LEGYEN MINDEN OTTHON BIZTONSÁGOS HELY

Ezt mondja az IKEA és a NANE közös kampánya.

Az IKEA Magyarország és a Nők a Nőkért az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) közösen hívja fel a figyelmet a családon belüli erőszak kérdésére, amely sokszor ugyan láthatatlan, de nagyon is valóságos probléma. A kétéves együttműködés részeként november 25-én a Nők Elleni Erőszak Megszüntetésének Világnapján összefogva hangsúlyozzák:

az otthonnak biztonságos helynek kell lennie mindenki számára.

Az Európai Alapjogi Ügynökség reprezentatív kutatása szerint körülbelül minden ötödik felnőtt nőnek volt vagy lesz élete során legalább egy olyan párkapcsolata, melyben rendszeresen éri testi erőszak. Jelenleg is több mint 200 000 nő él Magyarországon fizikailag bántalmazó kapcsolatban, vagy épp abból próbál kiszabadulni. Mindeközben a koronavírus-járvány a szokásosnál is nehezebb helyzetbe hozta a családon belüli erőszak áldozatait:

hazánkban tavasszal a segélyvonalakra beérkezett hívások száma 50%-kal megnövekedett.

Ezeket az elrettentő adatok látva döntött úgy az IKEA, hogy összefogva a Nők a Nőkért az Erőszak Ellen Egyesülettel (NANE), közösen áll ki a családon belüli erőszak ellen.

Az „Egy biztonságos otthonért” című kampány kétéves vállalásának első szakasza most novemberben zajlik, hiszen november 25. a Nők Elleni Erőszak Megszüntetésének Világnapja. Ennek apropóján az IKEA ebben a hónapban kiemelten foglalkozik a témával, így a vásárlók számos felületen találkozhatnak a kampány elemeivel. Elsőként debütált a kampány kisfilmje, mely azóta bejárta a közösségi hálókat.

Majd az indulás utáni első hétvégén, november 12. és 15. között az Örs vezér téri áruházban egy interaktív áruházi fallal találkozhattak a vásárlók. Az installáció közelében a családon belüli erőszak különböző formáinak megfelelő hanghatások voltak hallhatók, a vásárlóknak pedig lehetőségük volt felvenni a falhoz rögzített telefont, és így demonstrálni fellépésüket a jelenséggel szemben. A falon többek között az arra vonatkozó információkat is megtalálhatták, hogy hogyan tudnak segíteni, amennyiben potenciális áldozattal találkoznak. Emellett egész novemberben mindhárom magyarországi áruház bemutatóterében található valamennyi fürdőszobában és a fürdőszoba osztályokon speciális tükörfóliákkal is találkozhatnak a vásárlók.

Munkáltatóként az IKEA a bajbajutott munkatársait is igyekszik segíteni,

így akik nehéz élethelyzetben vannak, bármikor, szinte bármilyen krízishelyzet esetén igénybe vehetik a 7/24 órás HELPLINE szolgáltatást, amely pszichológiai és jogi segítségnyújtásra is kiterjed.

A NANE továbbá november 25. és december 10. között szervezőként vesz részt a hazai 16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen nemzetközi kampányban. Ennek céljai azonosak az IKEA célkitűzéseivel: civil szervezetek és magánszemélyek egy olyan összefogása, amely többek között törekszik felhívni a nyilvánosság figyelmét, és tájékoztatást nyújtani a nők elleni erőszakról.
( onBRANDS )