ÚJ FEGYVER A KLÍMAVÁLTOZÁS ELLENI KÜZDELEMBEN

A Fortune 500 listán szereplő cégek mindössze 23 százaléka fogalmazott meg eddig vállalásokat a klímaváltozás megállítása érdekében.

Átfogóbb megközelítést tesz lehetővé a vállalkozások számára a fenntarthatósági céljaik megfogalmazásában és végrehajtásában a Schneider Electric új szolgáltatáscsomagja. A „Climate Change Advisory Service” a társaság által eddig is kínált különböző szolgáltatásokat emeli új szintre. A teljesen integrált megoldás magában foglalja az energiamenedzsmentet, az erőforrás-hatékonyságot, a megújuló forrásból származó energia beszerzését, a szén-dioxid-kibocsátás ellensúlyozását, valamint a mesterséges intelligencia által vezérelt adatgyűjtést és -megosztást.

A 2015-ben elfogadott, majd 2016-ban hatályba lépett párizsi klímaegyezmény és a globális szervezetek ezrei által tett számos vállalás ellenére az iparosodás előtti korszakhoz képest becslések szerint már most is 1,1 Celsius-fokkal emelkedett a globális átlaghőmérséklet, és ha nem történik számottevő változás, akkor nem sikerül tartani az ajánlott 1,5 Celsius-fokos szintet.

Ennek ellenére a Fortune 500 listán szereplő vállalkozások mindössze 23 százaléka tett konkrét, a klímaváltozás megállításával összefüggő, 2030-ig szóló vállalást.

A Schneider Electric új, átfogó tanácsadási szolgáltatása egyben kínálja a „zöld” stratégia megalkotásához és végrehajtásához szükséges eszközöket és a tanácsadói támogatást a kis- és nagyvállalatok számára egyaránt.

A „Climate Change Advisory Service” szolgáltatás keretében többek között dekarbonizációs stratégia megalkotását, mesterségesintelligencia alapú globális adatmenedzsmentet, költségvetés és előrejelzés elkészítését, portfóliókockázat-menedzsmentet, energiahatékonyságnövelési lépések feltárását és megvalósítását, megújuló energiaforrások alkalmazási lehetőségeinek felmérését és azok beszerzését kínálja a Schneider Electric.

A társaság új szolgáltatásait részben a mintegy 200 főt foglalkoztató budapesti Energy and Sustainability Services (ESS) központból nyújtják. A budapesti ESS eddig is számos, a fenntarthatósággal, energiahatékonysággal kapcsolatos szolgáltatást kínált elsősorban európai ügyfelek, mint például a Whirlpool, Henkel, Pepsico, GSK (GlaxoSmithKline), Auchan számára.

A Schneider Electric saját működése során is aktívan használja a fenntarthatóságot és az energiahatékonyságot javító megoldásait és technológiáit, illetve az elmúlt öt évben folyamatosan fogalmazott meg egyre ambiciózusabb célkitűzéseket a klímavédelem érdekében. A vállalat törekvéseinek elismeréseként az első helyen végzett a Corporate Knights által összeállított, a világ legfenntarthatóbban működő társaságait bemutató listán. A cég a közelmúltban jelentette be, hogy tovább gyorsítja fenntarthatósági stratégiája megvalósítását, ennek érdekében hat területen 11+1 konkrét célkitűzést fogalmazott meg, amelyeket 2025-ig kíván teljesíteni.

A célkitűzések között szerepel többek között, hogy a jelenlegi 70 százalékról 80 százalékra emelik a fenntartható megoldásokból származó bevételek arányát. Emellett összesen 800 millió tonna szén-dioxid-kibocsátást előznének meg az ügyfeleiknek, illetve az ezer legnagyobb beszállítójuk CO2-kibocsátását felével csökkentenék. A hatékony erőforrásgazdálkodás esetében a termékeikben 50 százalékra növelnék a környezetbarát anyagok arányát, míg a csomagolásokban teljes mértékben megszüntetnék az egyszer használható műanyagok alkalmazását, illetve újrahasznosított kartonnal dolgoznak.
( onBRANDS )