A GLOBÁLIS TÚLLÖVÉS NAPJA

2020-ban a globális túllövés, azaz az emberi túlfogyasztás napja augusztus 22.

Ez az a nap, amikor az emberiség igénye az elérhető természeti erőforrásokra meghaladja a Földünk által újratermelni képes készletet. Ez a dátum 2019-ben július 29. volt, tehát a COVID-19 világjárvány több mint 3 héttel „segített” kitolni ezt. A gazdasági rendszerek újraindítása egyedülálló lehetőséget kínál az országoknak, hogy egy élhetőbb jövőt teremtsünk.

Magyarországon a túllövés napja 2020-ban június 14-re esett.

A túllövés napját a Global Footprint Network (GFN) nevű nemzetközi kutató szervezet számolja ki évről évre, összehasonlítva a Föld adott évre vonatkozó biokapacitását az emberiség ökológiai lábnyomával. A 2020-as év a COVID-19-es járványból adódóan más, mint az előzőek voltak, ezért a GFN szakértők a legmegbízhatóbb adatokkal és a legésszerűbb feltételezésekkel elemezték a kialakult helyzetet.

A kutatócsoport ezek alapján 9.3%-os globális ökológiai lábnyom csökkenést határozott meg az előző év azonos időszakához képest. Ennek fő okai a karbonlábnyom 14.5%-os, illetve az erdők kitermelésének 8.4%-os csökkenése voltak 2019-hez képest. A világjárvány jelentős hatással volt az élelmiszerláncra is, ami egyrészt növelte a hulladék mennyiségét, másrészt tovább rontotta az alul táplált, alacsony jövedelmű népesség helyzetét. Mindezek alapján a GFN szakértői azt a következtetést vonták le, hogy az emberiség élelmiszerlábnyoma nem változott.

A #Move the Date kampány olyan megoldásokat javasol, amellyel a túllövés napja későbbre tolható.

Fő területek: városok, energia, élelmiszer, népesség és bolygó. Néhány példa, amivel segíthetünk:

  • ha karbonlábnyomunkat 50%-kal csökkentenénk, 93 napot nyernénk
  • ha az élelmiszer hulladék mennyiségét globálisan 50%-kal csökkentjük, az 13 nappal tolná ki a túllövés napját
  • ha autós közlekedésünket 50%-kal csökkentjük, és ennek egyharmadát közösségi közlekedéssel, a fennmaradó részét pedig gyalog és kerékpárral oldjuk meg, az újabb 13 nappal tolná ki ezt a dátumot
  • ha húsfogyasztásunkat 50%-kal mérsékelnénk, és ezt növényi élelmiszerekkel pótolnánk, az további 17 nappal tolná ki a napot.

Ha minden évben 5 nappal ki tudnánk tolni ezt a dátumot, 2050-re elérhetnénk, hogy az emberiség kevesebb, mint egy Föld erőforrásait használja fel évente.

A globális túllövés az 1970-es években kezdődött.

Az azóta eltelt időben 18 Föld-évnek megfelelő „adósságot” halmoztunk fel. Más szavakkal, ha feltételezzük, hogy a folyamat visszafordítható, 18 évbe telne, amíg bolygónk regenerálódna a természeti erőforrások túlhasználásából. A GFN honlapján fellelhető megoldások azt tükrözik, hogy igenis élhetünk egy Föld erőforrásaiból.

A GFN honlapján mindenki saját maga is kiszámolhatja az általa hagyott lábnyomot. A kalkulátor ITT érhető el.

Megoldások a túllövés napjának kitolására ITT az interaktív térképen is elérhető.
( onBRANDS )