INGYEN SÖR ÉS TANÁCSADÁS

Az újranyitó vendéglátóhelyeket segíti a Dreher.

3000 vendéglátóhelynek kész segíteni egy-egy ingyen hordó sörrel a Dreher Sörgyárak.

Az akció célja, hogy a veszélyhelyzet miatt nehéz helyzetbe került vendéglátóegységek a lehető legnagyobb eséllyel tudjanak talpra állni. Az újranyitást támogatva a sörgyár szakemberei tájékoztató kiadványokkal és oktatással segítik a sörcsapok szakszerű és higiénikus használatát.

„Számos partnerünknél láttuk az elmúlt hetekben, hogy milyen súlyos veszteséggel járt a koronavírus miatti zárva tartás. Ebben az időszakban a fel nem használt sörök visszavásárlásával és szakmai tanácsadással igyekeztünk segíteni nekik. Most, a sikeres újranyitás érdekében úgy látjuk, hogy a tájékoztató kiadványaink és szakértőink segítsége mellett az ingyen sör felajánlásával segíthetjük őket leginkább abban, hogy mihamarabb visszanyerjék fogyasztóikat és a hazai vendéglátás ismét a minőségi, együtt töltött időről szólhasson.” – mondta Gyovai Györgyi, a Dreher Sörgyárak értékesítési igazgatója.

Az országos kezdeményezésben egy korsó, a promócióban résztvevő sör vásárlása mellé ingyen jár a vásárolt sörtől függően egy pohár Dreher, Kőbányai vagy Arany Ászok márkából a vendégeknek. A vállalat emellett ingyen biztosítja a sörcsapok szakszerű használatához szükséges tanácsadást és műszaki támogatást, valamint a vendégtérben elhelyezhető Covid-19 információs plakátokat.
( onBRANDS )