SOHA NEM LÁTOTT ÁTRENDEZŐDÉSEK

A koronavírus korlátozások hatással vannak valamennyi kiskereskedelmi piacra.

A távolkeleti gyárak év eleji bezárása hiányt okozott a műszaki elektronikai termékek disztribúciójában, ami jelentős áremelkedést okozott már februárban. Hatalmas mennyiségi visszaesés volt kimutatható Európa szerte, melynek hatására a jelentős ár-reakció tovább lassította a keresletet.

A vírus első gócpontjának számító Kínában január közepétől február végéig közel 70 százalékos visszaesés volt mérhető a tradicionális kiskereskedelemben, míg az online értékesítés stagnált, viszont a notebook piac 50 százalékot tudott nőni az előző év azonos időszakához képest. A notebookon kívül még az okostelefonok tudtak online 4 százalékos
növekedést elérni az eladott darabszámok tekintetében.

Európában a 10. hét végéig, azaz március 8-ig a kiskereskedelmi értékesítés a megszokott ütemben zajlott. Az ezt követő héten kezdett el minden nagyobb európai ország szigorúbb intézkedéseket bevezetni. A kijárási korlátozások a 11-13. héttel kezdődtek, azaz március 9 és 23 között. Ennek következtében minden országban a műszaki elektronikai termékek kiskereskedelmi forgalma jelentősen (20-60 százalékkel) csökkent. A nagy piacok közül Németországban volt a legkisebb a visszaesés, viszont Franciaországban, Spanyolországban és Olaszországban 60 százalék körüli visszaesés is tapasztalható volt.

Hazánkban az iskolabezárások után a kiemelt termékcsoportok 12 százalékot estek, majd a 13. héten (március 24-től) további 18 százalékot az előző héthez képest. Tehát a tendencia nálunk is hasonló a nyugat-európai országokhoz képest, viszont a visszaesés mértéke nem volt olyan drasztikus egyik hétről a másikra, – legalábbis március végig.

Magyarországon is megnőtt az online értékesítés jelentősége, mivel sok kiskereskedelmi egység bezárta boltjait, illetve akik nem, azok a nyitvatartási idő megváltozása, illetve a megváltozott élethelyzet miatt folyamatosan próbálják az online térben a kiesett forgalmat kompenzálni. A digitális oktatás, valamint az otthoni munkavégzés lehetővé tétele miatt a legjobban a notebookok, valamint a játékkonzolok értékesítése ugrott meg nálunk. A notebookok értékesítése három hét alatt (március 9-30-ig) az átlagos heti eladás ötszörösét produkálta. Tehát annyi készüléket adtak el a három hét alatt, mint amennyit 8 hét-, azaz közel két hónap alatt szoktak értékesíteni. E két termékcsoport mellett a 12. héten még a hűtőgépek és a hajnyírók értékesítése tudott növekedni az előző héthez képest. A hűtőgépek valószínűleg az élelmiszer felhalmozás miatt, a hajnyírók pedig a bezárt fodrászatok miatt. A mosógépek piaca is már csak online tudott nőni, a bolti forgalom stagnált. Az idei évben a televíziók értékesítésének megugrását vártuk a GfK-nál az EB, illetve az Olimpia miatt. Ez a termék a szórakoztató elektronika mozgatórugója, és mivel mindkét sportesemény elmarad a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében, így a fogyasztók minden bizonnyal elhalasztják vásárlásaikat is karácsonyra, vagy a következő évre.

„Kínában a műszaki elektronikai piac a január eleji állapotához képest a pandémia normalizálódása (két és fél hónap) után a piaci szint 77 százalékára állt vissza. Mindezek ellenére azt gondoljuk, hogy Kína nem fogja elérni a 2019-es értékesítési szintet. A visszaesés valószínűleg egy számjegyű lesz. Úgy vélem, hogy ez igaz lesz az európai piacokra is, bár a mértéke országonként eltérő lesz. Magyarországon, ahol a 2019-es évben a háztartási nagygépek csereprogramjai, továbbá az új építések hajtották a piacot, nehéz helyzetben vannak mind a gyártók, mind a kereskedők. A kialakult helyzetben szinte lehetetlen lesz az év második felében visszahozni a most kieső mennyiségeket, mivel a fogyasztói bizalom nagyon alacsony szinten van egész Európában. Ebben az évben különösen fontos lesz a heti szintű információ, a jó készletgazdálkodás, valamint az online jelenlét.” – egészített ki a közleményt Sztupár Andrea, a GfK Hungária kereskedelmi igazgatója.
( onBRANDS )