A WELL PR AZ AUCHAN MAGYARORSZÁG KOMMUNIKÁCIÓS ÜGYNÖKSÉGE

A francia Auchan huszonkét éve van jelen Magyarországon.

Az Auchan jelenleg tizenkilenc hipermarkettel, két superstore-ral, három szupermarkettel, valamint tizennyolc, parkolók mellett üzemelő benzinkúttal rendelkezik, három éve pedig webshopot is üzemeltet.

Az Auchan tavaly év végén írta ki tenderét teljeskörű PR és kommunikációs szolgálatásokra,

amelynek egyik hangsúlyos elemeként a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása iránti elkötelezettségét jelölte meg. A március elején induló együttműködést azonban felülírták a külső események, és az ügynökség azonnal egy erős belső és corporate kommunikációval, valamint egy lehetséges krízishelyzetre való felkészülésben segítette és segíti azóta is az Auchan kommunikációs munkáját.

„Az együttműködésünk a Well PR-ral úgy kezdődött, hogy a szokásos onbording terv és bemutatkozások helyett a járványhelyzet miatt gyakorlatilag rögtön a mélyvízbe dobtuk az ügynökséget. Az elmúlt hetek megfeszített tempójú és nehezített körülmények között zajló közös munkája gyorsan beigazolta, hogy jól tudunk együtt dolgozni.” – mondta Varga-Futó Ildikó, az Auchan Magyarország kommunikációs és CSR igazgatója.

„Büszkék vagyunk arra, hogy az Auchan minket választott, a kereskedelmi szektorból szerzett ügynökségi tapasztalatunkra alapozva már nagyon vártuk az együttműködés. Az élet azonban mást hozott, egy mindannyiunk számára teljesen új helyzetben dolgozunk, ahol az Auchan dolgozók és vásárlók biztonsága, a hazai lakosság ellátásának folyamatos biztosítása, a felvásárlási láz kezelése, a percről percre változó helyzetre való gyors reagálás lett a legfontosabb kommunikációs feladatunk. Erre a soha nem látott szituációra kell most adaptálnunk a PR területén szerzett szakértelmünket.” – tette hozzá Bede Márta, a Well PR ügyvezető igazgatója.
( onBRANDS )