MEGÚJUL A BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM ARCULATA

Többfordulós versenyeztetés során választotta ki a Corvinus Egyetem a nyertes tervező csapatot.

Az új arculat első elemei már november közepén megjelennek az egyetemi külső és belső kommunikációban, többek között az intézmény social média és online felületein.

Száz éves a közgazdász képzés Magyarországon. Az évforduló kapcsán még inkább aktuális a

hagyománytisztelet és megújulás

párosáról beszélni. Hazánk piacvezető gazdasági- és üzleti egyetemén, a Budapesti Corvinus Egyetemen tavaly indult a megújulás folyamata, amelynek célja a versenyképesség növelése mellett az európai és nemzetközi rangsorokban való előrelépés.

A megújulás tartalmi folyamatát, stratégiáját követi az intézmény most megújult arculata is.  A teljes arculati rendszer – mind szín- és formavilágában, mind pedig tipográfiájában – a hitelesség, professzionalizmus, időtállóság elvárásainak felel meg, emellett illeszkedik a nagy nyugati egyetemek vizuális trendjeihez, és egyértelműen definiálja az egyetem oktatási intézmény mivoltát is.

„Egyetemünk számára kiemelt fontosságú a diákság és az üzleti, gazdasági élet felé való kommunikáció. Az új arculatot is úgy terveztük meg, hogy e kettősségre maximálisan alkalmas legyen. A kék-arany kombinációja hitelesen tükrözi az üzleti élet által elvárt letisztultságot, tudást, hitelességet, míg a másodlagos arculati elemek és az ezekhez párosuló színek azt a dinamizmust, lendületet és játékosságot adják vissza, amit a fiatal generáció elvár.” – fogalmazott Apáti-Tóth Kata, a BCE kommunikációs vezetője.

Az arculatváltás folyamata 2020 nyarán kezdődött. Több körös versenyeztetési eljárásban választotta ki az egyetem a nyertes koncepciót. A döntési folyamatban az egyetem elnöke és rektora mellett intézetvezetők és a Corvinus kommunikációs és marketing szakemberei is részt vettek. A győztes arculati koncepciót a Salt Communications készítette. A vizuális rendszer központi eleme a csőrében arany gyűrűt tartó holló, mely hazánk egyik legsikeresebb uralkodójának, Hunyadi Mátyásnak címerállata.

„Koncepciónkban a gyűrű a tudás, a kiművelt ember hatalmának szimbóluma, ennek megszerzését kínálja a holló a hallgatóknak. Ehhez elszántság, kitartás és komoly szellemi munka szükséges. Elnyerni és birtokolni pedig annyit tesz: a tudást értékké, a keresést elköteleződéssé tudjuk formálni. Az alattvalóból lett uralkodó pedig azt üzeni: mindenki feljuthat a megszerzett tudással a csúcsra.” – foglalta össze a koncepció lényegét Nagy István, a Salt Communications kreatív igazgatója.

A tervező csapat vezetői és hallgatói interjúk, valamint több mint 30 hazai középiskola bevonásával készült márkakutatás eredményeire alapozva dolgozta ki koncepcióját. A teljes tervezési folyamat az egyetem szakembereivel együttműködésében zajlott.
( onBRANDS )