A WELL PR-REL DOLGOZIK A NEW ERA GENETICS

A New Era Genetics magzati diagnosztikai szolgáltatásokat nyújtó vállalat.

A New Era Genetics mára több mint száz tagot számláló országos hálózatot alakított ki. Nyár elején indult az együttműködés a Well PR-rel, a PR megbízás kiemelt eleme a sajtókommunikáció és a social média felületek kezelése.

„Nagyon lelkesek lettünk, amikor a New Era Genetics tevékenységét közelebbről is megismertük. Három hónappal ezelőtt indult az együttműködésünk, és azóta minden egyes új feladat kapcsán érdeklődéssel és csodálattal figyeljük, hogy milyen eredményekre képes napjainkban a magzati diagnosztika. Számunkra pedig izgalmas kihívást jelent, hogy ezt az információt, milyen formában és eszközökkel nyújtjuk át a gyermeket váró vagy éppen gyermekvállalásra készülő pároknak.” – mondta el Bede Márta, a Well PR ügyvezetője.

A New Era Genetics 2013-ban PrenaTest néven elsőként vezette be Magyar­országon az anyai vérben keringő magzati DNS vizsgálatára épülő ún. non-invazív prenatális tesztelést, 2020 januárjában pedig elsőként nyitotta meg hazai non-invazív prenatális genetikai laboratóriumot. Idén augusztustól új szolgáltatással, az ORIGIN hordozóság szűréssel bővült a cég portfóliója.

„Olyan csapatot kerestünk, aki dinamizmust, megújulást hoz eddigi kommunikációs munkánkba. Ez utóbbi nagyon fontos, hiszen – ahogy a genetika fejlődik – szolgáltatási portfóliónk is folyamatosan bővül. Közeljövőben induló genetikai vizsgálatainkat már nemcsak a gyermekvállalásra készülőknek, hanem jóval szélesebb körnek, egészségtudatos embereknek kínáljuk, és nagyon fontos, hogy ezen lehetőségekről szóló információ el is jusson az érintettekhez.”- mondta el Merhala Zoltán, a New Era Genetics ügyvezető igazgatója.
( onBRANDS )