DIZÁJNER OKOSCSERÉP

A Telenor legújabb projektje a párok közötti figyelmesebb kommunikációt segíti.

Eközben egy dizájn tárggyal gyarapszik az otthon. A LovePlant okoscserép egy kihívás keretében 30 napon át ad apró feladatokat a párnak egy mobilalkalmazás segítségével, a kihívások sikeres teljesítésével pedig az applikáció automatikusan megöntözi a növényt – ezzel táplálva azt, és a kapcsolatot is.

A LovePlant ötletét a Flying Objects, a kétszeres Red Dot és iF design-díjas dizájn stúdió csapata öntötte formába. „Amikor formatervezőként bekapcsolódtunk a munkába, a technológiai tartalom már lényegében adott volt. Ezt finomítva, és a teches belsőt, illetve a humánus külsőt összeillesztve alakult ki a formaterv.” – mondja Húnfalvi András, a Flying Objects társalapítója.

A formatervező csapat célja egy olyan dizájn tárgy megalkotása volt, ami bármely nappaliban jól mutat, nem uralja a teret és a növény kényelmét is biztosítja. Így született meg egy mikro üvegház ötlete, amiben nyomon követhetjük a növény gyarapodását.

„A formatervezés arról szól, hogy egy üzenetet hogyan fogalmazunk meg egy tárgyon keresztül. Erre tökéletes példa a LovePlant. Az üveg és a fafurnér használata, a nyugodt, geometrikus formák humánussá teszik a technológiai tartalmat. A felhasználóban valószínűleg nem is tudatosulnak ezek a részletmegoldások, de összhatásban sokat számít.” teszi hozzá András.

Az okoscserép mobilinternet segítségével, IoT felhőn keresztül kommunikál a mobilapplikációval.

A rendszer ezen keresztül monitorozza a LovePlant eszköz állapotát, szabályozza a fényt és az öntözést. Az eszköz egy szenzorokkal ellátott öntözőrendszerrel rendelkezik, amely az applikáción keresztül jelez a tartály vízszintjének állapotáról. A növény akkor kapja meg a megfelelő mennyiségű vizet, ha a napi kihívását a pár mindkét tagja elvégezte. Melegfehér színhőmérsékletű LED-izzók biztosítják a fényt, melyek a növény számára ideális környezetet teremtenek a növekedéshez. Az izzók reggel 7-től este 7-ig világítanak, így biztosítanak megfelelő fénymennyiséget akár sötét lakásban is.

A LovePlant azonban nem csak egy mutatós dizájn elem,

küldetése is van.

A Telenor február 14-től futó kampányának célja a társadalom perspektívaváltása a digitális kommunikáció negatív hatásával kapcsolatban. Hiszen

nem szükségszerű, hogy a telefon elidegenítő eszköz legyen,

a kapcsolat katalizátora is lehet, ha a digitális kommunikációt nem csupán a napi bevásárlólista megosztására és a családi logisztika intézésére használjuk.

A projekt keretében párok jelentkezését várják, akik közül a 40 kiválasztott egy-egy LovePlant okosnövényt kap a hozzá tartozó mobilapplikációval.

A pár közös felelőssége a növény, hiszen az okoscserép csak akkor öntözi azt meg, ha mindketten sikeresen teljesítik az aznapi megmérettetéseket. Amennyiben a pár a kihívás bármely szakaszában 1 hétig nem gondoskodik a növényről, az applikáció számos figyelmeztetést követően automatikus locsolásra kapcsol, így védve a növényt a kiszáradástól. A 30 napon át tartó kihívások sorában szerepel többek között pozitív visszajelzés, érzelmek verbális kifejezése, közös élmény felidézése, apró meglepetés és közös program szervezése is. A játékos kihívások éppúgy hasznára válhatnak egy friss szerelmespárnak, mint egy gyermekes házaspárnak, hiszen a kommunikáció alapvető feltétele egy harmonikus, boldog párkapcsolatnak – ennek megteremtésében segít a LovePlant.

A LovePlant kihívásra február 28-án, 10 óráig várják a jelentkező párokat.
( onBRANDS )