DIGITÁLISAN ÉS FENNTARTHATÓAN A TÁRSADALOMÉRT

A társadalmi felelősségvállalásnak ebben a bizonytalan időszakban még kiemeltebb szerepe lehet.

Az aktuális társadalmi igényekre reagálás, illetve az előremutató digitális megoldások és innovatív programok nyújthatnak hatékony segítséget a vírusjárvány idején és hosszú távon is – hívja fel a figyelmet a K&H.

„A mostani vírusjárvány is rávilágított, hogy a veszélyhelyzetek megoldásában nemcsak az államnak kell szerepet vállalnia, hanem a vállalatoknak is. Jól mutatja ezt az a május elsején indult kampányunk is, amellyel a K&H nemcsak a járványbiztos pénzkezelést és a digitális banki megoldások használatát segíti, hanem az ügyfelekkel közösen akár 50 millió forint értékben támogatja a magyar egészségügyet. Mindezen törekvésünkkel ügyfeleink pénzügyi igényeit helyezzük a középpontba, akik továbbra is számítanak ránk az álmaik megvalósításában és védelmében. Velük közösen, előre gondolkodva segítünk építeni az egyének és a családok életét, anyagi biztonságát és növekedését, a társadalom fejlődését és valósítjuk meg a fenntartható növekedést.” – nyilatkozta Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója.

Habár a vírusjárvány jó példa arra, hogy egy nagy és nemes cél érdekében szinte pillanatok alatt tömegek mozgósíthatók, mégis

a hosszú távú tervezhetőség az, ami elsősorban erősíti a társadalom erejét.

Az egészséges életmód támogatójaként a K&H gyógyvarázs program az elmúlt 16 évben 473 alkalommal összesen 681 millió forint értékben támogatta a hazai gyermekegészségügyet. A 2003 óta megrendezett futó és kerékpáros napokkal, valamint tóátúszásokkal programjai több mint 260 ezer embert mozgattak meg. A K&H mozdulj! paralimpiai kártyaprogram elmúlt 13 évében pedig 23 parasportoló és 5 segítő részesült összesen 23 millió forint értékű ösztöndíjban.

Egy társadalmilag felelős kezdeményezés akkor jelent igazán nagy segítséget, ha innovatív és digitális megoldásoknak köszönhetően egyszerűbb és hatékonyabb szolgáltatásokat nyújt.  Ma már a K&H lakossági ügyfelek közel 90 százaléka rendelkezik biometrikus profillal, ami 1,7 millió dokumentum elektronikus aláírását tette lehetővé az elmúlt évben – időt, energiát és papírt spórolva ezzel. A fiókok 60 százaléka automatizált készpénzszolgáltatásokat kínál, a teljesen digitális személyi kölcsönök harmada pedig mindössze 5 percen belül folyósításra kerül. Mindezek a digitális megoldások nemcsak hosszú távon jelentősek, hanem a jelenlegi körülmények között is komoly segítséget nyújtanak a pénzügyek vírusbiztos, online intézésében.
( onBRANDS )