A KREATÍV IPAR PÉLDÁT MUTAT A FENNTARTHATÓ GAZDASÁG MEGTEREMTÉSÉHEZ

A kulturális és kreatív ipar európai szinten már kiemelkedő húzóágazat.

A megfelelően tervezett, gazdaságba visszaforgatható termékek globálisan akár évi 1 trillió dollárnyi megtakarítást is jelenthetnek a piaci szereplők számára – derült ki a Budapest Design Week körforgásos gazdaság témájú szakmai eseményein. A kreatív iparág EU-s szinten 535,9 milliárd euró forgalmat generál és 7,1 millió munkahelyet biztosít, Magyarországon pedig a szellemitulajdon-intenzív ágazatok mind a munkahelyek számában, mind GDP-arányosan az EU-átlag felett teljesítenek.

A hibrid Budapest Design Week idei témája a körforgásos gazdaság volt. A tíznapos rendezvény előadói több aspektusból mutatták be a design, körforgásos gazdaság és innováció mindennapi életünkre és a gazdaságra gyakorolt hatását – kutatások, irányelvek és jó gyakorlatok révén egyaránt. Az eseménysorozat szervezője idén is a hazai kreatíviparban központi szerepet ellátó Magyar Formatervezési Tanács, védnöke és finanszírozója pedig a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala volt. A két szervezet elnöke, Pomázi Gyula a rendezvény kapcsán a tervezők társadalmi felelősségét hangsúlyozta.

“A hazai vállalkozások érettségét mutatja, hogy évről évre nő azon kreatív ipari szereplők száma, akik zöld design innovációkat hoznak létre, vagy designvállalkozásuk működtetésében mind tervezői, mind gyártási szempontból kiemelt szerepet kap a fenntarthatóság értékrendszere. Ebben az SZTNH széleskörű szolgáltatásokkal, információs pontok fenntartásával és ingyenes szaktanácsadással és szemináriumokkal segíti a vállalkozások munkáját.” jelezte Pomázi Gyula.

A jelenleg domináns lineáris termelési modell következtében

a termékgyártás során felhasznált anyagoknak 99 százaléka hulladékként végzi fél évvel az értékesítés után

– miközben a Föld nyersanyagainak 20 százaléka 50 éven belül ki fog fogyni – hangsúlyozta Márta Irén, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért igazgatója a Budapest Design Week keretében megjelent, körforgásos gazdaság témájú videójában.  A PwC 2018-as „Ha a kör bezárul – a körforgásos gazdaság jelentősége és lehetőségei” című elemzésében az áll, ezeknek a hulladékoknak a természetbe és a termelésbe való visszaforgatása akár 4500 milliárd dolláros üzleti lehetőséget is jelenthet a gazdasági szereplők számára 2030-ig.

„A körforgásos gazdaság legfontosabb eleme, hogy megvizsgáljuk, a termékre, szolgáltatásra valóban szükség van-e. Következő lépés, hogy olyan terméket tervezünk-e gyártani, ami hosszú élettartamú, emellett azt is fontos átgondolni, mi lesz ezzel a termékkel, ha már nem szeretnék tovább használni, fel lehet-e újítani, bizonyos részét úgy módosítani, hogy egy korszerűbb terméket kapjunk. Ez mind a design feladata.”  – hívta fel a figyelmet Márta Irén.

Az Európai Bizottság idén márciusban bejelentett cselekvési terve is a körforgásos gazdaság megvalósítására törekszik. Az elképzelés magában foglalja a csomagolási hulladék 70 százalékos újrahasznosítását és a hulladékok 10 százalék alá szorítását 2030-ra. A körforgásos gazdaságra való átállás 2030-ra 0,5 százalékkal növelheti az EU GDP-jét, mintegy 700 000 új munkahelyet teremtve. Ezekben a lépésekben pedig

óriási szerepe van a nemzetközi és hazai kreatív iparnak.

A magyar kreatív szektor következő évtizedét határozza meg az a stratégia, amely a jövőben az ágazati szereplők számára lehetővé teszi az exportkapacitás fejlesztését és a kreatív ipar mérési rendszerének kidolgozását. A stratégia megalkotása kapcsán Pomázi Gyula kiemelte: minden lehetséges eszközzel segítenünk kell a kreatív vállalkozásokat, hogy sikeresebbek lehessenek mind a hazai, mind a nemzetközi piacon. A stratégiánkban lényeges szempont, hogy a Magyarországon született tudást úgy támogassuk, hogy az gazdaságélénkítő szerepet tölthessen be.

A kulturális és kreatív ipar európai szinten már kiemelkedő húzóágazat,

melynek kulcsszerepét a cirkuláris gazdaság előmozdításában kutatások is alátámasztják. Az EY 2014-es európai kreatív ipart elemző tanulmánya szerint a terület 535,9 milliárd euró forgalom és 7,1 millió munkahely mellett erős növekedési és befolyási potenciált mutat. A McKinsey 2018-as jelentéséből kiderül, hogy a designorientált vállalatok a piaci átlagos 3-6 százalékos bevételnövekedés helyett akár a tíz százalékot is képesek elérni. Az Egyesült Királyságban végzett kutatások kimutatták, hogy a design nem csak a nyereséget növeli, hanem pozitív hatással van a forgalomra és az exporttevékenységekre is.

A lineárisról cirkuláris termelésre való átállást már több hazai cég is megkezdte – a Nestlé Hungária például vállalja, hogy 2025-ig minden csomagolóanyaguk újrahasznosíthatóvá válik, de hasonlóan jó példákként állnak előttünk a Platio napelemmel működő burkolatai, a Cycle Bio környezettudatos tisztítószerei, vagy a Folprint Zöldnyomda egyedi fenntartható nyomdatechnikai megoldásai. A fenti kezdeményezésekben kulcsszerepet játszik a kreatív ipar – hiszen a körforgásos modellek alapelemei a hulladéktermelés minimalizálása, a korlátozott mennyiségben elérhető erőforrások hatékonyabb felhasználása és a termékek életciklusának meghosszabbítása – ezek mind a körforgásos design szemléletre vezethetőek vissza.

Ha viszont a szellemi tulajdonhoz kötődő munkahelyeket tekintjük, Magyarország az EU-s átlag fölött áll: a szellemitulajdon-intenzív ágazatok a munkahelyek 30,8%-át teszik ki, az európai 29,2%-hoz képest. Ezek a munkahelyek a GDP majdnem felét, 48,2%-át termelik – míg az EU-ban csak 44,8% ugyanez a mutató, derül ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatal legfrissebb statisztikáiból.
( onBRANDS )