ÚJSÁGÍRÓ-SZERKESZTŐ KÉPZÉST INDÍT SZEPTEMBERTŐL A KÖZMÉDIA ÉS A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM

A hallgatók átfogó elméleti és gyakorlati képzésen sajátíthatják el a közszolgálati újságírás és a szerkesztés ismereteit.

A hallgatók később pedig a közmédia gyakornoki programjában is részt vehetnek – közölte az MTVA Sajtóosztálya.

A szeptemberben induló szakirányú médiaképzésre már lehet jelentkezni, a határidő augusztus 1.

A közlemény szerint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közös képzésének célja felkészíteni a szükséges szakmai ismeretekre a jövő újságíróit, akik később a hazai médiában különböző területeken találhatnak munkalehetőséget.

A szeptemberben induló szak a médiával kapcsolatos elméleti ismeretek mellett nagy hangsúlyt fektet a gyakorlati képzésre is.

A közlemény idézi Dobos Menyhértet, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatóját, aki szerint örömmel és nagy várakozással indítják útjára a közszolgálati média-újságíró és szerkesztő szakot a NKE-n. Céljuk, hogy megtalálják azokat az elsősorban a közszolgálati média iránt érdeklődő fiatal tehetségeket, akik az újságírók, szerkesztők újabb nemzedékeként nem csupán elméleti, de gyakorlati tudást is elsajátíthatnak, később pedig bekapcsolódhatnak a gyakornoki programokba, amelyek végén a legjobbak számára állást is ajánlanak.

Mint írták, a két féléves képzés gyakorlatorientáltságát mutatja, hogy az órák jelentős része (vágás, operatőri- és adásrendezői ismeretek, video- és hangtechnikai képzések) az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató Zrt. által biztosított helyszíneken, eszközökkel és  tapasztalt szakembereinek közreműködésével valósul meg.

Bartóki-Gönczy Balázs adjunktus, a szakirány felelőse hozzátette: olyan értékeket kívánnak képviselni az új szakirányú továbbképzésén, mint a tények tisztelete és az információk összegyűjtése, a tájékozott polgárok számának növelése és a demokratikus nyilvánosság érdekeinek védelme.

A levelező rendszerű képzés tematikájában a közszolgálati és kereskedelmi média szerepének elméleti és gyakorlati kérdései, a média működésével kapcsolatos alapvető jogi ismeretek, a társadalmi kommunikáció, valamint szociálpszichológia tárgyak is szerepelnek, de kiemelt hangsúlyt kapnak az olyan gyakorlati tárgyak, mint a hang- és videotechnika, a műsorszerkesztés és -rendezés, a vágási és az operatőri ismeretek is, valamint az olyan készségfejlesztő tárgyak, mint beszédtechnika, érvelés- és írástechnika, valamint a vezetői kommunikáció.

A képzéssel kapcsolatos információk ITT érhetők el.
( onBRANDS – MTI )