvetnek a digitális technológia, az emberi kapcsolatok, a felelősség és a következmények tekintetében.

“A rendhagyó osztályfőnöki órán résztvevő diákok nyitottak voltak, izgalmas beszélgetések alakultak ki köztük és a film szereplői között. Itt három generáció találkozott, a gimnazisták, a film szereplői, akik pár évvel idősebbek, és mi. Egyértelművé vált, hogy vannak problémák, amit minden generáció máshogy fogalmaznak meg, máshogy él át, de az összegzés azt bizonyítja, hogy az online bántalmazás mindenkinek ugyanúgy fáj, mindenkit ugyanúgy érint.” – fejtette ki Villányi Gergő, a foglalkozásokat vezető pszichológus.

Szántó Mónika, a mozgalom egyik alapítója elárulta, azzal, hogy két éve kimondták, mobil off, látszólag szembementek minden jelenlegi trenddel, pedig a digitalizáció helyes mederbe terelése sohasem volt annyira aktuális téma, mint most. “Nem vagyok technológiaellenes, sőt, imádom, hogy egy világkönyvtár elfér a zsebemben, de fontos, hogy a klasszikus emberi kapcsolatok fontosságát se tévesszük szem elől. Számomra ez a mozgalom egyfajta küldetés, ami ráébresztett arra, hogy az egyéni példamutatásnak mekkora szerepe van. Anyaként szeretném megvédeni a gyermekeimet és törekedni arra, hogy a közösség erejével együtt őrizzük meg alapvető emberi értékeinket.”fűzte hozzá az alapító.

A #kikapcs – Mobil OFF, Élmény ON mozgalom a rendhagyó osztályfőnöki órák mellett továbbra is számos közösségi eseményen képviseli magát, és negyedévente ingyenes, nyomtatott kiadvánnyal jelentkezik.
( onBRANDS )