INFLUENCEREK SEGÍTENEK A GLS FELHÍVÁSÁRA

A koronavírus járvány miatt nagyon sok család megélhetése került veszélybe.

A rászorulóknak a legapróbb figyelmesség és a legkisebb felajánlás is nagy segítséget jelent. A GLS Hungary Magyarország egyik legnagyobb csomaglogisztikai szolgáltatójaként feladatának tekinti a rászorulók támogatását és arra buzdít, hogy ne csak az ünnepi időszakban, hanem az év bármely napján segítsünk. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével összesen 100 rászoruló családot választott ki az ország egész területéről, akiknek egyenként 50 ezer forint, így összesen 5 millió forint értékű támogatást ad.


A „GLS, szeretet négykeréken” kampányában több ismert ember és influencer is szerepet vállal, így Ördög Nóra és Nánási Pál, Tokár Tamás, Kárpáti Rebeka és Dobó Ági, valamint Weisz Fanni, Takács Nóra és Szilágyi Szilvia is. Az együttműködők közül többen saját felajánlással is támogatták a kampányt, ezzel a GLS által megajándékozott 100 családon túl, további rászoruló embereknek készülhet tartós élelmiszerekből, tisztálkodási és higiéniai termékekből és használati tárgyakból álló adománycsomag.

A kampány során azonban nemcsak a GLS és az ismert együttműködők tudnak segíteni. A kiemelt időszakban, február 10. és 26. között bárki csatlakozhat és segíthet a rászorulókon azzal, hogy a https://adomanyozz.hu/program/gls oldalon tesz felajánlást, vagy az ugyanott jelölt, országosan 72 helyszínen elérhető Máltai gyűjtőpontokra tartós élelmiszerekből álló csomagot visz be.

„Örömmel fogadom, amikor egy cég jó ügy mellé áll, így nem volt kérdés, hogy csatlakozunk a „GLS, szeretet négykeréken” kampányhoz. Fontosnak tartom, hogy ez egy olyan megmozdulás, amiben bárki részt vehet, ráadásul nagyon egyszerűen. Mit kell tenned? Szerezz be tartós élelmiszereket, amelyekkel támogatni szeretnél rászorulókat. Nincs mennyiségi megkötés, bármilyen kis segítség sokat számít. Csak az a fontos, hogy olyan dolgokat adományozz, amelyeket te is szívesen fogyasztanál. Keresd meg a hozzád legközelebb található Máltai Szeretetszolgálat pontot, és vidd be az adományodat hozzájuk” – mondta Ördög Nóra.

„Reményeink szerint az általunk tett felajánlással néhány napra, esetleg hétre kicsit könnyíthetünk 100 család mindennapi gondján és segítségetekkel további családok részére is ’adományozhatunk’ némi megnyugvást a hétköznapokban. Bár illúzióink nincsennek, ez önmagában csak egy rövid távú megoldást jelent számukra, viszont minél többen csatlakoztok a kezdeményezéshez, annál hosszabb időre és annál több rászoruló részére tudjuk ezt a segítséget megadni. Bízunk benne, hogy néhány konzerv, liszt, tészta megvásárlása vagy pár ezer forintnyi adomány nem okoz gondot számotokra, viszont sok felajánlással együttesen már komoly adománymennyiséget állíthatunk össze. Előre is köszönjük Mindenkinek a támogatását!” – Balázs Attila, GLS kelet-európai értékesítési menedzsere.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője, Romhányi Tamás hozzátette, a GLS által felajánlott és az adomanyozz.hu oldalon befolyó összegből készítendő csomagokat a karitatív szervezet olyan családoknak juttatja el, akik a koronavírus járvány miatt nehéz helyzetbe kerültek. „Munkatársaink és önkénteseink ismerik a szervezettel kapcsolatban álló családokat, tudják, hol van a legnagyobb szükség a tartósélelmiszer csomagokra. A Máltai Szeretetszolgálatnál azt valljuk, segíteni csak jól szabad. Ezért a gyűjtés során arra biztatjuk az adományozókat, hogy mielőtt összeállítják az adománycsomagokat, érdeklődjenek a gyűjtőpontokon, hogy mire van a legnagyobb szüksége a támogatandó családoknak. Így lesz valódi segítség adomány.”

A Szeretet négykeréken akció szervezői amellett, hogy száznál több családnak nyújtanak segítséget, az ismert emberek és a média közreműködésével arra is szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a vírus okozta nehéz helyzetben felértékelődik a társadalmi összefogás, még fontosabb, hogy felelősséget érezzünk egymás iránt és szolidaritással forduljunk a nálunk nehezebb körülmények között élők felé.

A „GLS, szeretet négykeréken” kampánya február végéig tart, ezt követően kezdődik a kiszállítás és a tervek szerint március közepéig minden családhoz eljutnak majd a csomagok.
( onBRANDS )